Amerikai Magyar Hírlap, 1989 (1. évfolyam, 1-24. szám)

1989-06-02 / 13. szám

NICARAGUA Masaya váro­sában is ezrek vonultak fel, hogy szabadságért, demokráciáért tüntessenek. A népek demokrá­cia-éhsége, amely ezekben a na­pokban végigseper a világon, eb­be a közép-amerikai országba is elérkezett. A tömeg ütemesen ezt kiáltozta: "Demokrácia igen - szandinizmus nem!" BUSH elnök, miután kihallga­táson jelent meg a pápánál, Ciri­­aco De Mita olasz miniszterel­nökkel tanácskozott, majd közös ebéden vettek részt. Bush bejelen­tette, hogy csupán a szövetségesek előzetes tájékoztatása után lesz amerikai csapatlétszámcsökken­tés Európában. Ugyancsak az el­nök közölte azt is, hogy az ola­szok rövidesen vízum nélkül utaz­hatnak az Egyesült Államokba. TAKESHITA japán miniszter­­elnök, akinek személyével kap­csolatban állítólagos pénzügyi visszaélések miatt hosszabb idő óta vizsgálat folyik, Sousuke Unó személyében kinevezte utódját a kormány élére. A CSEH fővárosban a Varsói Egyezmény országainak minisz­terei gyűléseznek, hogy eldönt­sék: kit terhel a felelősség a 40 év óta folyó iparosítás miatt a környezetet ért károkért. SZÍRIA nem hajlandó csapatait visszavonni Libanonból, annak ellenére, hogy az Arab Liga álla­mai erőteljes nyomást gyakorol­nak ebben az irányban Asszad el­nök kormányára. Szíriának jelen­leg 40 ezer katonája teljesít fegy­veres szolgálatot libanoni földön. AZ EL SALVADORI marxis­ta gerillák vakmerő támadást hajtottak végre a fővárosban a hadsereg egyik támaszpontja el­len. Az egy óra hosszat tartott csatazajt San Salvador legtöbb helyén hallani lehetett. A kato­nai parancsnokság közleménye szerint a támadóknak nem sike­rült semmi változást kicsikarni. A VARSÓI egyetem diákjainak egy csoportja a Szolidaritás szak­­szervezet támogató egyesületet akart bejegyeztetni, de a kérést a bíróság elutasította. A diákok erre ”Le a kommunizmussal/" kiáltá­sokkal vonultak fel a főváros ut­cáin. LONDON és Prága között is kölcsönös diplomata-kiutasítás­ra került sor. Miután az ango­lok négy cseh diplomatát kém­kedés miatt kiutasítottak, a cse­hek erre három angol követségi alkalmazott hazaküldésével vá­laszoltak. Azt mondják erre, hogy "megtorlás"... HELMUT KOHL nyugatné­met kancellár a leghatározottab­ban állást foglalt az ellen, hogy Amerika és a Szovjetunió között a rövidhatótávolságú atomfegy­verek kérdésében tervezett tár­gyalást elhalasszák. A holland miniszterelnök vállalt közvetítő szerepet ebben a kérdésben. TEMETÉS A HŐSÖK TERÉRŐL MÉLTÓ VÉGTISZTESSÉGET KAPNAK ÖTVENHAT HŐSEI Június 16-án összefog az otthoni és a külföldi magyarság Öt koporsó. Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maiéter Pál és Szilágyi József földi maradványai vannak bennük. És egy hatodik, ez üres. De talán mégis ez van leginkább tele: jelképesen a forradalom minden hősének földbe visszatérő porát tartalmazza. A névteleneket, a tizenéveseket, a munkásharcosokat, akiket annak­idején számolatlanul, minden jelzés nélkül kapartak a föld alá. ők voltak a névtelen hősök. Mindez úgy hangzik, mintha egykori iskolai ünnepélyek díszbeszédéből kiragadott idézet lenne. Pedig ez nem líra, szóvirág, nem üres stilisztika, hanem most a mi életünk, sor­sunk, tízmillió ember közvetlen valósága. Az ok, ami miatt szét­szóródtunk a világban. Amikor ez év június 16-án a nemzet lerója a régi adósságot és méltó módon, hősöknek kijáró tisztelettel helyezi örök nyugovóra azokat, akiknek az elmúlt három évtizedben a nevét sem volt szabad említeni, találkozik az ország. Vidékről gyűlnek össze a gyászolók a fővárosban, küldöttségek és egyéni látogatók érkeznek, külföldről is. Azt mondják, olyan seregszemle lesz, amire régen nem volt példa. Emiatt történt azután a döntés, hogy a ravatalozás színhelyeként a budapesti Hősök Terét jelölték ki és ez stílszerü is. Tágas térség, történelmi színhely, felejthetetlen események tanúja. A millenniumi emlékmű, félkaréjban az ősök szobrai, méltó hátteret nyújt majd ennek az adósságtörlesztési ünnepségnek. Lesz hely, hogy a gyászo­lók köralakban elvonulhassanak, miközben leróják kegyeletüket. A szertartás alatt hangszórókból gyászzenét közvetítenek, amelyet időnként megszakítanak, hogy felolvassák a kivégzettek névsorát. Azoknak a hős magyaroknak a nevét, akiknek volt bátorságuk szem­befordulni egy világhatalommal és akiket ezért ez a világhatalom el­taposott. A gyilkosságokért felelni kell - a felelősségre vonás már elkezdődött. Égyénileg a bűnösök majd Isten ítélőszéke előtt adnak számot. Miután a bűnösök egy része már halott, ez a számadás is megkezdődött. Fél egykor: harangzúgás városszerte A rendezőség, élén a Történelmi Igazságtétel Bizottságával, megállapodott a kormány illetékes tagjaival a részleteket illetően. A belügyminisztérium, az igazságügyi tárca, a fővárosi tanács, valamint a TIB képviselői között megtörtént az egyezség. Amint a rendezőség képviselője, Hegedűs B. András közgazdász elmondta, legalább negyedmillió embert várnak az ünnepségre. Tíz órakor kezdődik a gyászszertartás, s ezt megelőzően viszik a helyszínre a koporsókat, az elhaltak csontjaival. A forradalmi kormány öt hősi halált halt tagja kerül ravatalra és a hatodik koporsó, amely az Ismeretlen Magyart jelképezi. Az elesetteket, a kivégzetteket és a börtönökben elpusztultakat. A Hősök Terét fekete és nemzetiszínű zászlókkal lobogózzák fel. A rendezőség arra figyelmeztet, hogy ez kegyeletes gyászszertartás lesz, amelynek kellő méltósággal kell lefolynia. Éppen ezért min-SZABADSÁG-SZOBROT ÁLLÍTOTTAK FEL A KÍNAI DIÁKOK A MTI pekingi jelentése szerint a kínai fővárosban a statárium és a rendkívüli állapot elrendelését követően rend és nyugalom volt, bár a Tienanmen téren a diákok űlősztrájkja folytatódott. A sztráj­koló diákok közös bizottsága úgy határozott, hogy nem hagyják el a teret és mindaddig folytatják a sztrájkot és a tüntetéseket, amíg a hatalom illetékesei nem tesznek eleget következő követeléseiknek: Li Peng miniszterelnök mondjon le; azonnal hívják össze a kínai parlament következő ülését; vonják vissza a statárium bevezetéséről szóló kormányrendeletet; bocsássák szabadon a házi őrizetbe vett Csao Ce-jangot, a kínai párt központi bizottságának főtitkárát és Van Lit, a parlament állandó bizottságának elnökét. A hét végén újabb nagyszabású felvonulásra és tüntetésre került sor, amelyen legalább ötvenezren vettek részt. A diákok amerikai minta alapján készült, fáklyát tartó női alakot ábrázoló Szabadság-szobrot állítottak fel a téren. A diákszervezet helyzetértéklése szerint Li Peng kormánya csak formálisan gyakorolja funkcióit és valójában katonai diktatúra van Kínában. Nadzsibullah alkudozik Kabulból jelentik, hogy a rendkívüli állapot meghosszabbításáról, valamint az ellenzékkel való tárgyalások érdekében közvetítő bizott­denki tartózkodjék feliratok, táblák mutogatásától, politikai jel­szavaktól. Mindennek csendben, az eseményhez méltó ünnepi fegyelemben kell lezajlania. A ravatalok mellett hangzanak el a búcsúztató beszédek. Elsőnek a pereket otthon egyedül túlélő Vásárhelyi Miklós fog szólani, majd Mécs Imre. Ezt követően Rácz Sándor beszél, a Nagy-budapesti Munkástanács egykori elnöke. A világon szétszóródott magyarság nevében és a mindenkori honvédség képviseletében Király Béla mond megemlékezést. Zimányi Tibor az internáltak, a kitelepítettek és a kényszermunkások nevében búcsúzik az áldozatoktól. Fél egykor városszerte megkondulnak a harangok, megszólalnak a dudák, a gyárak és a hajók kürtjei és ebben a pillanatban egyperces tiszteletadásként megáll az élet az országban, szünetel a munka, a közlekedési eszközök leállnak. Los Angeles bekapcsolódása A tiszteletadás, a végső búcsú, az ünnep pillanata túlterjed a határokon. A világon élő magyarság impozáns egyakarattal vesz részt az otthoni búcsúztatásban. Amiért az emigráció követ­kezetesen és fáradhatatlanul harcolt abban az időszakban, amikor ezt otthon említeni sem lehetett - és amit végül is az otthoniak kiharcoltak mindannyiunk számára, valósággá lett. Az eddig csak bizonytalan körvonalakban sejtett és kívánt összefogás, egyakarat bevonul a történelmi krónikába és ehhez az egész világ a tanú. Otthon és külföldön, a harangzúgás közben, a magyarok meg­hajtják a fejüket. Nem kaphatott volna ennél nagyobb jelentőséget 1989 Hősök Napja. Akik most a ravatalon feküsznek, kibújhattak volna gyáván az ellenség vasmarkából, azzal, hogy feladják, megtagadják az elvet és a harcot. Egyikük sem tette! Ézért joggal vagyunk rájuk büszkék! Los Angelesben június 16-án, pénteken este 8 órakor lesz öku­menikus megemlékezés a Szabadságharcos Emlékműnél. Dolinszky János, a Szabadságharcos Világszövetség alelnöke mond emlék­beszédet, majd az egyházak, felekezetek papjai imát mondanak, sza­vaikat csokorba kötve, hogy ezzel is kifejezésre jusson a magyarság egysége. A rendezők kérik, hogy aki tud, gyertyát, mécsest hozzon magával. További információt, részletes műsort jövő heti szá­munkban közlünk. Az ünnepség után a Magyar Házban lesz emlékműsor, amit va­csora követ. Az időeltolódás miatt az események szinkronizálása természetesen csak elméletben valósulhat meg, mint ahogy a harangok szava is csak otthon fog szólni. Mégis elhangzik majd ide, messze Kali­forniába is. Lélekben egyesülünk. Rendkívüli élményt jelent ez mindannyiunknak. Újabb figyel­meztetés, hogy Isten malmai lassan, de biztosan őrölnek! Köszönjük a Teremtőnek, hogy ezt a napot megérhettük. SZ.L. ság létrehozásáról is döntött Kabulban a Lója Dzsirga (nagy nem­zetgyűlés). Záróbeszédében Nadzsibullah államfő az ország terü­letén tevékenykedő 14 ellenzéki parancsnoknak név szerint fel­ajánlotta, hogy vegyen részt az ország kormányzásában. A korábbi hírekkel ellentétben ugyanakkor nem választottak új kormányfőt. Az ülésszakon határozatot hoztak arról, hogy az ország területén február 19-én bevezetett rendkívüli állapotot három hónappal meghosszabbítják. Jelcin mégis mandátumot kapott Nehéz tisztán látni a szovjet rendszerben és elnevezésekben. Gor­­bacsovot, aki eddig a Legfelső Tanács Elnökségének elnöke volt, most a Legfelső Tanács elnökének választották meg a népi kül­döttek kongresszusának pénteki ülésszakán. Az Izvesztija meg­jegyezte, hogy Borisz Jelcin is csalódást okozott híveinek önkéntes visszalépésével. Politikai nagygyűlésen, amely egész éjszaka tartott, a reformisták megkritizálták Gorbacsovot, de Jelcint is. "Le a piócákkal, akik a nép vérét szívják!" - kiabálták. Sebtében elhatározták, hogy ellenzéki tömböt alakítanak, amely össze fogja mérni erejét a kommunistákkal. Borisz Jelcin végül mégis mandátumhoz jutott. A Legfelső Szovjet egyik megválasztott tagja ugyanis lemondott megbizatásáról, hogy ezt Jelcin kaphassa meg. A tranzakcióra Gorbacsov áldását adta, gondolván: jobb befogadni, mint kizárni és arra kényszeríteni, hogy az ellenzék élére álljon. FERCSEY: Kézfogás a Keleti Fronton EGRI: Tizenkét dühös ember SZOMBATI: Akik élnek és voltak UDVARDY: Állatvédelem - Embervédelem A NAGY TEMETÉS VOL 1. ÉVF. - No. 13. SZÁM - 1989. június 2. ÁRA: 60 cent BULK RATE U. S. POSTAGE PAID Los Angeles Permit No.3958 <P AMERIKAI AMERICAN / HUNGARIAN JOURNAL « WEEKLY NEWSPAPER 7607 Santa Monica Blvd., Suite 24, Los Angeles, CA 90046

Next

/
Oldalképek
Tartalom