Amerikai Magyar Hírlap, 1990 (2. évfolyam, 49. szám)

1990-12-21 / 49. szám

JACK HAHN * BÉKE A FÖLDÖN- New Yorkot beleértve Senki sem tudja, I hogyan fest a Po­­| kol, milyen az I élet a mennyor­szágban, mert még senki sem . jött vissza egyik helyről sem, hogy beszámoljon. Mégis mindenki szeretne halála után a mennyországba jutni. A „jólismert, bölcsességéért körülrajongott talmudista leírá­sa szerint az Éden kertjében nem kell enni, inni, házasodni, dolgozni. Nincsen gyűlölet, irigység, nagyravágyás. Ez gyö­nyörűen hangzik, mégis sokszor gondolok arra, hogy ha majd a földön eltöltött éveimet sike­rülni fog félig-meddig tisztessé­gesen eltölteni s ezáltal a mennybe jutni, ahol ráeszmélek arra, hogy a bölcs tudós tévedett - akkor kihez forduljak panasz­­szal? Mégis gyáva módon sok mindent teszek, ami nincs ínyemre,' de megcselekszem, ab­ban a reményben, hogy talán ez az igazi út a mennyországba való bejutáshoz. A New Yorktól 135 mérföldre fekvő Catskill-hegyekben, 800 láb magasságban a tenger színe felett lévő kis nyaralóhelyen, szeptember 6 és május 25 között 508 keresztény és 20 zsidó val­­lású személy él. Május 26 és szeptember 5 között viszont több száz német, magyar, román, lengyel származású zsidó család bérel New York és New Jersey államokból házat, pen­ziót, hotelszobát, vagy bunga­­low-t. Itt ismerkedtem meg Rudival és Margaret-tel, a Westing­­house-cég mérnökével és fele­ségével, akik Münchenben szü­lettek. Nyári barátság fejlődött ki közöttünk, amit téli meghívás követett. Poharazás közben Rudi bevallotta, hogy a német tengeri hadsereg tagja volt - nem azért, mert Hitler katonája akart lenni, hanem, mert oda osztották be. Nem kérdeztem, de tudtam, hogy Rudi csak azért jött nya­ralni á száz százalékban zsidók által bérelt nyaralóhelyre, mert ezzel akarta bizonyítani, hogy nem volt náci. Hittem neki, oly­annyira, hogy amikor egy késő őszi estén felhívott, hogy sze­retne beszélni velem, örömmel mondtam igent. Elegáns lakásban találkoztunk. Margaret tökéletes háziasszony­nak mutatkozott.- Nagy szívességre kérlek - kezdte Rudi német pontos­sággal előkészített és többször átgondolt mondókáját. Nem szóltam semmit. Az volt a meggyőződésem, hogy akármit kér, csak tisztességes lehet. Nem is csalódtam, mert Rudi a kö­vetkezőket mondta:- Mint tudod, a Harlem-folyó közepén van a Roosevelt-sziget. Ennek közepében van a Gold­­water-kórház, amelynek 210 ápoltja a rettenetes sorstól bün­tetett, testileg fogyatékos beteg. Legtöbbjük járóképtelen, nem tudják kezüket használni. Ebbe a kórházba megyünk minden vasárnap délután Fischer tisz­telendő úrral, egyházközségünk lelkipásztorával, beszélgetni, sakkozni, dominózni, kártyázni azokkal, akik még tudják ujjai­­kat használni. Szép időben toló­kocsijukban sétálni viszik őket a kórház kertjébe. Arra gondoltam, hogy min­denki a maga módján igyekszik a mennyországba jutni...- Ez igazán emberi, nemes dolog - mondtam őszinte meg­hatottsággal.- December 25-én, Karácsony napján ünnepi összejövetel lesz a kórház nagytermében - foly­tatta Rudi. - Karácsonyi dalokat fogok énekelni, saját gitárkí­sérettel. Fischer tisztelendő úr figyelmeztetett: lehetséges, hogy a betegek között zsidó vallásúak is vannak, ezért szép lenne ré­szükre pár jiddis és héber dalt játszani. Ilyet én nem tudok, ezért arra kérlek, gyere el és harmonikádon játsszál egy pár zsidó dalt. Előre is köszönöm neked a betegek, a tisztelendő úr és családom nevében.- Mikor legyek ott? - kérdez­tem.- Délután négy órakor, a kór­ház nagytermében - válaszolta Rudi. Negyedórával hamarabb par­koltam és a nagyterembe men­tem, amely üres volt. Kérdem a tisztogató alkalmazottól, hol vannak a rendezők?- A konyhában - volt a válasz. Ott valóban mindenkit megta­láltam. Szendvicseket készítet­tek. Bemutatkoztam az ismeret­leneknek, elsőnek Fischer tisz­telendő úrnak.- Kedves fiam - mondta a tisz­telendő -, hamarabb jött. Bün­tetésből itt van egy kötény, se­gítenie kell szendvicseket ké­szíteni. Szorgalmasan kenegettem margarinnal a kenyérszeleteket.- Fischer atya - törte meg a csendet Margaret -, olyan szép, olyan emberi a karácsony, hogy nem találok szavakat.- Ez szép megjegyzés volt tő­led, Margaret - felelte Fischer tisztelendő úr. Nyilván várt hasonló érzelmes kijelentésre, mert ha ő kezdte volna az ünnep dicsőítését, nem lett volna ilyen hatásos.- Rudi, neked mi a vélemé­nyed erről a gyönyörű ünnep­ről? - kérdezte a lelkipásztor.- Én feladom a versenyt, tisz­telendő úr - mosolygott Rudi -, mert Margaret véleménye hal­latára szavaim csak gyenge is­métlésszámba mennének. - How about you, my son? - fordult felém Fischer atya. Egy pillanatig nem volt szán­dékomban válaszolni, de a ba­ráti tekintetek választ igényel­tek:- Fischer atya, én Jeruzsálem­ben éltem, voltam Betlehemben, Nálzáretben és arra eszméltem, hogy minden földi probléma könnyen megoldódnék, ha az emberek megtanulnák, hogy a karácsony és a héber "Salom" köszöntés egyaránt békét, em­beri összetartást prédikál. Néhány perccel négy óra előtt a nagyterem megtelt vendégek­kel: a kórház lakóival, akik man­kón, tolókocsin és még többen kerekes ágyakon jöttek (Isten az Egekben, miért létezik ilyen büntetés?), mert képtelenek el­hagyni a kórházi ágyaknak ne­vezett koporsóikat. Rudi énekelni kezdett: "Oh come all ye faithful", majd "Silent night, holy night". A mel­lettem álló Margaret akaratlanul a német szöveget énekelte: - Stille Nacht, heilige Nacht- Rudi boldog volt, mert vele énekeltek és tapsolt, aki tudott, tehetetlen kezével. Észrevettem, hogy Rudi kezd zavarba jönni a tizedik dal után. Zenei tudá­sának hiányossága folytán ijed­ten intett, amire azonnal beug­rottam a vállamon hordott har­monikával: Hark! The Herald Angels sing! The First Noel, Joy to the World, Little town of Bethlehem és természetesen a legnépszerűbb karácsonyi dalt: Jingle Bell, valamint Irving Ber­lin klasszikusát: White Christ­mas. A betegek énekeltek. Voltak, akik azt hitték, hogy énekelnek, de az nem volt más, mint artikulátlan gügyögés, gagyogás. Nekem öröm és büszkeség volt, hogy adhatok, ajándékozhatok valamit, szívem őszinte dobo­gását, együttérzését és szavak nélkül megköszönni a Felsőbb Hatalomnak, hogy erősen állok a lábamon és ujj aim lelkendezve száguldanak a billentyűkön, elő­varázsolva az egészségesek, be­tegek nélkülözhetetlen idegcsil­lapítóját - a zenét. Több, mint egy óra után is még játszottam, mert Fischer atya arcáról leolvastam a figyel­meztetést: Légy boldog, hogy alkalmad van szegény betegek­kel pár órára saját tehetetlen­ségüket elfelejtetni, hogy nem tudják testüket megmosni, az ételt szájukhoz emelni, vagy azt mondani: szeretlek! Jártam tolókocsitól tolókocsiig, ágytól ágyig. További óra elteltével Rudi megpróbált pár perces szünetet előirányozni, amit én szinte öntudatlanul az­zal utasítottam el, hogy - ké­sőbb! Az ismert mel -odiák, Bye-bye, Black Bird, Volare, Ocsi-Csor­­nia, O, Sole Mio, Strauss-ke­­ringők ugrándoztak, viháncol­­tak, mint gondtalan, boldog gye­rekek. A betegek az otthonról ismert dalokat saját érzésükkel, lelki beállítottságukkal fogadták. Mindegyik rendelt dalokat - egyetlen beteg kivételével, aki a terem legtávolibb sarkában ült mozdulatlanul tolókocsijában. Arca nem mutatott szomorú­ságot, magas homloka alatt bar­na szeme figyelte a többi beteg örömét. F.'enálihatatlan érzés hajtott felije:- Mit játszhatok magának? - kérdeztem.- Semmit - felelte színtelen hangon.- Valamit, egy gyerekdalt talán? - kérdeztem.- Hava Magila - jött a válasz, az elképzelhetően leghalkabb hangon. A Hava Nagila című héber dal nem világraszóló zenei alkotás, de több millió ember részére, akiknek szülei, testvérei, roko­nai a tisztán tartott pontos könyveléssel vezetett német gáz­kamrákban leheltek utolsót, en­nek a tolókocsiban élete végéig vergődő férfinak - az! (Később megtudtam róla, hogy négy év­vel azelőtt a televízióban folyta­tásokban játszott, sikeres darab szerzője volt.) Befejeztem a játékot, mert a betegekre várt a vacsora és a kórház szigorú rendje. Father Fischer jött felém, ki­nyújtott kézzel:- Nem tudom, hogyan köszön­jem meg, amit a betegeimért tett - mondta. Arca sugárzott, mint a büszke apáé, ha fia ne­mes dolgot produkál.- Fischer atya, meg kell mon­danom, mindezt egy kis önzéssel tettem. Előleget szeretnék sze­rezni a mennyországba való jutáshoz.- A szendvics-készítés és a koncert után ez nem lesz nehéz - felelte és újra megszorította (Folytatás a 24. oldalon) Barátaimnak, ismerőseimnek boldog Karácsonyt és sikeres Újévet kívánqk Dr. Friedman Andrew ügyvéd 124 No. La Brea Ave. Los Angeles, CA 90036 (213) 931-2476 (213) 656-5847 Istentől áldott boldog Karácsonyt és erőben, egészségben boldog Újesztendőt kíván barátainak, ismerőseinek és honfitársainak Szörényi Éva Kedves Barátainknak és Utasainknak a közelgő Karácsonyi és Újévi ünnepek alkalmából kívánok hálatelt szívvel sok boldogságot, szerencsét és eredményekkel teli 1991-es évet! Szeretettel és köszönettel: Geroe István és Bábuéi 1162 N. Orange Grove Ave. W. Hollywood, CA 90046 (213) 650-1598 (213) 656-6809 Kovács Zoli ezermester köszönti magyar honfitársait és boldog Ünnepeket kíván, 1991-ben is szívesen áll rendelkezésre. Boldog Újévet! Hívjanak: (818) 548-3504-es számon bármikor! Ügyfeleinek és minden magyarnak nagyon boldog ünnepeket és dús, vidám Újévet kíván Kovács Attila Attila Volkswagen Service 2700 Lincoln Blvd. Santa Monica, CA 90405 (213) 396-0756 Kellemes Ünnepeket kíván vendégeinek HORTOBÁGY ÉTTEREM 11138 Ventura Blvd. Studio City, CA 91604 (818) 980-2273

Next

/
Oldalképek
Tartalom