Zárszámadás, 1941
Jelentés az 1941. évi zárszámadásról
91 Indokolások és megjegyzések: 1. tétel. Az illetményeknek az 1940. évi 8.000. M. E. és az 1941. évi 4.000. M. E. számú rendeletekkel történt felemelése, valamint a keleti és erdélyi országrész visszacsatolása következtében szükségessé vált létszámszaporítás okozta. Hozzájárult még, hogy az önhibájukon kívül nehéz anyagi helyzetbe jutott tisztviselőket és egyéb alkalmazottakat az előirányzottnál nagyobb mértékben kellett segélyezni. Bejelentést igényel, hogy a költségvetésileg rendszeresített létszámmal szemben a keleti és erdélyi országrész visszacsatolásával kapcsolatos létszámszaporítás folytán a szőlészeti és borászati szakon 3 VIII. és 2 IX. fizetési osztályú szőlészeti és borászati felügyelői, valamint 1 szőlészeti és borászati gyakornoki állással több töltetett be. 2. tétel. A visszacsatolt keleti és erdélyi országrész szőlészeti és borászati intézményeinek működésével kapcsolatban felmerült dologi kiadások idézték elő. Ezenkívül a többi intézménynél a tanszerek és vegyszerek, valamint az épületek karbantartási költségei az előirányzottnál többet tettek. 3. tétel. A visszacsatolt keleti és erdélyi országrészen szőlészeti és borászati szakszolgálatot ellátó tisztviselők és egyéb alkalmazottak kiküldetési és átköltözködési költségei okozták. 4. tétel. A visszacsatolt keleti és erdélyi országrészen levő állami szőlőtelepek és közpincék üzemi es gazdálkodási kiadásait fedezni kellett. Ezenkívül e rovaton számoltatott el a koppenhágai magyar borház fenntartási és tatarozási költségeivel kapcsolatban felmerült 41.054 P 38 f kiadás is. Ez utóbbi kiadást a borház bérjövedelméből befolyt s e cím rendes bevételeinek 1. rovata keretében elszámolt azonos összegű bevétel ellensúlyozza. A budafoki állami pincegazdaság kiadásainak és bevételeinek alakulására, valamint üzleteredményére vonatkozó jelentést lásd a 469—470. oldalakon. 5. tétel. A visszacsatolt keleti és erdélyi országrészen üzembe helyezett állami közpincéket a működésükhöz szükséges gépekkel és eszközökkel, valamint hordókkal fel kellett szerelni. 6. tétel. A visszacsatolt területen levő bihardiószegi szakiskola, állami szőlőtelep és mezőgazdasági ingatlan olyan állapotban vétetett át, hogy a szakiskola működését megkezdeni nem tudta. E célból a szükséges élő és holt felszereléssel el kellett látni. " . 7. tétel. Az 1938: XXXI. t.-c. 27. §-a értelmében a közvetlenül termő szőlők kivágásáért fizetett kártalanítások, illetőleg az átoltáshoz nyújtott támogatások okozták. 8. tétel. A visszacsatolt keleti és erdélyi országrész ..j.? kőJLé^zeti..és..hűrászati .intézményeinek elhelyezésére szolgáló épületeket át kellett alakítani, amellett tatarozásra is szükség volt. 9. tétel. A szakiskola főépületének az 1938/39. "költségvetési évben történt kibővítésével kapcsolatban utólag felmerült kiadások. 10. tétel. Az illetményeknek az 1940. évi 8.000. M. E. és az 1941. évi 4.000. M. E. számú rendeletekkel történt felemelése, a keleti és erdélyi országrész visszacsatolása, valamint a délvidéki" terület visszafoglalása következtében szükségessé vált létszámszaporítás s a visszafoglalt délvidéki területen átvett — de rendszeres állásra még ki nem nevezett — alkalmazottak illetményelőlegeinek utalványozása okozta. Hozzájárult még, hogy az ország gyarapodása folytán a kísérletügyi jutalékok, valamint az időszaki alkalmazottak járandóságai is többet tettek. Végül a magyar népélelmezés megjavítására irányuló tudományos kutatás résztvevőit is jutalmazni kellett. Bejelentést igényel, hogy a költségvetésileg rendszeresített létszámmal szemben részben a keleti • s erdélyi országrész visszacsatolásával kapcsolatos létszámszaporítás, részben a román közszolgálatból átvett alkalmazottaknak megfelelő fizetési osztályokba sorolása folytán a tudományos tisztviselők szakán 1 V. fizetési osztályú kísérletügyi főigazgatói, 3 VI. fizetési osztályú kísérletügyi igazgatói, 4 VII. fizetési osztályú kísérletügyi fővegyészi, illetve főadjunktusi, 4 VIII. fizetési osztályú kísérletügyi fővegyészi, illetve főadjunktusi, 4 IX. fizetési osztályú kísérletügyi vegyészi, 10 X. fizetési osztályú kísérletügyi segédvegyészi, illetve asszisztensi, 1 kísérletügyi gyakornoki, az egyéb szakszemélyzet létszámában 2 X. és 2X1. fizetési osztályú tisztviselői, a növényegészségügyi szakon 4 X. fizetési osztályú növényegészségügyi segédfelügyelői és 4 növényegészségügyi gyakornoki állással, végül az altisztek és szolgák létszámában 4 műszaki altiszti és 1 II. osztályú altiszti állással több töltetett be. 11. tétel. A visszacsatolt keleti és erdélyi országrészen és a visszafoglalt délvidéki területen létesített mezőgazdasági kísérletügyi intézmények dologi kiadásai és a magyar népélelmezés megjavítására irányuló tudományos kutatással kapcsolatos anyagszíikségleti kiadások okozták. 12. tétel. A visszacsatolt keleti és erdélyi országrészen és a visszafoglalt délvidéki területen leterített mezőgazdasági kísérletügyi intézmények szervezésével és tevékenységével összefüggő kiküldetési és átköltözködési költségek idézték elő. • 13. tétel. A visszacsatolt keleti és erdélyi országrész geológiai felvételezése és kutatoinunkálatai céljára beszerzett személygépkocsi költsége, valamint a felmerült egyéb dologi kiadások okozták. 14. tétel. A meteorológiai hálózatnak a visszacsatolt keleti és erdélyi területre, valamint a visszafoglalt délvidéki területre való kiterjesztése következtében az intézet dologi kiadásai emelkedtek. 15. tétel. A visszacsatolt keleti és erdélyi országrész és a visszafoglalt délvidéki terület meteorológiai hálózatának átszervezésével es működésével kapcsolatos kiküldetési költségek okozták. 12*