Amerikai Magyar Hírlap, 1993 (5. évfolyam, 31-51. szám)

1993-11-05 / 43. szám

SAÁRY ÉVA (Lugano) TÜNDÉRVILÁG A degeszre tömött aktatáskát, amiben az erdélyi diapozitíve­­ket is tartottam (nagy szó volt akkor még a vetítésre alkalmas színes fényképfelvétel!) Buda­pest ostroma alatt féltve őriz­tem. Ez volt az a végső menteni­­való-, amit "baj esetén" az óvó­helyről mindenképpen ki akar­tam hozni... Amidőn azonban 1945 januárjában lángszóróval végigperzselték a pincét, s az egyre fojtogatóbbá váló füstben, a civileket puskatussal félreszo­rító orosz katonák közt egy szip­pantás levegőért tülekedő em­berek árjába sodródtam, az ak­tatáska kiesett a kezemből... Ki­csi voltam, nem tudtam magam­mal hurcolni - a pánik, az élet­ösztön győzedelmeskedett fölöt­tem. Örültem, hogy puszta éle­temet kimenekíthettem... * MOST, HOGY NAGYLÁ­NYOM (először életében) Er­délybe indul, felbukkannak a feledés mély mocsarából és újra megvilágosodnak lelki szemeim előtt ezek a régi képek: nem­csak a tűzbehalt diapozitívek, hanem két utazásunk immár el­feledettnek hitt részletei is, ami­dőn 1941-1942 nyarán Édes­anyámmal végigkóboroltuk az akkor frissen visszatért északi vidékeket. De előbb hadd ejtsek pár szót még a magyar bevonulás mámo­ráról (!), amit mi talán köze­lebbről éltünk át, mint a többi anyaországiak, mivel a hazatérő katonák némelyike a mi Böször­ményi úti fényképész üzletünkbe hozta be előhívatni a negatívjait. Kopírozás, fényezés, körülcak­­kozás közben magam is elnéze­gettem ezeket a felvételeket, magam is eltűnődtem felettük: virág, rengeteg virág... magyar­­ruhás lányok ölelgetik a honvé­deket... fellobogózott városok, faluk... Igaz, az is előfordult, hogy bombát adtak át bokrétának ál­cázva "üdvözletként" valamelyik magyar tisztnek, de ez ritka, ki­vételes eset volt. A felvidéki, az erdélyi bevonulás a magyarság oly ritkán beköszöntő, oly fuka­ron osztogatott ünnepnapjai kö­zé tartozott! * NEM AKAROK RÉSZLE­TES leírást adni utazásainkról, inkább csak azt a néhány hangu­latos pillanatot szeretném fel­idézni, ami egy tizenkét éves gyermek lelkében - első benyo­másként - megmaradt. Anyu - a maga hirtelen és gya­korlatias módján - egy nyári reg­gelen kijelentette:- Megyünk Erdélybe!- Mikor? - hűltem el, hiszen engem Balatonkenesén már vár­nak a pajtásaim.- Holnap. S midőn ellenkezni, nyűgös­­ködni próbáltam, ellentmondást nem tűrő hangon hozzátette:- A Balatonhoz elmehetsz máskor is. Most (s ezt erősen megnyomta) Erdélybe kell utaz­ni! Ki tudja, lesz-e rá később al­kalom!? Hotelt nem foglaltunk. Pontos útitervünk nem volt. Csomagot - a legszükségesebb apróságok ki­vételével - nem vittünk, mert - miként Anyu mondta - "esze ágában sincs cipekedni". Túracipő, kis, szürke sportka­bát volt rajtam, Ő pedig (arány­lag fiatal, a "Böszörményi út szépasszonya") vadonatúj drapp ballonkosztümben jött. * CSAPNÁL LÉPTÜK ÁT a régi román-magyar határt. (Erre azért emlékszem ilyen pontosan, mert a vonat étkezőkocsijában Csap előtt nem akartak ebédet adni, pedig nekem már majd ki­ugrott a szemem az éhségtől.) Kolozsváron a főtéren laktunk. Ablakunk a Mátyás-szoborra nézett, amelyet órákig el tudtam bámulni; valósággal beleszeret­tem. Aztán derengtek még a há­­zsongárdi temető sírjai, kopja­fái... Marosvásárhelyen, a központ­ban egy háromkupolás (?) épü­let van. (Utánanézhetnék valami útikönyvben, de nem teszem, mert meg akarok maradni az egykori kislány emlékeinél.) A közelében elegáns, barátságos vendéglő - szőlőlugasos kerthe­lyiséggel. Az első fatányéros! A szomszéd asztaltól egy isme­retlen férfi hatalmas, vörös ró­zsacsokrot küldetett át Anyu­nak. A dologból azonban nem lett közelebbi ismeretség. A Békás-szoros torkában lévő emeletes faház (ma "chaletnek" mondanám) erkélyén állva talál­koztam először a nagy hegyek világával, éreztem meg első íz­ben a bércek, sziklák félelmetes varázsát. Álltam földbe gyökeredzett lábbal. Meredek falak, a Gyil­kos-tó fehér csonkjai, a minden emberi beszédet elnyelő vízesés­robaj... KOVÁSZNÁRA NEM TUD­TUNK ELMENNI (valami aka­­' dály merült föl), de voltunk Pa­­rajdon, a sóbányában, ahová nyaktörő, sáros lajtorján kellett leereszkedni (az ott vásárolt só­kocka még lugánói lakásomba is elkerült), s aragonit-tárgyakat vásároltunk a hirtelen elszapo­rodott apró butikok egyikében... Tusnádról gyalog baktattunk föl - zord fenyvek árnyékolta ös­vényen - a Szent Anna tóhoz. Vize borzongatóan hideg volt (éppencsak megmártóztam ben­ne), de a parti vendéglő tera­szán remek, csípős juhsajtot ad­tak, amiből háromszor is rendel­tem. A pincér nem győzte hor­dani az újabb és újabb adago­kat. De össze-vissza kóboroltuk az egész vidéket - autóbusszal, lo­vaskocsin, gyalog... Felkapaszkodtunk az esztenák­­ra is a hegyi parasztokhoz tar­hót (édestúrót) enni... Megnéz­tük a faúsztatást...- Aztán nem jár erre medve? - érdeklődött Anyu.- Jár, jár, de ne tessék félni. A medve ilyenkor nem veszélyes, mert jóllakik málnával. A kígyó pedig csak akkor veti le magát a fáról, ha fáj a feje...- Fáj a feje?? Hm. És azt vajon honnan lehet megtudni? Székelyföldi faluban kóstoltam meg életemben először a tejes puliszkát (otthon - búzatermő ország lévén - nem volt nagy be­cse a kukoricából készült ételek­nek), s Anyu felöltöztetett, le­fényképezett különböző erdélyi népviseleti ruhákban. A fekete­vörös, csíkos szoknya most is előttem van. Los Angeles Export Line Szállítási gondjain segítünk, ha ön lesz az ügyfelünk! Autóját, bútorait, csomagjait Los Angeles - Budapest között zárt konténerben szállítjuk. Tel: (310) 523-4640 Fax: (310) 523-9122 Kérjük, forduljon bizalommal Lacihoz - vagy Csabához 17800 S. Main Str. #204, Los Angeles, Gardena 90248 DR. SZABÓ GÁBOR ügyvéd Personal injury Immigration Válás Workman Compensation .Szerződések Végrendelet Autóbaleset Bűnügyek Real Estate 8484 Wilshire Blvd. #235 Beverly Hills, CA 90211-3245 Tel: (213) 653-4884 Fax: (213) 852-0845 0 1993. november 5. SZOVATAT SZERETTEM A LEGJOBBAN, a mohos or­moktól körülvett Medve-tó sö­tétzöld vizét, melynek olyan nagy a sótartalma, hogy tölcsér­mélysége ellenére sem merül alá benne a fürdőző, hanem csak lé­peget, lépeget... a semmiben... A környező táj mintha örökké havas lenne. A sziklákon, a fák törzsén vastag, fehér sóbevonat. Micsoda boldog, felszabadult, vidám élet volt ott akkor! Tisz­taság, rend, virágerdőkben tob­zódó örömmámor... A hotelünk előcsarnokában (akárcsak a nyugati üdülőhelye­ken) emléktárgyakat árultak: üveg alá préselt havasi gyopárt, halinanadrágos góbéfigurákat, aragonit edényeket. Mindenütt húzta a vöröslajbis cigányok bandája, sült kacsa, a pulyka, a flekken... s antik ezüst­tálcán olyan adag sültfagylaltot tálaltak elénk, hogy megrémül­tünk tőle... ERDÉLY! A hegyi utak mentén a mócok áfonyát árultak (egyszer rettene­tesen el is rontottam vele a gyomrom) meg csinos kis csok­rokban a hegyi rétek virágait... Néha az autóbusz bivalycsordá­ba keveredett, s hiába volt min­den tülkölés, meg kellett várni, amíg a busafejű, fekete állatok méltóztattak arrébb vonulni... * Sok idő telt el azóta. Rengeteg víz folyt le a Dunán, a Tiszán, az Oltón, a Maroson... Most Sophie lányom indul Er­délybe, de egy egészen más Er­délybe, mint amiben akkor én jártam (félek is visszamenni!). Vajon, milyen benyomásokkal, milyen tapasztalatokkal tér majd haza?? ^ nn í n ^ i Pusztulás és vigasz Amikor az eső esik: csepereg, szemerkél, szitál, zuhog, sza­kad. A szellőtől, a zefírszerű lengedezéstől az orkánig ugyan­csak az intenzitás széles skálájában jelenik meg a szél is. A tűz kezdetben parázslik, majd lángol, ezt követően azonban a magyar nyelv már nem jelentkezik olyan gazdag kifejezések sorozatával, mint az eső és a szél esetében. A tűzvészen és a tűzár, a tűzzápor ritkán használt kifejezésein kívül már nem tesz árnyalati különbséget, amint például az angol nyelv a firestorm-mal. Legfeljebb megteremthetjük ebből a tűzvihar új magyar szavát, aminek angol megfelelője az elmúlt napok­ban olyan találóan írta le azt a poklot, ami Los Angeles met­ropolisza körül félkaréjban tombolt. Teljes körről csak azért nem lehet beszélni, mert a város a tengerpartra épült. Mint minden katasztrófa, ez is váratlanul jött. Először az egyik kertszerű peremváros mellett csaptak magasba a lán­gok, állítólag gyújtogatás eredményeként. Sajnos, ezt is szá­mításba kell venni. A.város olyan nagy és országnyi a lakosai­nak a száma. Ennyi ember között azután mindenféle akad. A legszélsőségesebben beteg hajlamúaktól kezdve a csak kissé hibbantakig, akikből a normális emberek által nehezen érthe­tő féltékenység, irigység, sértődöttség válthat ki ilyen reakci­ót. A tűz azonban, amikor fellobbant, nem kutatja önnön ere­detét, hanem elszabadultan tombol, pusztít mindent, ami az útjába kerül. Mintha a kezdeti tűztől a többi, eddig felszín alatt lappangó feszültség is kedvet kapott volna, csakhamar tizennégy, egymástól független tűzfészek vette körül ezt a ki­terjedt dél-kaliforniai települést. Az adottság mindenesetre ott szunnyadhatott a talajban és a levegőben csakúgy, mint a beteg emberi lélekben. A nagy tavaszi esőzés nyomán dús ve­getáció sarjadt és a szakértők már akkor megjósolták a ve­szélyt. A nyár végére a növényzet egy része elszáradt, a leve­gő alacsony páratartalma megteremtette az ágyat. A hirtelen jött hőhullám óriási levegőtömegeket melegített fel, amelyek rohamosan kezdtek szállni a magasba és ahogy a fizika törvé­nyei megkövetelik, helyükre újabb légtömegek tódultak be, szélvihar alakjában. Ezzel készen is volt a forgatókönyv a ka­tasztrófához. A nagy mennyiségű oxigént szállító levegőmoz­gásban egyetlen gyufa lángja elegendő volt ahhoz, hogy a tra­gédiát elindítsa. A véletlennek, ha egyáltalán van ilyen, különös alakulása volt, hogy ezúttal nagyrészt a tehetősek szenvedtek, fél- és egymillió dolláros házak egész sora pusztult el, a bennük fel­halmozott értékes festményekkel és más műkincsekkel, a sze­mélyi és családi emlékeket, fényképeket, filmeket, írásokat és könyveket nem is említve. A sors mintha leckét adott vagy igazságot szolgáltatott volna, ha ilyesmiről is lehet beszélni. Talán csupán figyelmeztetni akart és ilyen módon büntetni, de óvatosan nem vett el emberi életeket. A kiterjedt kataszt­rófának egyetlen halálos áldozata sem volt. Elmenekítettek lovakat és néha más egzotikus állatokat. Volt eset, hogy a fel­fordulásban nyoma veszett a kis dédelgetett kutyának és a tu­lajdonosok a vihar elcsitulása után találták meg valamelyik kutyamegőrzőben, ahová a megtaláló bevitte az állatot. A pusztuláson és a szenvedésen túl azonban van ennek a katasztrófának távolabb mutató tanulsága. Kevesen tudják például, hogy az itteni növényvilág egy részének fennmaradá­sa éppen az esetenként törvényszerűen bekövetkező tűztől függ. Tehát még a betegagyú gyújtogató is felsőbb küldetést teljesít, amikor útjára engedi a vörös kakast. A tűz, a pusztu­lás egyben mindig az új élet elindulása is, amikor a lángokból megifjodás, feltámadás, újjászületés keletkezik. Nemcsak a főnixmadár legendája sugallja ezt, amikor a testben az égés alatt a felbomlással egyidejűleg új élet keletkezik és az erek­be friss vér áramlik, hanem ezt az újjászületést számos vonat­kozásban a tudomány is igazolja. Kalifornia természetes kanyonjaiban és domboldalain a nö­vények egy részét az időnként törvényszerűen átvonuló tűz kelti új életre. A sűrű bozótot alkotó növények leveleit olajos réteg fedi vagy pedig gyantaszerű bevonat, hogy a ritka eső és a hosszú szárazság időszaka alatt a nedvesség elpárolgását megakadályozza. Ez az anyag igen gyúlékony, szinte arra pre­desztinált, hogy alkalmilag lángra lobbanjon. A magok min­dig a tűz elvonulása után csíráznak ki, gyakran már egy pár nap múlva. Ide tartozik a rózsafélék családjába tartozó cha­­miso (Adenostoma fasciculatum), a napraforgókkal rokon zsályacserje és a manzanita. A tűz a növényvilágban tehát igen gyakran az élet főnixmadár-szerű újjászületését jelenti. Egészen más szabályok vonatkoznak azonban az okozott anyagi károkra. Ami ott a valóságos és természetes folyama­tot illeti, itt csupán átvitt értelemben érvényes, vagyis pezsgő, új életre serkent. Az elpusztult házakat újjá kell építeni, ami­hez elsősorban pénz kell, de ez ilyenkor valahogy mindig ren­delkezésre áll. Az elpusztult pótolhatatlanokat illetően ter­mészetesen a felsőbbrendű intelligencia oldja meg a kérdése­ket, amennyiben felejtést és a veszteségben való megnyug­vást sugallja. Amikor azonban az ácsok első kalapácsütései felhangzanak a tűzvihar által letarolt vidéken, már kint vannak az elpusztult növények első rügyei és az ágakon csakhamar megjelennek a vigasztaló kis fehér virágok. AMERIKAI Hfagyar Hírlap

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom