Zárszámadás, 1955

m 11 " gyakran egyoldalú volt, A mennyiségi hiányok mellett a takarmány mi­nősége oem volt kielégitő. Az állami gazdaságok törekedtek a rendelkezésre álló munkaerő, anya­gi ós pénzeszközök gazdaságosabb felhasználására, jobb pénzügyi ered­mények elérésére. A2 önköltség szintje azonban magas volt, a gazda­ságok jelen-tős része drágán termelt. Az Á.M«(J. irányítása alá tarto­zó gazdaságok költségvetési támogatása 1955-évben 606 millió forint, ezen felül az elemi károk összege 189 millió forint volt. Az állami hozzájárulás összege jelzi a gazdaságok árrendszerében fennálló a~ ránytalanságokat is. A termelőszövetkezete k területe 1955-évben több mint 2o %-kal, a szö­vetkezetekben dolgozó családok és tagok száma pedig több mint 30 kai növekedett. A beruházott eszközök értéke 24,6 %-kal emelkedett. A beruházások megvalósításához a termelőszövetkezetek a költségve­tésből 421 millió forint beruházási hitelt és 65 millió forint vissza nem téritendő állami támogatást kaptak, az eredményesebb gazdálkodás folytan számos szövetkezet vagyoni és pénzügyi helyzete megszilárdult. Növekedett a tehermentes vagyonú és lényegesen csökkent a vagyonhi­ánnyal záró szövetkezetek száma. Az elért eredményék mellett a termelőszövetkezetek pénzügyi helyze­tének alakulása mutatja a szervezésnél elkövetett hibákat is. Egyes területeken a szövetkezeteket nem a teljes Önkéntesség alapján szer­vezték. Az újonnan létrehozott szövetkezetek, de a régiek egyrésze sem volt gazdaságilag életképes, nagymértékű állami támogatásra szo­rult. A saját eszközökből végrehajtott beruházások aránya nem volt kielégitő. Hiányosságok voltak a szövetkezeti vagyon megóvása tekin­tetében is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom