Zárszámadás, 1936-1937
Jelentés az 1936-1937. évi zárszámadásról
Indokolások és megj egyzések: /. tétel. A Földtani intézetnél az előző évben letesített raktárépület és rajzterem fűtőberendezeseről, valamint vízellátásáról gondoskodni kellett. 2. tétel. Egyes mezőgazdasági tudományos és kísérletügyi intézmények épületeinek felszerelését ki kellett egészíteni, továbbá a debreceni dohánytermelési kísérleti állomásnál aknakút és hydrophoros berendezés építése vált szükségessé. >. tetei. A csaladi pótlékra igényt adn családtagok szántanak emelkedese okozta. t. tétel. A növénytermelési hivatal részére vetőburgonya beszerzésére és kiosztásara engedelyezett - a tárca követeléseinek 49. tétele alatt kimutatott kölcsön visszatérülő részletei az akció céljaira évrőlevre folytatólag felhasználtatnak. Az akció célja ugyanis az, hogy az ország különböző burgonyatermő területein fajtakörzetek alakíttassanak és az azonos fajta vetőgumók megfelelő ellenőrzés mellett széles rétegekben termeltessenek. Minthogy a hazai burgonyafajták az aránylag száraz éghajlatunk alatt gyorsan leromlanak, a megfelelő minőségű vetőburgonya-mennyiség biztosítása és kiosztása céljából a kölcsön forgótökeszerű kezelésére és időnkint való kiegészítésére van szükség. A növénytermelési hivatal részére gabona-, takarmány- és hüvelyes vetőmagvak beszerzésére és kiosztására engedélyezett s a tárca követeléseinek 59. tétele alatt kimutatott kölcsön ugyancsak forgótőkeszerüen használtatik. Ez akció az említett szántóföldi terményeink minőségi színvonalának emelése és a kiviteli igények szerinti egységesítése érdekében indíttatott és pedig olymódon, hogy az elszaporított és visszaszolgáltatott minőségi vetőmagvak a következő idényben továbbszaporítás céljából újra kiosztatnak. E forgótőke kölcsön álladéka azonban az 1936/37. évben terményben visszafizetett vetőmagvak értékesítésebői eredő 1,295.246 P 28 f-nek a tárca illető bevételi számlájára történt beszolgáltatásával és a kiosztottnal gyengébb minőségű magvak természetbeni visszatérítése folytán előállott 113.008 P 83 f vesztességgel csökkentetett. ~>. tétel. Az 1937. év november havában Berlinben rendezendő vadászati kiállításon való részvétel előkészítési munkálatainak költségéi idézték elő. ö. tétel. A túlkiadás a borértékesítés fokozottabb előmozdításával áll kapcsolatban.