Zárszámadás, 1947-1948

Jelentés az 1947-1948. évi zárszámadásról

X BBVEZBTŐ JELENTÉS. Az ott közölt adatok szerint a tényleges kezelés a számadási időszak előirányzatával szemben kedvezőtlen eredményt mutat. Ez azonban csak látszólag van így, mert ennek az összehasonlításnak nincs reális alapja. Ha ugyanis a számadási időszak felemelt előirány­zatát a költségvetési év eredeti előirányzatával összevetjük, akkor kitűnik, hogy a költség­vetési évre előirányzott 22*4 millió Ft fölösleggel szemben a számadási időszak előirány­zatában 310*4 millió Ft aránytalanul nagyobb összegű fölösleg jelentkezik. Ennek a nagy eltolódásnak az a magyarázata, hogy az előirányzat emelése alkalmával a kiadási oldalon (átmeneti és részben rendes kiadások) sokkal nagyobb összeget kellett változatlanul hagyni, mint a bevételeknél (rendkívüli bevételek stb.). Amennyiben az előirányzat eme­lését kivétel nélkül egységesen (lineárisan) lehetett volna végrehajtani, akkor a számadási időszak előirányzata a táblázat II. részében foglaltak szerint módosult volna. Ebben az esetben pedig a táblázat végeredménye a következőkép alakul : Kölcsönbevételek kölcsönbevételekkel nélkül együtt millió forint Fölösleg az előirányzat szerint 29*4 137*4 Fölösleg a tényleges eredmény szerint 56*9 206*2 A tényleges eredmény az előirányzatnál kedvezőbb 27-5 68*8 Ebből a most már egynemű elemek alapulvételével történt összehasonlításból, továbbá az eredmény kiértékeléséből kétségkívül megállapítható, hogy a számadási időszak igen kedvező eredménnyel zárult. A kölcsönök nélkül elért és így az államháztartás volta­képeni eredményének tekintendő kereken 57 millió forint fölösleg ugyanis már magában­véve is számottevő összeg, az 1946/47. évi nagyarányú hiányhoz viszonyítva pedig — amint erre már az előzőkben rámutattam — egyenesen ugrásszerű emelkedést jelent. Az eredmény igazi jelentősége azonban leginkább abban tükröződik, hogy 57 millió fölösleget lehetett elérni amellett, hogy adósságtörlesztésre az e lőző évi 6 millióval szemben több mint 150 milliót, beruházásokra pedig 2 milliárdon felüli összeget — az 1946/47. évi beruhá­zásnak hatszorosát — fordítottunk. Az előirányzat emeléséről fentebb előadottakhoz még meg kell jegyeznem, hogy a rendes kiadásoknak, illetve bevételeknek azoknál a rovatainál, amelyeknél az előirányzat emelése — egészben vagy a rovat egyes alrovatainál — elmaradt, erre a körülményre a zárszámadásban jegyzetek mutatnak rá. Az átmeneti kiadásoknál viszont olyan esetekben, amikor a rovat természetének megfelelő szükségletről a költségvetési év meghosszabbításá­nak tartama alatt is gondoskodni kellett, az ennek folytán felmerült előirányzat nélküli kiadás a költségvetési törvényen alapuló l) kiadással közös rovatszöveg alatt van kimu­tatva. 2. A valódi (végleges) kezelés tényleges eredményeinek az 1. sz. mellékleten közölt adatait a 2. sz. melléklet a költségvetés főcsoportjai szerint részletezi (az előirányzattal való összevetést lásd a zárszámadás 6—9.oldalain). Ebből a részletezésből kitűnik, hogy a száma­dási időszaknak az előző pontban tárgyalt fölöslege a közigazgatás kedvező eredményének folyománya. A zárszámadásban szereplő állami üzemek kezelése egészben véve ebben az időszakbanis hiánnyal zárult. Az üzemek közül csupán a Posta, Postatakarékpénztár, valamint a Hal- és nádgazdasági üzemek pénzkezelése mutat fölösleget, a többinél a hiányt főleg a következő okok idézték elő : Egyes üzemek — elsősorban az Államvasutak — a hároméves terv keretén kívii^ saját bevételeikből jelentékeny összeget fordítottak beruházásokra, továbbá az üzemi épületek és berendezések szükséges újjáépítésére és helyreállítására, valamint felszereléseik pótlására. Hozzájárult ehhez, hogy az Erdőgazdasági üzemek az enyhe tél miatt kevesebb tűzifát tudtak értékesíteni, a Mezőgazdasági birtokoknál pedig az időközben átvett gazda­r) Megkülönböztetésül az itt említett „költségvetési törvényen alapuló" kezeléstől, a zárszámadás­ban több helyen szereplő „költségvetésen alapuló" kezelés alatt az 1948: XIX. t.-cikkben megállapított költségvetésnek az 1948: XXXIV. t.-cikkel módosított előirányzatán alapuLó kezelés értendő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom