Amerikai Magyar Hírlap, 1989 (1. évfolyam, 1-24. szám)

1989-04-21 / 7. szám

DEMSZKY GABOR A magyar jövő és a Varsói Szerződés Hozzászólás az SZDSZ Vitafórumán Az SZDSZ (Szabad Demok­raták Szövetsége) célkitűzései­nek legkényesebb és legnagyobb horderejű pontjaihoz érkeztünk el. Nem véletlen, hogy az al­ternatív szervezetek program­­nyilatozatai általában nem boly­gatják a szövetségi rendszer kérdését. Ugyanakkor a Szabad Demokraták Szövetsége, amit a "demokratikus ellenzék" jog­utódjának kell tekintenünk, nem kerülheti meg ezt a prob­lémakört anélkül, hogy meg­tagadná a múltját és hagyo­mányait, saját elveit és 1956 posztulátumait. Nekünk határo­zott és kidolgozott álláspontot kell elfoglalnunk a Varsói Szer­­ződés-sel és a Szovjetunióval való viszonyunkkal kapcsola­tosan és mondanunk kell valamit arról is, hogy a nyilatkoza­tainkban megfogalmazott célok miképpen érhetők el, milyenek hazánk nemzetközi státusza vál­tozásainak az esélyei. Álláspontom megértéséhez szükséges itt rövid kitérő a Varsói Szerződés létrejöttéről. Ez a katonai szövetség nem a hidegháborúnak, hanem a poszt­sztálinizmusnak a szülötte, in­tézményei és működési mecha­nizmusai a hatvanas években jöttek létre. Korábban, a sztálini vezetésnek nem volt szüksége erre a katonai-politikai szer­vezetre és direktebb irányítást alkalmazott. (A kelet-európai "néphadseregek" szovjetizálási receptje jól ismert. A tiszti kart új káderekkel töltötték fel, a kiképzési rendszert, a katonai doktrinát és az új egyenruhákat szovjet mintára szabták. A ve­zérkarba szovjet állampolgár­ságú tábornokok kerültek és ezerszám érkeztek a szovjet katonai tanácsadók. A Vörös Hadsereg főparancsnoksága ezen a megbízható állományon keresztül felügyelte és igazgatta a kelet-európai fegyveres erő­ket.) Ez a katonai rendszer a személyes függőségen és közvet­len irányításon alapult, amit 1955-ben egy multinacionális katonai szövetség váltott fel. A Varsói Szerződés intézményei a mai formájukban csak a hat­vanas évek elején jöttek létre. A szerződés szövegének 5. parag­rafusa közös katonai parancs­nokság létrehozását írta elő, de ez a hatvanas évek elejéig csak papíron létezett. A szervezet indulási nehézségeit jelezte, hogy a Politikai Konzultatív Testület 1955 és 1961 között mindössze 4 ízben ült össze, bár alapszabálya évi kétszeri ülése­zést ír elő. A legválságosabb években, 1956 és ’58 között a testület egyáltalán nem ülése­zett. Ugyanakkor a Varsói Szerződés legitimálta a szovjet katonai jelenlétet Lengyelor­szágban, Magyarországon, az NDK-ban, és 1958-ig Romá­niában. A szovjet fegyveres erők lengyelországi állomásoztatásá­­ról 1956-ban magyarországi, romániai és NDK-beli jelen­létéről pedig 1957-ben születtek ún. bilaterális megállapodások. Ezek közül a szerződések közül egyedül a Lengyelországgal kö­tött egyezmény tartalmaz a belügyekbe való beavatkozás tilalmáról szóló záradékot. Az alap-dokumentumot, magának a Varsói Szerződésnek a szövegét a közkönyvtárakban is elolvas­hatjuk, de az utóbbi kétoldalú megállapodások, amelyek egye­bek között a szovjet csapatok jelenlétét, jogi státuszát, terü­lethasználatát szabályozzák, nem kerültek nyilvánosságra. 1961-ben felgyorosult a kelet­európai katonai blokk operatív testületéinek a kialakítása. A Politikai Konzultatív Testület Határozatot hozott a hadügy­miniszterek rendszeres találko­zójáról és közös hadgyakorlatok rendezését írta elő. Még abban az évben megrendezték az első, "Fegyveres testvériségi elneve­zésű hadgyakorlatot. A szovjet stratégák a hatvanas évek közepére dolgozták ki az ún. "szövetségi hadviselés" doktrí­náját. Szakítva a korábbi gyakor­lattal, ez a katonai doktrína a kelet-európai hadseregek aktív részvételére épül. Gyors, közös csapást mérő hadműveletekre készít fel a NATO országok el­len. A szövetségi hadviselés doktrínája jelentősen megnöveli a Varsói Szerződés fontosabb, ún. északi szárnyához tartozó NDK és Lengyelország katonai költségvetését és ahhoz a mértéken felüli túlfegyverke­­zéshez vezetett, amit ma már a Szovjetunió politikai vezetése is elismer és leépíteni kíván. De a belső fogyasztás növelését és az életszínvonal emelését célul tűző "átalakítási tervek" sikere ér­dekében nem csak a katonai doktrínát kell felülvizsgálni. A Varsói Szerződés sem maradhat érintetlenül. Két megoldás is kínálkozik. Az egyik az alap­­szerződés átdolgozása a "be nem avatkozás" és szuverénitás elvei alapján. A másik, kivitelezhe­­tőbbnek tűnő lehetőség a Szovjetunió és a tagállamok kö­zötti kétoldalú megállapodások folyamatos felülvizsgálata. A Szovjetnió foglya az általa lét­rehozott szövetségi rendszernek. Az alapszerződés módosítása többek között a kelet-német és a csehszlovák pártelit és katonai vezetés ellenállásába ütközne, felvetné a "német kérdést", ösz­­szes következményeivel együtt. A kétoldalú megállapodások módosítása nem kerülne szembe ilyen leküzdhetetlen kompliká­ciókkal, és Magyarország hely­zete az engedmények szempont­jából igen kedvező. Magyar­­ország nem része a Varsói Szerződés "északi szárnyának" és nincs jelentősége a "német kérdés" szempontjából sem. Szomszédai közül Ausztria és Jugoszlávia semleges országok. A saját nagyhatalmi szerepét újradefiniáló és a diplomáciai sikereket kereső szovjet vezetés ebben az irányban léphet a legkönnyebben. A jelenlegi helyzet történelmi lehetőséget tartogat Magyar­­ország számára. Véleményem szerint a magyar kormány olyan kétoldalú megállapodásokat köt­hetne a Szovjetunióval, amelye­ken keresztül az aktív szövetségi státusz felől az aktív semlegesség irányába mozdulhatnánk el. Ezek a szerződések a szovjet hadosztályok kivonását és a semlegesség nemzetközi jogi garanciáit, a Szovjetunióval való jószomszédi és kiegyensúlyozott E Hfagya r Hírlap partneri viszony feltételeivel el­lentételeznék. Hallhattuk, hogy a Varsói Szerződés mai formájában las­san alakult ki, és ezt a tör­ténelmi folyamatot a szovjet ka­tonai jelenlét vitte előre. Ä meg­kezdett haderőcsökkentés és csapatkivonás, továbbá a két­oldalú szerződések kívánatosnak tartott felülvizsgálata a lassú újrarendezés ígéretét hordozná. Magyarország aktív semleges­sége az egész katonai blokk szempontjából példaadó lenne. A Vörös Hadsereg utolsó katonája is eltávozott Afga­nisztánból. De a szovjet pro­paganda és diplomácia szem­pontjából az afganisztáni kivo­nulás nem volt igazán kiak­názható lépés. Az életképtelen Nadzsibulah-rezsim és a tönkre­bombázott ország még hosszú időn át a sikertelen modern gyarmatosítás memento-ja ma­rad. A kivonulás a kudarc el­ismerése, és csak ennyiben az "új gondolkodás" győzelme. Ezt a gesztust meg kell ismételni ahhoz, hogy a nemzetközi köz­vélemény előtt is hitelt kapjon a Szovjetunió történelmi szerepé­nek "újra értelmezése". Tisztában vagyok azzal, hogy a programtervezet vitája a későbbi közgyűlésen várható. Mégis el­mondom, hogy a Szabad De­mokraták Szövetségének előze­tes programkoncepciójában mó­dosításra javaslom az alábbi megfogalmazást: "a kormány rendezze újjá kapcsolatainkat a Varsói Szerződéssel". Az elmon­dottak alapján a következő passzust javasolnám: "a magyar kormány kössön új, kétoldalú megállapodásokat a Szovjet­unióval. A kívánatos cél a szov­jet hadosztályok teljes kivonása és Magyarország semleges nem­zetközi státuszának megterem­tése. A tárgyalások során ki kell dolgozni a Szovjetunióval való jószomszédi és kiegyensúlyozott partneri viszony feltételeit." Orvosi műszereket szállítanak a Máltai Lovagok A Magyarország és az NSZK között létrejött bilaterális egyez­mény és az új egyesületi törvény lehetővé tette, hogy február 4-én megalakuljon a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Az új egyesület nevében a "Máltai" szó a Máltai Lovag­rendre utal, amely 900 év óta szinte megszakítás nélkül foly­tatja betegápoló, szegénygon­dozó és más jótékonysági tevékenységét. 1987 októberében indult el az első teherautónyi segélyszállít­mány Magyarországra. Azóta több mint 35 kamionnyi kórházi és egészségügyi felszerelés, or­vosi műszer, ruhanemű, hasz­nálati tárgy jutott összesen mint­egy 6-7 millió nyugatnémet már­ka értékben a hazai egész­ségügyi és szociális intézmé­nyeknek és a rászoruló ma­gánszemélyeknek. Sok ember ál­dozatos munkája nyomán kap­hattuk meg ezt a pénzben sokszor ki sem fejezhető hatal­mas segítséget. Volkswagen tí­pusú mentőautót küldött aján­dékba a most megalakult ma­gyar testvérszervezet. Hoztak ezen kívül egy 120 ezer márka értékű magzatvizsgáló diag­nosztikai készüléket, egy 40 ál­lomásos AEG személyhívót kórházi és intézeti orvosoknak, valamint öt Hewlett-Packard gyártmányú készüléket, ame­lyekkel a magzati életjelen­ségeket regisztrálják. Broczky Beáta (Új Ember) .JzAnLDomsi--------------------------' —--------------------------------Hol a segítség? Felvilágosodott modern korban az ember nem vár olyas­mit, amire nyomozó hatóságok az elmúlt hetekben bukkantak a texasi-mexikói határon. Mindennapi, hogy gyilkosságra ke­rül sor bosszúból, hatalomféltésből, szerelmi féltékenységből. Az is előfordulhat, hogy valami hibbantagyú sorba gyilkolja a szőke, kékszemű nőket. Nagyvárosban, sűrűn lakott emberi településben elég gyakori a szexuális kéjgyilkosság is. De an­nak valószínűségét a statisztika is jelentősen alábecsüli, hogy tömegsírt fedezzenek fel, valami egészen különálló vallási szekta tagjai által riasztó szertartások körülményei között meggyilkolt fiatalemberek tetemeivel. Valahogy mindannyian abba a hitbe kényszerítjük magunkat, hogy a babonás boszor­kánykodás, az emberi tudatlanságra alapozott áldozatok be­mutatásának időszaka elmerült a sötét középkorral. Ma már nem tartanak feketemiséket, nem vesznek részt mágikus szer­tartásokban, vallási fanatizmussal megmagyarázott kínzások­ban, kannibalizmusban. Sajnos, jellegzetes esete ez annak, amikor az ember hiú menekülésében, látszatmegoldások keresésében, kényelmes kitérők választásában homokba dugja a fejét. Az amerikai te­levízió egyik időszerű témákról társalgó népszerű műsorában pár hónapja a vezető a ma is élő sátánkultusz hihetetlen meg­nyilvánulásainak a témáját választotta ki és amennyiben iga­zak a napvilágra került adatok, joggal döbbenhetünk meg és kezdhetünk aggódni mindannyiunk jövőjéért. Most lesz két évtizede, hogy Los Angeles egyik előkelő és gazdag kertváro­sában bestiális gyilkosság nyomaira bukkantak. Amikor a nyomozás végén rendőrkézre került egy 34 éves börtönviselt férfi, kiderült, hogy az embereknek a vallási fanatizmus iránt megnyilvánuló gyengeségét használta fel és "követőit" szinte hipnotizálva, megparancsolta nekik a gyilkosságokat. Azt állí­totta magáról, hogy ő Jézus Krisztus reinkarnációja és hogy ez a harc lesz a végső (!). Meglepő talán, hogy talált embere­ket, akik mindezt elhitték neki. De mégsem meglepő, mert az egyik oldalon a világ tele van hiszékeny emberekkel, a másik oldalon pedig "hilózó" szélhámosokkal, akik kitűnő rábeszélő készségükkel a leglehetetlenebb dolgokat is el tudják hitetni velük. Charles Manson azt mondta, hogy ő Jézus Krisztus. Elhitték. Azt állította, hogy ő az ötödik "Beatle". Ezt is elhit­ték. Beszélt nekik "az utolsó harcról". Bevették. Senki se cso­dálkozott, hogy a földön járt legszelídebb lény nevében ke­gyetlen gyilkosságok elkövetését parancsolta meg nekik és va­kon követték minden utasítását. Boszorkányságnak, sátánimádatnak, fekete mágiának, woodoo-nak nem lett vége a középkorral, mert évszázadok leperegtek ugyan, de senki sem állította meg az emberi osto­baságot, gonoszságot, kapzsiságot. Igaz, Jézus Krisztus egy­szer korábban, megpróbálta és lám, mi lett belőle. Amikor az ember ezekről a hihetetlen szörnyűségekről olvas, elkerülhe­tetlenül kapcsolja mindezt a biblia jövendöléseihez, amelyek­ben többek között az ilyen kultuszok megszaporodása is em­lítést kap arra az időszakra, amikor "az idők beteljesedése" küszöbön áll. Ezek a mexikóiak most, akik sajnos, fejlődő férfikorukban lévő amerikai ifjakat is kiszemeltek a rituális kivégzésekre, semmiesetre sem állnak egyedül. Hála Istennek ritkák, de nem egyedüliek. Senki sem csodálkozik ma az egy évezreddel Krisztus születése előtt tevékenykedett görög Dionysus-ok eleven embereket széttépő szertartásain, még az arab síiták "orgyilkosain" sem, de már határozottan megdöbbenünk Mansonon és főleg követőin. Lelepleznek Amerikában soro­zatgyilkosokat, akik a sátán jelét vésték áldozataik tetemébe, de ezek mind egyedül voltak. Elmebeteg magányosok. A most leleplezett csoportnak több tagja volt, nemcsak tudtak egymás szörnyűségeiről, hanem a bestiális orgiákon közösen vettek részt, a gyilkosságokat közösen követték el. Amikor fiatal emberéletek feláldozását valami fanatikus csoport együttesen hajtja végre, akkor már meg kell állni a mindenna­pi rohanásunkban és elgondolkodni kissé. Mégis, az ember hajlamos rá, hogy azt érezze: szinte kár a drága papirosért, amire ezeket a sorokat kinyomtatjuk, az időért, amig az egyik ember megírja, a másik elolvassa, de vajon megnyugtatóan megoldaná-e a kérdést az elhallgatás, fejünk fentebb említett homokba dugása? Tizenöt holttest hevert ott (és ki tudja még, mennyi), alig egy méter földdel betakarva. Volt, akinek üres volt a kopo­nyája, a másiknak mindkét lábát térd alatt lefűrészelték. El­hagyott kalyibában tált találtak beszáradt emberi vérrel és kannibalizmus nyomait. Amikor az egyik kézrekerült vádlott­gyilkos a sírhoz vezette a rendőröket, őt kényszerítették, hogy ássa ki a holttestet. Elvették tőle az ásót és azt parancsolták neki, hogy tíz ujjával ásson. Hogy közel került az oszló tetem­hez, rémülten védőmaszkot kért. "Amikor megölted és elte­metted, nem kellett a védőmaszk?" - volt a válasz. Emberte­len felelet vajon? Mégis, mindenki hajlamos rá, hogy azt mondja: nem. A tettekért ezen a földön is bűnhődni kell. A gyilkos csoportot állítólag az a kisiklott "hit" vezette em­beri életek feláldozásához, hogy így misztikus védőpajzsot építenek maguk köré, mert közben kábítószercsempészéssel is foglalkoztak. Remélem, hogy hullaásás közben a gyilkos­nak eszébe jutott: vajon most hol a vélt segítség? /

Next

/
Oldalképek
Tartalom