Amerikai Magyar Hírlap, 1989 (1. évfolyam, 1-24. szám)

1989-06-16 / 15. szám

TOLNAI KLÁRI - PÁRKÁNY LÁSZLÓ "Svájci altatót a teheneknek!” A Vígszínházát államosították, a színészeket szétosztották. Engem a kis Madáchba irányí­tottak. A színházat a moszkvai emigrációból hazatért Barta Zsuzsa igazgatta. Kemény hóna­pok következtek, mert Barta a nagy hírű moszkvai színházak színésznevelö módszeréből csak a felszínességet, a sematizmust hozta magával, ezeket szerette volna meghonosítani a Madách Színházban. Uray Tivadar, Daj­ka Margit, Gombaszögi Ella, Rozsos István, Tolnay Klári. Bennünket, hozzánk hasonlókat kellett "átnevelni", hiszen mi - úgymond - "polgári" színészek voltunk. Rosszul beszélt magyarul. Egy­szer példálózni akart, s azt mondta:- Ez a máguk Petőfije, az a költő azt írta... Sohasem tudtuk meg, hogy mit írt a mi Petőfink, mert Barta Zsuzsának nem jutott eszébe az idézet. Az viszont világossá vált számunra - s ennek szívből örül­tünk -, hogy Petőfi nem az övé. Barta Zsuzsa nemcsak a sema­tikus darabok tömkelegét ját­szatta el velünk, hanem fejébe vette, hogy megtanít bennünket a realista színjátszásra. Egyik reggel megdermedtünk. Tudni való, hogy az "átnevelő tá­bor" két rakoncátlan gyermeke Uray Tivadar és Dajka Margit volt, később csatlakozott hozzá­juk Darvas Iván. Nos, az említett reggelen Barta Zsuzsa megszólalt:- Figyelem! Dajka művésznő, mágá fiátál ányá, kárján ván gye­rek, várjá a férjét. Férje késik. Kihájol az áblákon, kiesik a gye­rek... Tessék! Dajka Margit révetegen meg­szólalt:- Hogy? Mit? Mi, mellette ülők lökdöstük, húzogattuk a szoknyáját, de Margit nem mozdult. Barta türelmetlenkedett...- Érthető, nem...?- Nem értem, mit kell csinálni - mondta Margit most már hiszté­rikusan.- Mágá nem járt iskolába? Má­gá színésznő? Mondtuk, hogy csináld, Mar­git. De szegény nem tudta, hogy mit kell kihoznia ebből a suta helyzetgyakorlatból. A fülébe súgtam:- Ájulj el. Nézz ki az ablakon, és ájulj el. Margit "kinézett" az ablakon, és olyan röhögőgörcsöt kapott, hogy percekig rázta a nevetés. Barta Zsuzsa:- Elcsápátom mágukát! Mindennap tudtunkra adta, hogy szabotálunk. Egyik fegyel­mi a másik után. Kedvenc foglalatossága volt még a ritmusgyakorlat. Csattog­­tatót vett a kezébe, s kiadta a parancsot:- Körbe állnák. És én majd ütök ritmus. Figyelek, hogy ki­nek milyen ritmusérzéke ván. Egy, kettő, egy, kettő... Egy-két­­há...egy-két-há... Mentünk, mint a rabok, körbe­­körbe. Uraynak lassan vörösöd­­ni kezdett a nyaka. Iván ráz en­­dített.- Ej uhnyem...! Barta Zsuzsa földhöz csapta a csattogóját, és kirohant. Ebből a korszakból gyakran eszembe jut a drága jó Királyhe­gyi Pál. E szelíd humorú irodal­mi mindenessel a háború utáni években sűrűn találkoztam. A Belvárosi Színházban (most Pes­ti Színház) megnyílt a róla elne­vezett kabaré. Vidám jelenetek, tréfák, egyfelvonásosok kerültek itt színre. Az ideiglenes társulat­hoz tartoztam én is, rajtam kívül Kiss Manyi, Jávor Pál, Keleti László, Bárdy György, Gomba­szögi Ella, Rátkai Márton és még sokan játszottak. A kabaré tiszavirág-életű volt, ám barátsá­gunk annál tartósabb. Királyhe­gyi a Rádius Vígszínház igazga­tóhármasát darabbal is megtisz­telte: a Földi paradicsom című vígjáték szép sikert aratott. Királyhegyi 1950 nyarán értesí­tést kapott, hogy kitelepítik Adácsra. Pécsi Sanyival nyakunkba vet­tük a várost, hátha tudunk vala­hol segíteni. Mindenütt azzal fo­gadtak, miért foglalkozunk olyan dolgokkal, amelyek nem tartoz­nak ránk. így hát első menetben nem si­került patrónust találnunk, de a küzdelmet nem adtuk fel. Sok­sok utánjárással sikerült kiderí­teni, hogy Királyhegyi Pált téve­désből telepítették ki; Király Pál újságíró szerepelt az ávósok lis­táján. (Persze, évek múlva az is tisztázódott, Király Pál újságíró legalább olyan ártatlan volt, mint Királyhegyi Pál humorista.) Jellemző a gépezetre, hogy nem a tévedés felismerése vagy tudo­másulvétele után engedték ki Palit, hanem Gábor Andor köz­benjárására. Az esetet Királyhe­gyi így írta le: "Egyre jobban untam Adácsot; szabadulásom érdekében írtam egy levelet a Szabad Nép-nck, amelynek főszerkesztőjét jól is­mertem, de később kiderült, hogy mire a levél megérkezett, már régen más volt a főnök. Le­velem úgy kezdődött, hogy idéz­tem a Szabad Nép egyik cikkét, amelyben azt írta, hogy jó helyre ütöttünk, feljajdult a külföld, ho­lott Magyarországon csak főher­cegek és nyilas tábornokok van­nak kitelepítve, de egyetlenegy kisember vagy értelmiség sem szerepel a listán. Ezek után így folytattam: "Ma Magyarországon nincs sen­ki, aki a Szabad Nép jóhiszemű­ségében kételkedni MERNE, de a jólinformáltságában nem hiszek én, aki szemre is kisember va­gyok, értelmiségi, mint a levelem­ből is láthatják, és sem apám, sem anyám nem volt katona, fő­herceg sem szerepel a családunk­ban, nyilasokról nem is beszélve. Nem igaz, amit a Szabad Nép ír, hogy jó körülmények között élnek itt a deportáltak, hiszen ez a la­kás, amiben lakunk, azelőtt mag­tár volt, azért látogatják olyan lel­kesen az egerek és patkányok, mert magot keresnek, de csak két Krauszt és egy Királyhegyit talál­nak. Nem igaz az sem, hogy csak fő- és alhercegek vannak kitelepítve, hiszen én a Ludas Matyi belső munkatársa voltam, és ezt a la­pot nem az jellemzi, hogy nyila­sok és főhercegek szerkesztik. Kérek sürgős intézkedést, vala­mint becses soraimnak lapjukban való közlését. U.I. Most már tudom, hogy él Marci Hevesen. Ne irigyeljék." A levelet elküldtem a Blaha 0 AMERIKAI Hfagyar qírlap 1989. június 16. Lujza térre, a Szabad Nép fő­­szerkesztőjének. Mint később kiderült - a szerkesztőség mun­katársai kézről kézre adták, és nevetve vitték be a főszerkesztő­nek, aki úgy érezte, hogy igazam van. Kiadta egyik munkatársá­nak a dolgot nyomozásra, és a vizsgálat megerősítette azt, ami­ket írtam. Később alkalmam volt olvasni Gábor Andor véleményét az ügyről. Ezt írta. "Királyhegyi nem ellenség, ha­nem humorista." Azt hiszem, ez döntötte el a dolgot, vagyis azt, hogy tizenhét hét múlva hivatalos értesítést kaptam Cziráky elvtárs aláírásá­val, amelyből megtudtam, hogy elhagyhatom Adácsot, és vissza­­költözhetem Pestre, de régi la­kásomat nem foglalhatom el." Palit néhányan meglátogattuk kényszerlakhelyén. Akkor még reménye sem volt meg annak, hogy valaha is szabadon enge­dik, bár amikor betoppantunk hozzá, felsoroltam, merre, hol kilincseltem az érdekében. Láto­gatásunkat az Első kétszáz évem című könyvében Királyhegyi ek­képpen írta le: "Nagy szenzációt keltett Adá­­cson, amikor pesti vendégeim érkeztek: Tolnay Klári, Gomba­szögi Ella, Feleki Kamill, Bilicsi Tivadar, Darvas Iván. Kezem, lábam reszketett a boldogságtól, amikor megöleltem őket. Gom­baszögi Ella csodálatos volt, mint mindig, mert pillanatok alatt kiismerte magát, ment a kúthoz, vizet húzott, kávét vará­zsolt valahonnan, és percek múl­va már a kávé pompás illata töl­tötte be a környéket. Ennivalót is hoztak magukkal, úgyhogy si­került őket megvendégelnem. Krauszék is boldogan nézték a nem várt csodát, és itták a kávét, ami már régen kijárt nekik a ta­karmánynak használt sok-sok re­mek altatóért." Királyhegyi az említett köteté­ben ezt az altatóhistóriát is leír­ta, de mi ott Adácson "eredeti­ben" hallhattuk a vidám történe­tet. Most mégis a könyvből idé­zek, mert az pontosabb. "...a falusi csend egyetlen óriási hazugságnak bizonyult. Az álla­tok lármájától nem tudtam alud­ni. Ezzel szemben a Krausz test­vérek este hosszan válogattak rengeteg svájci altatójuk között, nem tudták eldönteni, melyiket szeressék, és a remek hegyi leve­gőn - a Mátra aljában van Adács -, altatóválogatás közben mindig elaludtak, és fel sem éb­redtek reggelig. Vágyakozva néztem Krauszék gyönyörű szép piruláira, és bár életemben soha nem vettem be altatót, most mégis elloptam tő­lük egy csomót. Eszem ágában sem volt bevenni egyet sem, hi­szen nyilvánvaló volt, hogy én nagyszerűen tudok aludni, ha hagynak, csak az állatok nyugta­lanok, tehát nekik van szükség altatóra. Adtam a tehénnek vagy tíz da­rab svájci tablettát. A két hara­pós kutya - Bundzsi meg a Mé­zes - is megkapta az adagját, és nem feledkeztem meg a kaka­sokról sem, akik mohón kapták be a pirulákat. Hiába, új íz! Az altatóknak frenetikus sike­rük volt. A legnehezebb pácien­sem a tehén volt, aki minden hajnalban meglátogatott, bedug­ta szép, okos fejét a lyukon, ahol az ablaknak kellett volna lenni, de már nem harsány MUÚU-val köszönt, hanem csak egészen halk mú-t mondott. A kakas éj­jel-nappal aludt, majd álmosan elindult és folyton elbotlott saját két lábában, miközben Svájc felé pislogott szemrehányóan." KÖZÉRDEKp^^/ DR. FRIEDMAN ANDREW, ÜGYVÉD __________ Előírt feltételek szakmunkások alkalmazásánál Előző cikkemben sorravettem azoknak a szabályok­nak egy részét, amelyek 1989. július 1-én lépnek érvénybe és előírják a béreket és a munkaidőt szak­­képzettséget kívánó, technikai, irodai, mechanikai vagy hasonló foglalkozásoknál. Cikkemnek ebben a második részében most az előírt munkaviszonyokat szeretném megmagyarázni ilyen munkakörökben. 1. Étkezési és pihenési idő. Egyetlen munkaadónak sem szabad alkalmazottját öt óránál hosz­­szabb ideig foglalkoztatni anélkül, hogy legalább harminc perc ét­kezési időt biztosítson neki, kivéve azt az esetet, amikor hat órával befejeződik a napi munkaidő és az étkezési idő elhalasztásában munkaadó és munkavállaló közösen megegyeztek. Olyan esetekben, amikor a munkavállalót az étkezési idő tartamára nem mentik fel minden kötelezettség alól, az étkezési időt (ebédszünetet) úgy kell tekinteni, mint amit szolgálatban töltöttek el, tehát ledolgozott mun­kaidőnek. Ez a "szolgálatban töltött" étkezési idő csak akkor megen­gedett, amikor a munka természete megakadályozza, hogy az alkal­mazottat erre az időszakra felmentsék minden tennivaló alól és amikor az érdekelt felek ebben írásban megegyeztek. Minden olyan munkahelyen, ahol megkívánják, hogy az alkalmazott étkezési idejét ott töltse el, erre a célra megfelelő kijelölt területet kell biztosítani. Minden munkaadónak kötelessége megengedni az alkalmazottnak és felhatalmazni őt arra, hogy pihenési időt vegyen igénybe és ahogy általában gyakorolják, ez minden munkaidőszaknak a közepén legyen. A pihenési idő tartamát a naponta ledolgozott összórák száma alapján kell megállapítani, minden négy óra, vagy ennek megközelítő töredéke után tíz percet. Nem jár azonban pihenési idő olyan alkalmazottaknak, akiknek napi munkaideje három és fél óránál kevesebb. Az ilyen engedélyezett pihenési időt ledolgozott munkaidőnek kell tekinteni és erre az időszakra levonást nem szabad eszközölni. 2. Étkezés és szállás. Az "étkezés" kielégítő mennyiségben, helyes arányban összeállított egészséges, tápláló, változatos élelmet jelent. A "szállás" az alkal­mazott részére teljes időtartamra biztosított tisztességes elhelyezés, az általános és megszokott szabványnak megfelelő egészségügyi berendezéssel (fürdőszoba). Az alkalmazottak nem kényszeríthetők arra, hogy egymással közös ágyat osszanak meg. Az élelmezést és elszállásolást nem szabad a minimális bérből levonni, anélkül, hogy erre vonatkozólag írásbeli megállapodásra kerüljön sor a munkaadó és munkavállaló között. Amennyiben a munka feltételei megköve­telik, hogy a munkás alkalmaztatása helyén lakjék, vagy olyan lak­részt foglaljon el, amely a munkaadó ellenőrzése alatt áll, az alkal­mazó a bért nem állapíthatja meg az alább felsorolandó értékeket meghaladó összegben. 3. Egyenruha és felszerelés. Ha a munkaadó alkalmazottjától munkafeltételként megállapított módon egyenruha viselését kívánja meg, az ilyen egyenruhát a munkaadónak kell rendelkezésre bocsátania és ugyancsak gondos­kodni tisztításáról és karbantartásáról. Az "egyenruha" kifejezés ruházati cikkre vonatkozik és különleges tervezésű és színű más kellékekre. Ha a munka elvégzéséhez a tulajdonos szerszámok, vagy egyéb felszerelés használatát kívánja meg alkalmazottjától, vagy pedig ezekre a munka teljesítéséhez van szükség, ezekről a munka­adónak kell gondoskodnia és ugyancsak gondoskodni azok karbantartásáról, kivéve olyan esetet, amikor az alkalmazott bére legalább kétszerese a minimális bérnek és a szakmában általános gyakorlat, hogy a munkás saját kéziszerszámait használja. 4. Öltözők és pihenő helyek. A munkaadónak kell gondoskodnia munkása részére kulccsal zárható öltözőszekrényekről és ezzel egyenlő értékű elhelyezésről a felső ruha számára a munkaidő tartalmára és ahol ezt megkívánják, munkaruháról a nem munkában töltött időszakra. Ha a munkakör követeli az öltözet cserélését, öltözőket, vagy ezzel egyenlő értékű helyet kell biztosítani erre a célra, hogy az alkalmazott elfogadható elkülönítésben és kényelemben cserélhessen öltözéket. A pihenésre szolgáló területet a mellékhelyiségtől különválasztottan, a munkaidő tartamára hozzáférhető módon kell az alkalmazottak számára bizto­sítani. Ha a munka természete megengedi, az alkalmazott részére megfelelő ülőhelyről kell gondoskodni. 5. Hőmérséklet. Minden munkakörzetben az ipari szabványoknak megfelelő, a vég­zett munka vagy eljárás természetének megfelelő és elfogadható kényelmet biztosító hőmérsékletet kell fenntartani. Ha a munkafo­lyamat magasabb hőt, vagy levegőnedvességet termel, ezt a többletet az elfogadható kényelmet biztosító hőfokig csökkenteni kell. Ha a munka természete 60 Fahrenheit foknál alacsonyabb hőmérsékletet kíván meg, az alkalmazottak felmelegedésére külön fűtött helyi­séget kell biztosítani, ahol a hőmérséklet nem lehet 68 Fahrenheit foknál kevesebb. 6. Felvonók. A szükségnek és az álatalános ipari szabványoknak, valamint a munka és a gyártási eljárásnak megfelelő felvonó-, illetve mozgó­lépcső-szolgálatot kell biztosítani olyan helyeken, ahol az alkal­mazottaknak a föld felszínétől négy emelettel feljebb, vagy lejjebb kell dolgozniuk. * * * Ha jogi problémája van, forduljon ügyvédjéhez. Ez a közlemény nem tekinthető jogi tanácsnak.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom