Zárszámadás, 1942
Jelentés az 1942. évi zárszámadásról
Indokolások és m egi egyzések : /. tetei.. A Múzeum gyűjteményeinek megfelelő elhelyezésével kapcsolatos munkálatok .többköltsége idézte elő. 2. tétel. Az Erdélyi Tudományos Intézet munkásságának megindítása céljából szükségessé vált épületátalakítási, tatrrozási és berendezési munkálatok költségei okozták. 3. tétel. A délvidéki közgyűjtemények zavartalan működésének biztosítása érdekében az intézmények megfelelő felszereléséről és berendezéséről, nemkülönben az épületek karbantartásáról gondoskodni kellett. I. tétel. A 103. oldal 4. tétele alatt előadottakon felül az okozta, hogy a nehéz anyagi viszonyok közé került alkalmazottaknak a számítottnál több segélyt kellett folyósítani. Növelte a túlkiadást az egyetemi gazdasági bizottság tagjai és jegyzőkönyvvezetője részére az egyetem gazdálkodásának helyes vitele érdekében kifejtett fontos és közérdekű működésükért kifizetett 2.074 P jelenléti díj is, amely kiadásról a költségvetésben gondoskodás nem történt. Bejelentést igényel, hogy az orvostudományi, valamint a bölcsészettudományi karon 1—1 nyilvános rendes tanári állással több töltetett be, mint amennyi költségvetésileg rendszeresítve volt. E túlbetöltések oka egyrészt az, hogy a tüdőgyógyászat részére az 1943. évi költségvetésben szervezett tanszéket tanulmányi érdekből már az 1942. évben be kellett tölteni, másrészt pedig az, hogy egy hosszabb idő óta működő rendkívüli tanárt szolgálati érdekből rendes tanárrá kellett kinevezni. A túlbetöltések kiegyenlítésére azonban az egyetemi tanárok összlétszámában megfelelő számú állás nem töltetett be. Ezenkívül a gazdasági igazgatóság gazdasági szakánál 1 V. fizetési osztályú gazdasági igazgatói állás is be volt töltve, bár ily állás költségvetésileg rendszeresítve nem volt. E túlbetöltés már az előző években is fennállott és inegindokoltatott s annak ellensúlyozására a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem közgazdaságtudományi karánál 1 V. fizetési osztályú kereskedelmi iskolai tanárképzőintézeti igazgatói állás üresen hagyatott. Az egyetemi fogalmazási szak 123. számú egyesített státusánál 1 V. fizetési osztályú tanácsjegyzői állás ez évben is be volt töltve, bár ily állás költségvetésileg rendszeresítve nem volt. A József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemnél ugyanis a tanácsjegyzőt hosszú és kiváló szolgálatára való tekintettel az V. fizetési osztályba kellett kinevezni ; ezzel szemben azonban 1 V. fizetési osztályú ipari középiskolai igazgatói állás üresen hagyatott. A külső gazdasági szak 126. számú egyesített státusánál 1 V. fizetési osztályú gazdasági igazgatói állás töltetett be, holott ily állás költségvetésileg rendszeresítve nem volt. A Magyar Nemzeti Múzeum gazdasági igazgatóját ugyanis hosszú és kiváló szolgálatára, valamint felelősségteljes munkakörére való tekintettel az V. fizetési osztályba kellett kinevezni. Végül a külső kezelési szak 127., illetve 227. számú egyesített státusánál 1 XI. fizetési osztályú irodasegédtiszti, illetve 4 kezelői állással több töltetett be, mint amennyi költségvetésileg rendszeresítve volt. E túlbetöltések a Délvidék visszafoglalása következtében váltak szükségessé. 5. tétel. Az áremelkedés okozta. Ehhez járult, hogy az egyetemeknél, valamint a „Tudományos célok támogatása" címnél a dologi kiadások között a gazdasági ügyeket intéző tisztviselők részére — a múlthoz hasonlóan — üzemi pótdíjak fizettettek ki és számoltattak el. E pótdíjak az érdekelt intézmények különböző üzemeinek, műhelyeinek és raktárainak gazdálkodása érdekében a hivatalos időn túl kifejtett, teljes odaadást és megbízhatóságot igénylő munkákért engedélyeztettek. Minthogy ez a tevékenység elsősorban az illető intézmények dologi javadalmának takarékos és gazdaságos felhasználására irányul, az üzemi pótdíjak a dologi kiadások között számoltattak el. 6. tétel. Egy újonnan kinevezett egyetemi tanárnak átköltözködési költségei okozták. 7. tétel. Indokai azonosak a 103. oldal 4. tétele alatt előadottakkal. Bejelentést igényel, hogy a matematikai és természettudományi karon 1 nyilvános rendes tanári állással több töltetett be, mint amennyi költségvetésileg rendszeresítve volt. Ennek oka az, hogy egy hosszabb idő óta működő rendkívüli tanárt szolgálati érdekből rendes tanárrá kellett kinevezni. A túlbetöltés ellensúlyozására azonban az egyetemi tanárok összlétszámában 1 állás nem töltetett be. 8. tétel. Az áremelkedés okozta. 9. tétel. Indoka azonos a 103. oldal 4. tétele alatt előadottakkal. Bejelentést igényel, hogy az orvostudományi karon I nyilvános rendes tanári állással több töltetett be, mint amennyi költségvetésileg rendszeresítve volt. Oka az, hogy egy hosszabb idő óta működő rendkívüli tanárt szolgálati érdekből rendes tanárrá kellett kinevezni, A túlbetöltés kiegyenlítésére azonban az egyetemi tanárok összlétszámában 1 állás nem töltetett be. 10. tétel. Indoka azonos a 103. oldal 4. tétele alatt előadottakkal. Bejelentést igényel, hogy az ágostai evangélikus hittudományi karon 1 és a jog- és államtudományi karon ugyancsak 1 nyilvános rendes tanári állással több töltetett be, mint amennyi rendszeresítve volt. E túlbetöltések oka egyrészt az, hogy az ágostai evangélikus hittudományi karon egy hosszabb idő óta működő rendkívüli tanárt szolgálati érdekből rendes tanárrá kellett kinevezni, másrészt, hogy a bölcsészettudományi kar szüneteltetése kapcsán 1 nyilvános rendes tanári állás a jog- és államtudományi karra vitetett át. A túlbetöltések kiegyenlítésére azonban az egyetemi tanárok összlétszámában megfelelő számú állás nem töltetett be. II. tétel. Indoka azonos a 103. oldal 4. tétele alatt előadottakkal. Bejelentést igényel, hogy az orvostudományi karon 2 és a matematikai és természettudományi karon ugyancsak 2 nyilvános rendes tanári állással több töltetett be, mint amennyi rendszeresítve volt. Az említett karoknál ugyanis a hosszabb idő óta működő rendkívüli tanárokat szolgálati érdekből rendes tanárokká kellett kinevezni. A túlbetöltések kiegyenlítésére azonban az egyetemi tanárok összlétszámában megfelelő számú állás nem töltetett be. Ezenkívül a matematikai és természettudományi karon 3 gyakornoki állással is több töltetett be, mint amennyi költségvetésileg rendszeresítve volt. Oka az, hogy a katonai szolgálatot teljesítő gyakornokok helyére időlegesen kisegítő gyakornokok alkalmaztattak. 12. tétel. Az áremelkedés okozta. Bejelentést igényel, hogy e rovaton számoltatott el az egyetem gazdasági céljaira szükségessé vált és a korábbi években megvásárolt 3.776 5 négyszögöl terület vételárának, valamint esedékes kamatának fejében utalványozott 2.659 P 02 f is, noha e kiadásról a költségvetésben gondoskodás nem történt,