Zárszámadás, 1933-1934

Jelentés az 1933-1934. évi zárszámadásról

INDOKOLÁSOK A liENDES KIADÁSOKNÁL. 85 több bevétel jelentkezik. Amennyiben tehát az elszámolás nettó rendszerben történt volna, az említett bevételi rovaton bevételi visszamaradás jelentkeznék, minek oka az, hogy a termények és állatok az előirányzattal szemben csak alacsonyabb áron voltak értékesíthetők. Bejelentést igénvei továbbá, hogy a számadási év folyamán olaj gyártására felállított olajsajtoló üzem első berendezésének költségei is itt utalványoztattak. 107. tétel. 4. cím : Állami lótenyésztő intézetek. 1. rovat : Személyi járandóságok. Az 1897 : XX. t.-c. 33. §-a értelmében indokolást igényel, hogy az 1933/34. költ­ségvetésben rendszeresített állásokkal szemben az állatorvosi tisztviselők csoportjában egy költségvetésileg nem rendszeresített VI. rangosztályú igazgató-állatorvosi állás is betöltetett. > Ennek oka az, hogy a rangsorban előléptetésre sorra került érdemes tisztviselő­nek a VI. rangosztályba való kinevezését mellőzni nem lehetett. Az ebből előállott többkiadást részben ellensúlyozta az, hogy egy VII. rangosztályú aligazgató-állatorvosi állással kevesebb töltetett be. 108. tétel. 4. cím : Állami lótenyésztő intézetek. 4. rovat : Gazdasági kiadások. Túlkiadás 19.788. P 59 f. Oka az, hogy a lóállomány részére szükséges takarmányneműek beszerzésére számításba vett összeg egyrészt a lóállomány szaporulata, másrészt a takarmány árá­nak a tárgyév vége felé történt emelkedése folytán kevésnek bizonyult. 109. tétel. 4. cím : Állami lótenyésztő intézetek. 5. rovat : Lovak vásárlására. Túlkiadás :.. 82Í300 P. Az utóbbi években a magyar telivértenyésztést a telivértenyésztők csak nagy áldozatkészséggel és ráfizetéssel tudták fenntartani. Abból a célból tehát, hogy a teli­vértenyésztők ne kényszerüljenek a telivéranyakancáik számát csökkenteni, a telivér­tenvésztők megsegíttettek akként, hogy az egy éves korban árverésre kerülő csikók ára segélyek nyújtásával egészíttetett ki. Növelte a túlkiadást, hogy a teli vértenyész­tőknek — a tenyésztési kedv fokozása céljából — az elsőrendű tenyészállatok után tenyészdíjak engedélyeztettek. 110. tétel. 5. cím : Állategészségügy. 1. rovat : Személyi járandóságok. Túl­kiadás 7.353 P 25 f. Oka egyrészt az, hogy a számításba vett évközi megtakarítás — miután a meg­üresedett állásokat az állategészségügyi szolgálat zavartalan ellátása érdekében haladék nélkül be kellett tölteni — nem volt elérhető, másrészt, hogy a határszéli állategész ­ségügyi szolgálat érdekében az ellenőrzést nagyobb mértékben ki kellett terjeszteni, minek következtében a tisztviselők munkakészségét sokszor a hivatalos időn túl is igénybe kellett venni s ezért fáradságos szolgálataik jutalmazásától elzárkózni nem lehetett. 111. tétel. 6. cím : Gazdasági szakoktatás. I. Állatorvosi főiskola. 2. rovat : Dologi kiadások. Túlkiadás 2.652 P. Oka az, hogy az állatorvosi főiskola részére oktatás céljából több vemhes állat vásárlása vált szükségessé, mint amennyi e célra a fenti rovat hitelének keretében szá­mításba vétetett. 112. tétel. 6. cím : Gazdasági szakoktatás. II. Gazdasági akadémiák. 8. rovat : Gazdasági kiadások. Az 1897 : XX. t.-c. 22. §-a alapján indokolást igényel, hogy e rovaton nyert elszámolást a keszthelyi gazdasági akadémia részére az Országos Földbirtokrendező Bíróság által megítélt 335 kat. hold ingatlan 137.774 P 97 f-t tevő vételára után tőke-

Next

/
Oldalképek
Tartalom