Amerikai Magyar Hírlap, 1989 (1. évfolyam, 1-24. szám)
1989-06-09 / 14. szám
BUSH elnök Mainzban lelkes közönség előtt a vasfüggöny utolsó maradványainak eltávolítására szólított fel. Ennek során első teendő a Berlini Fal lebontása lenne. Önkormányzatot követelünk egész Németországnak - mondta az elnök. ÜZBEGISZTÁNBAN újabb nemzetiségi zavargás tört ki, az összecsapások következtében ketten meghaltak, 72-en megsebesültek. A moszkvai kormány több ezer főnyi csapatot küldött, hogy az ellenőrzést átvegyék. SZUSZUKÉ UNO új japán miniszterelnök átvette hivatalát. Bemutatkozó beszédében elismerte, hogy a polgároknak vissza kell nyerniük a bizalmat a kormány iránt. ígéretet tett, hogy tennivalói között elsősorban a legszükségesebb reformok megvalósítása szerepel. BULGÁRIA több községében kijárási tilalmat rendeltek el a török nemzetiségű lakosok által kezdett zavargások miatt. Az egyik határmenti községben 24 órás a kijárási tilalom. Törökország a párizsi emberi jogok konferencián panaszt tett a bulgáriai muzulmánok ellen hozott rendszabályok miatt. CASTRO kubai kommunista vezető látogatásra hívta meg II. János Pál pápát, aki a hírek szerint a meghívást elfogadta. A pápa egyébként október 5 és 8-a között Dél-Koreában részt vesz a 44. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson. MOSZKVÁBAN elismerték, hogy április 9-én hajnalban a grúziai Tbilisziben előre megtervezett és különlegesen kegyetlen "tömeges megtorló intézkedést" hajtottak végre. Az alkalmazott fegyverek között utászlapátok és mérgező vegyi anyagok szerepeltek. Állítólag további vizsgálat folyik. WASHINGTONBAN mérlegelés tárgyává teszik az Afganisztánnal kapcsolatban követendő amerikai politikát. Az utóbbi időben kételyek merültek fel, hogy a mohamedán felkelők vajon képesek-e megdönteni a kabuli marxista kormányt. GORBACSOV szovjet elnökpártfőtitkár azt javasolta, hogy a decentralizálást elősegíteni kívánó országos választásokat halasszák el, miután a nép még nem érett meg hogy ilyen nagyfontosságú kérdésben dönteni tudjon. JIM WRIGHT, az amerikai képviselőház elnöke a pénzügyi szabálytalanságok miatt ellene folyó sajtókampány hatására és ügyvédei tanácsára lemondott és keserűen nyilatkozott a "kannibalizmusról”. Különös, hogy ez ellen semmi kifogása nem volt, amíg Nixon, Reagan és Oliver North ellen folyt. A Magyar Szabadságharcos Világszövetség nyilatkozata Az egyetemes magyarságnak - a világ jóérzésű polgárai által támogatott - hosszú, sokszor áldozatot követelő, kitartó, elvi alapokra hivatkozó munkássága eredményeként Nagy Imrét, társait és szimbolikusan 1956 minden kivégzett áldozatát június 16-án nyilvánosan, méltó keretek között helyezik végső nyugalomra Budapesten. Ezen az őszinte kegyelet érzését kifejező gyászszertartáson, a magyar szabadság neves és névtelen hősei előtt tisztelegve, számos nyugati magyar is részt fog venni. Az esemény természete megkülönböztetett felelősséget ró minden jelenlévő magyarra. A magyarság, a szabadság, 1956, a társadalmi, politikai, kulturális fejlődés ellenségei ezt az alkalmat könnyen kihasználhatják saját céljaik elérésére. A Szabadságharcos Világszövetség kéri a nyugati résztvevőket, hogy a kegyelet érzelmeinek kifejezésében ne feledkezzenek meg a demokrácia elveinek követéséről és gyakorlatának alkalmazásáról, kerüljenek minden olyan lehetőséget, amely provokációra adhat okot. Magatartásukat az a politikai érettség szabja meg, amely az őket vendégül látó, a gyászszertartást lebonyolító családtagokra, szervezetekre oly megnyugtatóan jellemző. 1989. június 16-án, a tisztelet és kegyelet budapesti ünnepén, minden gyászoló nyugati magyar, a fájdalomban is, a mértéktartó elkötelezettség, az emberi és magyar kötelességtudat, a józan meggondoltság jegyében adózzon Nagy Imre, a Pesti Srác, a névtelenek emlékének, példájának, 1956 szellemének. A Magyar Szabadságharcos Világszövetség A kiadmány hiteléül: Gereben István s.k., az Amerikai Szervezet társelnöke Ml LESZ IRÁNBAN KHOMEINI UTÁN? Az elmúlt öt évben Irán szellemi és politikai vezetője egyszemélyben, a rendkívüli tekintélynek örvendett Ayatollah Khomeini legalább négy-öt esetben játszotta meg a halálközelség nagyjelenetét, egyszer jelentették is, hogy az egésznek a Nyugat részére rendezett politikai-taktikai oka volt. Tíz napja megint halálán volt a főpap, belső vérzéssel, de állapota ezúttal valóban súlyosnak bizonyult - a trükk nem sikerült. Khomeinit is elérte minden ember végzete: feltehetően 87 éves korában meghalt. Olyan országban, ahol ebben a mostani időszakban mindent a vallási fanatizmusnak rendeltek alá, nem lehet kiszámítani, hogy mit hoz a jövő. Még nyugaton is reménykednek, hogy az iráni hajó végül is a demokrácia kikötőjében fog kikötni, mert egyszerűen nincs más út. Addig azonban még súlyos időket kell az országnak és fanatikus népének átélnie. A volt sah Amerikában élő fia nyilatkozott hazájáról és a helyzet átmeneti súlyosbodását látja, de szerinte is a káoszból kifelé vezető út a nyugati államok közösségébe való bekapcsolódás irányában vezet. Ideiglenesen Ali Khamenei vette át az ország vezetését. 800 halottja van a szovjet robbanásnak Az Ural-hegységben felrobbant egy napokon át szivárgó földalatti gázvezeték, éppen akkor, amikor a kritikus helyen két ellenkező irányban vasúti szerelvény haladt át. Valószínű, hogy a gázt a vonat szikrája gyújtotta meg. Á két szerelvény összesen 1.200 utasából 800-at eltűntnek nyilvánítottak. Ezek minden valószínűség szerint életüket vesztették. A robbanás színhelyén ijesztő romhalmazban torlódtak össze a vasúti kocsik. Gorbacsov azonnal a helyszínre utazott és úgy nyilatkozott, hogy gyanú szerint a szerencsétlenséget hanyagság okozta. Szigorú vizsgálatot helyezett kilátásba. A tavalyi földrengés után most ennek a szerencsétlenségnek a tragikus akkordja járul hozzá, hogy növelje az oroszok földjén különben is nyomasztó hangulatot. Wallenberget a Kreml börtönében ölték meg Világszerte nagy meglepetésként hatott a Reuter hírszolgálati iroda tudósítása, amely szerint szinte teljesen biztosra vehető, hogy Raoul Wallenberg svéd diplomata, aki a háború vége felé sokezer magyarországi zsidót mentett meg az elhurcolástól, szovjet börtönben vesztette életét és semmiesetre sem természetes körülmények között. Az egész világon jelentős tekintélynek örvendő angol hírügynökség tudósítója Párizsban, emberi jogokat tárgyaló gyűlés sajtóértekezletén beszélt Jurij Kaslev szovjet diplomatával, aki elismerte, hogy "Wallenberg eltűnése a szovjet történelem sötét lapjaira" tartozik. Kaslev a leghatározottabban cáfolta azokat a külföldi feltevéseket, amelyek szerint Wallenberg ma is életben van "valahol a Szovjetunióban”. A svéd diplomatának 1945-ben történt letartóztatását követően azonnal nyoma veszett. Akik Wallenberget a Kreml börtönében rövid idővel letartóztatása után megölték, felelősek a vele kapcsolatos dokumentumok megsemmisítéséért is. Kaslev nem nevezte meg személy szerint a gyilkosokat. Hozzátette azonban: "A legmélyebb sajnálatunkat fejezzük ki ennek a nemes embernek a halála miatt." KÍNAI POLGÁRHÁBORÚ FENYEGET A világesemények határozottan szinte eksztatikus mozgásban vannak. Nyugtalanság, idegesség, türelmetlenség az emberi viselkedés általános jellemzője több országban is és a görbe egészen szélsőséges kilengéseket mutat. A csúcsra kétségkívül Vörös Kína jutott fel, szinte váratlanul, rövid néhány hét alatt. Április közepén senki sem hitte volna, hogy a Hu Jao-bang halála után elkezdődött tüntetés az egész hatalmas birodalmat lángba borulással és általános polgárháború kitörésével fenyegeti. Hu nevéhez fűződött a reformok bevezetése, de őt később elmozdították és a demokratizálási folyamatot megállították. A diákok, mindig és mindenhol a forradalmi eszmék első számú hordozói, koporsója mellett döbbentek rá, hogy mit vesztettek benne és valószínűleg a figyelmeztetésnek szánt szerényebb megmozdulás hivatalos, elutasító fogadtatása mérgesítette el a helyzetet olyan fokig, hogy a munkások is csatlakoztak az egyetemistákhoz és megszületett a szinte öngyilkos elhatározás, hogy a harcot tovább folytatják követeléseik teljesítéséig. Körülbelül két hete úgy látszott, hogy a kínai kemény vonal képviselői, élükön Li Peng miniszterelnökkel, megerősödtek hatalmukban és bár az első fenyegető felvonulás alkalmával nem sikerült a katonákat fegyverük használatára kényszeríteni, később nyilvánvalóan újabb és Li Peng irányában lojálisabb alakulatokat vetettek be, amelyek az elmúlt héten lelketlen parancsvégrehajtók alakjában tüzet nyitottak a kétségkívül egyre hatalmasabb tömbbé kovácsolódó és mind fenyegetőbb tömegre. Az első jelentések úgy tudták, hogy százak maradtak holtan a Tiananmen-tér kövezetén, de ez a szám később ezer fölé emelkedett. Bár a külföldi tudósítókat azonnal kirekesztették a kritikus kerületekből és katonai alakulatok erőszakosan szakították meg technikai összeköttetésüket a külvilággal, a világsajtót mégis megrázó fényképek és eleven riportok járták be a lezajlott véres eseményekkel kapcsolatban. Azok, akik hatalmon vannak - Li Peng és kormánya - mindent elkövettek, hogy a külföld ne szerezzen kézzelfogható bizonyítékot a karhatalom brutális viselkedéséről, céljukat azonban nem tudták elérni. Láttuk a sebtében felállított Szabadság-szobor kínai változatát, a véres sebesülteket, a rémült arcokat, a holttestek kupacba hányt tömegét és állandóan jöttek a film- és video-riportok is a felvonuló tankokról, amelyek mind a rendszer végtelen félelmét és ugyanakkor a mozgalom legkegyetlenebb eltaposására való igyekezetét árulták el. Mindebből arra is lehetett következtetni, hogy a kormány által kiadott parancsokat nem hajtják végre mindenhol egyforma eréllyel és több helyen, legalább így közvetve, a diákokat és a külföldre irányuló tájékoztatást segítik. Hétfőn híre jött, hogy az egyik katona rálőtt Li Peng miniszterelnökre és a combján eltalálta. A katonát azonnal kivégezték és családját elhurcolták. Csupán elképzelni lehet a drámai összeütközés széles változatait, amikor a fegyveres testületek tagjainak a kapott parancsok brutális végrehajtása, vagy pedig a parancsmegtagadással együtt járó öngyilkosság között kellett választaniuk. A legutóbbi jelentések úgy szóltak, hogy az óriási kínai néptömeg, a szinte határtalan birodalom az általános polgárháború szakadékának a szélén áll- Még mindig nem lehet azonban a megadásnak a jelét látni a diákok részéről, vagy hogy a megfélemlítés célba talált volna. Az amerikai CBS és NBC televíziós társaságok filmező csoportjait fizikailag őrizetbe vették, de mégis, a tőlük kiszivárgott hírek az emberi hősiesség hihetetlen megnyilvánulásairól tanúskodnak a pekingi harcok során. A legújabb tudósítások szerint zavargásokra került sor Sanghajban és Nankingban is. Moszkvában Borisz Jelcin, szinte a nép hőse színvonalára emelkedett ellenzéki vezér, aki kalandos vargabetűvel került be a szovjet népképviseleti kongresszusba, határozott hangú beszédet mondott és felszólította képviselőtársait: vegyék kezükbe az ügyek intézését és vessenek véget a kommunista párt 72 év óta tartó egyeduralmának. Jelcin változatlanul a pártot és Mihail Gorbacsov elnökfőtitkárt vádolta a gazdasági helyzet folytatólagos romlása miatt. Figyelmeztette kollégáit, hogy az elnök kezében túlságosan nagy hatalom összpontosul és új diktatúra kialakulása fenyeget. És hogy teljes legyen a kép, a jelek szerint a most lezajlott választásokon a lengyel kommunista párt is megkapta a kegyelemdöfést. Lengyel földön 44 év óta az első szabad választás zajlott le és bár lapzártáig még nem történt meg a szavazatok végleges összeszámlálása, a kommunisták az eddigi adatok szerint sehol sem érték el az 50 százalékot, a Szolidaritás és az általa támogatott jelöltek viszont valószínűleg megszerzik a többséget mind a szejmben, mind a szenátusban. Egy hét múlva a lengyel választások pontos és végleges eredményét fogjuk közölni olvasóinkkal. SZ.L. "Tudom, hogy lesz még rehabilitációs temetésünk, csak attól félek, hogy éppen azok akarnak majd díszőrséget állni, akik most a kötelet a nyakamba helyezik " NAGY IMRE BULK RATE VOL. 1. ÉVF. - No. 14. SZÁM - 1989. június 9. U. S. POSTAGE _____________________ÁRA: 60 cent____________________ Los Angeles EGRI GYÖRGY: Permit No. 3958 A század temetése FERCSEY: A mennyei béke terétől a Vörös Térig SZOMBATI: Az ősi fogadóban CLAIRE KENNETH új regénye AMERICAN / HUNGARIAN JOURNAL « WEEKLY NEWSPAPER 7607 Santa Monica Blvd., Suite 24, Los Angeles, CA 90046 AMERIKAI REF. EGYES AMERIKAI M 2001 MASSACHUSETTS AVE. N.W. WASHINGTON DC 20036