Amerikai Magyar Hírlap, 1989 (1. évfolyam, 1-24. szám)
1989-05-19 / 11. szám
Ml TÖRTÉNT JALTÁBAN? W. Averell Harriman beszélgetése Szombati Sándorral W. Averell Harriman 1986 nyarán halt meg, kilencvenöt éves korában. Röviddel halála előtt kerestem fel washingtoni palotájában és ott folytattam vele az alábbi beszélgetést. Harriman vasútmágnás fia volt, bankárként kezdte pályafutását. Roosevelt elnök mint barátját és bizalmasát küldte 1942-ben, a háború kellős közepén Sztálinhoz, az Egyesült Államok nagykövetének minőségében. A rákövetkező négy évben számos alkalommal találkozott a Szovjetunió mindenható urával. Ha valaki megtehette, ő beletekintett a diktátor gondolatai mögé. A teljhatalommal felruházott Harriman jól tudta, hogy a Szovjetuniónak létszükséglet az Egyesült Államok támogatása. Az ügyvéd és a bankár A velem szemben ülő diplomata elbájoló férfi. Karcsú, arisztokratikus megjelenés, elegáns, élénk és átható szemű. Nyugodtan beszél, nem keresi a szavakat és habozás nélkül válaszol a kérdésekre. Emlékezőtehetsége meglepő. A hatalmas terem, ahol emlékeit feleleveníti, múzeumnak is beillik. A falakon Van Gogh, Gauguin, Dufy, Toulouse-Lautrec művei néznek szembe. Az otthon egy nagyúré, akinek szellemét egyaránt táplálja az európai kultúra öröksége és a Mayfloweren érkezettek leszármazottjának pragmatizmusa. Tizennégy éves korában találkozott először Roosevelttel. Anyja a leendő elnök anyjának jó barátnője volt. Fiaik is azonnal rokonszenveztek. így történt, hogy a politikai pályát megkezdő fiatal ügyvéd a bankár Harrimant választotta tanácsadóul és bizalmasának, egészen haláláig. Harriman később Truman elnök tanácsadója lett. 1954-től - négy éven át - New York állam választott kormányzója volt.- Ön egyike azoknak, akik a második világháború utáni, mai világunk megszületését előkészítették és megszervezték. Elégedett azzal, ami részben az Ön műve is? - kérdeztem.- Mai, háború utáni világunk különböző országok nyomása következtében és sokféle szükséglet nyomán alakult ki. Bizonyos szerepet játszott ebben a három nagy, Roosevelt, Sztálin és Churchill, de ne felejtsük el de Gaulle tábornokot és másokat sem. Mindent összevetve azonban, az események nagyobb súllyal estek latba, mint az emberek. A történelem adta sorsot nem lehetett elkerülni. Súlyosan hibáznak azok a történészek, akik egyes emberekre hárítják át mindenért a felelősséget. Elkerülhetetlen volt a háború után a SzU előretörése, hogy nagy nemzetté váljék. Németország bukásával világos lett, hogy Oroszország döntő szerepet kap; annál is inkább, mert a háború után Franciaország, Anglia és más nyugat-európai országok befolyása csökkent. Részint az Egyesült Államok szerepe nőtt meg, részint az óvilági birodalom, Oroszország kezében központosuk a hatalom. Ez vezetett a már ismert nagy nehézségekhez. Azt azonban nem hiszem, hogy e nehézségek bizonyos szerződések megkötésének lennének tulajdoníthatók. Szívós legendák Miképpen képzelte el Roosevelt és Churchill a világot a háború után, valamint kapcsolatát a szocialista hatalmassággá lett SzU-val? Talán nem tévedek, ha úgy vélem, Ön hosszú beszélgetéseket folytatott Roosevelttel és Churchillel e tárgyban?- így is van. Mindketten a közös harc idején kialakult meleg személyes kapcsolatokra építették reményeiket. Ó! Egyikük sem ringatta magát illúziókban Sztálin elképzeléseit és célkitűzéseit illetően. Mégis úgy érezték, hogy a SzU-ban bekövetkezett változások nyomán kifejlődhet egy jó együttműködéssel kecsegtető periódus.-Európában egyesek úgy vélik, hogy az oroszok háborús áldozatainak ellenértékeként Roosevelt és Churchill kiszolgáltatták nekik Közép-Európát.- Ez is a nehezen kiirtható, szívós legendák egyike. Az igazság pontosan ennek az ellenkezője. A jaltai egyezmény kimondta ’a népek arra való jogát, hogy maguk választhassák meg azt a kormányformát, amelyben élni akarnak’. Másfelől a kikötések azt is meghatározták, hogy a háború alatt megszállt összes területen szabad és minden kényszertől mentes választásokat tartsanak annak idején. A tragédia az, hogy Sztálin késedelem nélkül megszegte e szerződéseket. Hamarosan tisztába jöttünk Sztálin szándékainak álnokságával és agresszivitásával. És nemcsak közép-európai vonatkozásban; mert Nyugat-Európára is szemet vetett. Sztálin és Európa- Ön valóban úgy gondolja, hogy Sztálin egész Európát a hatalmába akarta keríteni?- Habozás nélkül állíthatom. Egy kötetlen beszélgetésünk alkalmával véltem megérteni, hogy szilárdan hitt a kommunizmusnak a háború utáni Európában leendő győzelmében. Pontosan így mondta: ’A kommunizmus a kapitalizmus pöcegödreiben fejlődik ki’. Szentül hitte, hogy a romos Európa szenvedései, a munkanélküliség, az éhség, az emberek kétségbeesése elkerülhetetlenül a forradalomhoz vezetnek. Legfőképpen Franciaországra és Olaszországra gondolt, mert a német megszállás idején ott erős kommunista pártok szerveződtek, de igen számított a német kommunis-0 AMERIKAI tyagyar Hírlap 1989. május 19. tákra is. A potsdami konferencia alkalmával üdvözöltem, és azt mondtam neki; "Nagy elégtétel lehet Önnek, hogy itt lehet, Berlinben!" Mogorva arcát, összehúzott szemöldökét látva lefagyott a mosolyom. Szárazon ennyit válaszolt: ’Sándor cár Párizsig ment!" Világosan értésemre adta, hogy célja a francia főváros. Meggyőződésem, hogy tervét megvalósította volna, ha nincs Truman elnök kezdeményezése.- Nem az első és egyetlen vagyok, aki szerint a Marshall-terv az Ön, Sztálin szándékait illető tisztánlátásából született. Táviratokban figyelmeztette Moszkvából Washingtont, hogy Amerika azonnali és hatékony segítsége nélkül egész Európa a kommunizmus uralma alá kerül.- Tény, hogy több üzenetben kiemeltem az elégtelen élelmiszer-segélyezést és hangsúlyoztam, hogy a társadalmi felfordulást csak Nyugat-Európa újjáépítése gátolhatja meg. Valójában Marshall tábornok a nevét viselő terv atyja. Nagy ember volt, elhiheti nekem. Sztálin Japánra is szemet vetett- Úgy tudom, Sztálin Japánra is szemet vetett. Az Ön szerepe, amellyel saját kezdeményezéséből megakadályozta Sztálin tervének megvalósítását, történelmi jelentőségű. Úgy tudni, Sztálin terve volt részt venni Japán megszállásában. Amit Ön habozás nélkül, határozottan visszautasított.- Az értesülése nem egészen pontos. Az igazság az, hogy a Japán kapitulációját megelőző éjjel Sztálin közölte velem: az az óhaja, hogy egy orosz tábornok is fogadja Mac Arthur tábornokkal együtt a japánok fegyverletételét. Tudtam, hogy meg akarja szállni Japánt, és ha ez az első lépése sikerül, az az oroszok részvételét hozhatja a nippon birodalom katonai megszállásában. Ismerve az európai eseményeket, elhatároztam, hogy nem engedem azok megismétlődését. Az ajánlatot a saját kormányommal történő konzultáció nélkül utasítottam el.- Tehát a helyzet az, hogy az Ön energikus közbelépése nélkül ma, a két Németország mintájára, két Japán is lenne. Minden bizonnyal lenne egy "demokratikus Japán köztársaság" napjainkban. Colo Mann, a nagy német történész - Thomas Mann fia - egy ízben azt állította, hogy Brezsnyewel ellentétben Sztálin nem folytatott (Folytatás a 7. oldalon) Dr. FRIEDMAN ANDREW ügyvéd Válás • Child Custody • Autóbaleset • Personal Injuries Szerződések • Bűnügyek Drunk Driving • Bevándorlás Végrendelet • Probate ÚJ CÍM ÉS TELEFON: 124 No. Lo Breo Ave. Los Angeles, CA 90036 Tel.: 931-2476 656-5847 HdS3--------—----------------—-———_______ Disszonáns akkord Indultam a nyomdába az újsággal. Hónom alá vettem a dobozt, de amikor ahhoz a ponthoz értem, ahol a kocsimat parkoltam, részese lettem annak az érzésnek, amiről azelőtt csak olvastam: földbe gyökerezett a lábam. A kocsi nem volt sehol. Izgalmas pillanat volt, mert ilyenkor az ember legelőször önmagát ellenőrzi. Előfordult korábban, hogy végül is nem ott hagytam az autót, ahol első elhatározásra akartam, de emlékeimből ez kiesett, mint másodlagos ténykedés és a kezdeti benyomás irányított. Ez általában pillanatok alatt kiderült és eddig még mindig megtaláltam hűséges járműmet a parkolóhely másik változatánál. Vajon most is ilyesmi történt-e? Hiába igyekeztem azonban felidézni a reggeli pillanatot, nem jött az a felismerés, amikor az emberek, legalább is a regényekben, a homlokukra szoktak ütni. Egyre határozottabban éreztem, hogy igenis ott hagytam, pontosan ezen a helyen, ahol az üres aszfalton a poros olajfoltokat bámulom. Akinek hasonló feladatot kell elvégeznie, jól tudja, hogy ilyenkor nem lehet tréfálni az idővel, hiszen percek is számíthatnak. Indulásomat már bejelentettem és az út végcélján várnak. Ráadásul egész csoport ember összehangolt munkája függ az odaérkezésemtől. Mindez természetesen csak növelte a nyomást, ami egyre erőteljesebb lüktetésben jelentkezett a halántékomon. Repülni nyilvánvalóan nem tudok, taxit esetleg lehetne hívni, de ez nem oldja meg az autó eltűnésének problémáját. Az egész olyan volt, mint egy váratlan disszonáns akkord. Most már nyilvánvaló, hogy a kocsit ellopták. Öreg tragacs volt már, itt, Amerikában legalább is annak számít, hiszen éppen ebben az esztendőben tölti be a huszadik évét, gyártmánya és modellje azonban az úgynevezett klasszikusok közé sorolja, ami pénzértékben is számottevő körülményt jelez, sokkal fontosabb azonban, hogy a két évtized alatt összenőttünk, jóban-rosszban hűségesen kitartottunk egymás mellett. Én voltam az első tulajdonos, hozzám került a gyárból, tehát én törtem be a csikót. Érthető, ha itt érzelmi kapcsolatról is lehet beszélni. így is, úgy is szíven ütött tehát a drámai szituáció. Mégis olyan valószínűtlen az egész. Ilyesmi eddig a pillanatig minden esetben csak mással történt meg. Ez termésszetesen nem ok arra, hogy ezúttal ne kerülhessek én sorra. A világ tele van idegen indulatokkal, erőszakossággal, kapzsisággal, könyörtelenséggel. Egyszerre a végtelen kiszolgáltatottság érzése fogott el. Lehet, hogy a tolvaj most az utcasarok mögött figyel. Meglesett, mert kíváncsi volt rám, az eddigi tulajdonosra. Ez persze hülyeség, mert én az ő helyében villámgyorsan igyekeznék eltűnni a színtérről, amint sikerült kulcs nélkül begyújtani az eltulajdonított kocsit. A logika azonban irreális térben lebeg, mert én nem lopok kocsit, ebből kifolyólag a gondolataim is más vágányokon járnak. Les, vagy nem les, ez most már nem változtat a helyzeten. A világ ilyen: csibész emberek minden aggályoskodás nélkül jogot tudnak formálni arra, ami a másé. Hogy milyen a környék, ami körülvesz? Egyáltalán hol a biztonság? Manapság minden, akárhol megtörténhetik. És pontosan ez volt a pillanat, amikor eszembe villant a másik lehetőség: nincs itt szó lopásról, baráti gékocsimat egyszerűen és hivatalosan elvontatták innen. De miért? Hiszen máskor is parkoltam már itt. Igaz, ez nem ilyen célra kijelölt terület, de az a zóna, ahol meg szokták tűrni az ilyesmit. Az elhuzatás veszélye azonban változatlanul a levegőben lebeg, mert csupán diszpozíción, hangulaton múlik és mondjuk meg őszintén, megette a fene, amikor valami az emberi jóindulattól függ. A fűszerüzlet hátsó raktárának ajtaja van a közelben. A nyomozás így egyszerű: beszélni kell az üzletvezetővel. Puff! Egyből telitalálat. A vontatóért ő telefonált, mert már únta "ezeket" a parkolásokat. Tulajdonképpen tudta, vagy legalább erősen sejtette, hogy kié a kocsi. De nem nyomozott, nem figyelmeztetett, hanem rögtön elhuzatást rendelt el. Ugye, mondtam, hogy régen rossz, ha valami az emberi jóindulattól függ? Szeretnék olvasóimmal megegyezni abban, hogy ami közvetlenül ezután következett, kerüljön zárójelbe, amolyan láthatatlanná és hallhatatlanná tevő zárójelbe. Szépítő fiaskómként el kellett fogadnom, hogy a terület, ahol automobilom hivatalos lefoglalását és őrizetbe vételét végre hajtották, nincs túlságosan messze. Baráti segítséggel (mert szerencsére ilyen is van), sikerült megtalálni a helyet. A bekerített "grund" (ó, de szép is volt az a másik) sarkában álló épületben elhelyezett iroda ajtaja fölé elfelejtették elhelyezni a "Vándor, ki itt belépsz..." kezdetű felírást. Emberi durvaság, primitívség és hatalmaskodás kavarog itt. Nem ügyfelekkel tárgyalnak, hanem kiszolgáltatottakkal. Mintha közönséges bűnözők lennének. Lekezelés, szándékos várakoztatás az ápolatlanság bűzében. Ide most sem önként jöttek be a kuncsaftok és legközelebb még kevésbé jönnek be önként. Az udvariasság tehát nemcsak nem kötelező, hanem nem is megengedett. Terpeszkedő bürokrácia, érdes, durva hang és az alkalmi árak teljes mellőzése. Aki tudja, kerülje el minden áron. Engem is csak az vigasztalt meg, hogy elveszettnek hitt öreg barátommal végül is egymás nyakába borulhattunk, j
