Zárszámadás, 1934-1935

Jelentés az 1934-1935. évi zárszámadásról

alapján, egyes közmunkák költségeinek fedezésére szolgáló 15 millió P kölcsönből az „Alföldi hűtőházak céljaira" megállapított 410.000 P terhére utalványoztatott s e cím beruházásai keretében nyert elszámolást. (L. a 316. tételszámú indokolást.) Ugyancsak a hivatkozott törvényszakasz alapján indokolást igényel, hogy a Buda­vidéki Őszibarack Termesztők Termelő és Értékesítő Szövetkezetének gyümölcshűtőház átalakítására és felszerelésének kiegészítésére utalványozott 8.500 P kamatmentes köl­csön szintén e rovat terhére számoltatott el. Budafok megyei város az általa épített, fent­említett hűtőházat a nevezett szövetkezetnek adta bérbe. E hűtőház felszerelése azon­ban sok tekintetben hiányos volt, mely körülmény folytán a hűtőház a kívánt célok szol­gálatába nem volt állítható. Minthogy a szövetkezet a hűtőházát a szükséges felszerelés­sel ellátni s ezzel kapcsolatban átalakítani nem tudta, az őszibarackkivitel előmozdítása érdekében a kölcsönt engedélyezni kellett . Megjegyeztetik, hogy a kölcsön biztosítása cél­jából a felszerelések mindaddig az államkincstár tulajdonát képezik, amíg a kölcsön vissza nem fizettetik. 153. tétel. 13. cím : Gazdasági munkaügyi igazgatás. 4. rovat : Munkás jóléti célokra, a gazdasági munkabérmegállapító bizottságok költségeire és az 1907 : XLVI. t.-c. végrehajtására. Az 1897 : XX. t.-c. 22. §-a alapján indokolást igényel, hogy e rovaton a falusi kis existenciák jólétét előmozdító akció keretében beszerzett bakancsok kiosztásával kapcsolatos költségekre 5.000 P utalványoztatott. Az ország szegénysorsú lakosságának, főleg az elszegényedett kisgazdáknak és földmunkásoknak olcsó lábbelivel való ellátása érdekében megindított akció során az a megállapodás jött létre, hogy 20.000 pár, kis­iparosok által készített bakancsot a Hangya szövetkezetek hoznak forgalomba. A ba­kancsok átvétele és forgalombahozatala körül felmerült költségek fedezésére a Hangyá­nak páronként a kereskedelemügyi és földmívelésügyi tárcát terhelő 1—IP térítés enge­délyeztetett, amely hozzájárulás révén vált csak lehetővé az, hogy jó minőségű bakancs 8 P 50 f-es olcsó áron bocsáttassék a mezőgazdasági lakosság rendelkezésére. 154. tétel. 13. cím: Gazdasági munkaügyi igazgatás. 5. rovat: Az Országos Gazda­sági Munkáspénztár javára állami hozzájárulásra és rendkívüli segélyezésre. Az 1897 : XX. t.-c. 22. §-a alapján indokolást igényel, hogy e rovaton egy minisz­teri tanácsos, mint a gazdasági munkások tudakozó irodájának vezetője részére havi 90 P napidíjátalány utalványoztatott. Az Országos Gazdasági Munkáspénztár vidéki helyi szerveinek kioktatása és ellenőrzése céljából ugyanis időközönkint elkerülhetet­enül szükségesek a helyszíni kiszállások. E hivatalos utazásokkal kapcsolatban fel­merülő kiküldetési költségeknek esetenkinti utalványozása helyett a fentemlített tiszt­viselő részére napidíjátalány engedélyeztetett. XV. fejezet. Vallás- és közoktatásügyi minisztérium. 155. tétel. 1. cím : Központi igazgatás. 1. rovat : Személyi járandóságok. Az 1897 : XX. t.-c. 22. §-a alapján indokolást igényel, hogy a tárca különböző épü­letei fűtésének ellenőrzésével megbízott két gépészmérnök részére az 1934. évi május hó l-jétől kezdődőleg az 1935. évi június hó végéig összesen 4.480 P tiszteletdíj és 504 P villamos viteldíj megtérítés, együttvéve tehát 4.984 P fizettetett ki. A minisztertanács ugyanis az állami épületekben a hazai szén gazdaságos felhasználásának irányítására fűtőmérnökök alkalmazását engedélyezte abból a célból, hogy ezáltal a tüzelőanya­goknál jelentős megtakarítás éressék el. A fűtőmérnökök fenti tiszteletdíjából és villamos viteldíj megtérítéséből 1.424 P a ..Központi igazgatás" cím. 1.780 P a „Művészeti tan-

Next

/
Oldalképek
Tartalom