Zárszámadás, 1931-1932
Jelentés az 1931-1932. évi zárszámadásról
39 ISMERTETÉSE A KEZELÉSI EREDMÉNYEKNEK. II. Hitelműveleti kezelés. A hitelmüveleti kezelés arra szolgál, hogy feltüntesse, de főleg nyilvántartsa azokat a kölcsönöket, amelyeket az egyes állami szervek és üzemek nem magánosoktól, hanem magától az államtól kapnak és amelyekért bizonyos előre meghatározott évi törlesztés mellett rendszeresen kamatokat is tartoznak fizetni. Ez a kezelés tehát tulajdonképen egy belső elszámolásnak a zárszámadásban való kifejezésre juttatására szolgál és ezért még az átfutó kezelésnél is kevésbbé érinti a zárszámadási eredményeket, mert benne a kiadások és bevételek azonos összegekkel szerepelnek. Az egyes évek kezelései mellett itt tartatnak nyilván azok a követelések és tartozások is, amelyek az adott és nyert kölcsönök nyomán keletkeztek és itt vezettetnek keresztül a követelések és tartozások álladékát csökkentő évi törlesztések is. Ennek előrebocsátása után megjegyzi a legfőbb állami számvevőszék, hogy az 1931/32. évben az állami közigazgatás az egyes állami üzemek részére (lásd az állami zárszámadás 314. oldalán) összesen 9,224.664 P 07 f-t adott kölcsönképen. Az állami közigazgatás követelésének és az állami üzemek tartozásának 1931/32. évi gyarapodásaként 9,841.145 P 34 f van kimutatva. Figyelembe véve az állami üzemek részéről a tárgyévben törlesztésként visszafizetett 2,627.081 P 57 f összeget, az állami közigazgatás követelése, illetve az állami üzemek tartozása az 1931/32. év végén összesen 62,237.106 P 33 f volt. Az 1930/31. év végén fennállott 55,023.042 P 56 f álladék tehát ebben a számadási évben 7,214.063 P 77 f-rel gyarapodott. III. Átfutó kezelés. Az állami zárszámadásnak az átfutó kezelést tartalmazó III. része — az állam jövedelmi (bevételi) forrásaiból merített bevételeket s az állam szükségleteire fordított kiadásokat tárgyaló valódi kezeléssel ellentétben — azokat a bevételeket és kiadásokat van hivatva feltüntetni, melyek az államgazdaság egészének az egyes gazdasági ágazatokhoz, továbbá azoknak egymáshoz, vagy valamely nem állami, tehát idegen vagyonhoz való viszonyából származnak, melyek azonban az államvagyonra mennyiségilég befolyással azért nincsenek, mert az ily bevételek megfelelő összegű kiadással, esetleg tartozással, a hasonló természetű kiadások pedig megfelelő bevétellel, esetleg követeléssel vannak ellensúlyozva. Az 1931/32. évi állami zárszámadás szerint az átfutó kezelés áll : 1. előlegekből, melyekkel megfelelő visszakövetelési jog, 2. idegen pénzekből, melyekkel megfelelő visszatérítési kötelezettség áll szemben ; 3. szállítmányok és ellátmányokból, vagyis oly összegekből, amelyek a pénztárak részéről mint pénzfölöslegek beszállittatnak, vagy amelyekkel a pénztárak pénzszükségleteik fedezése céljából elláttatnak. Ennek előrebocsátása után az átfutó kezelésnek eredményeit a zárszámadás III. része és az V. részében (Pénztári mérleg) foglalt adatok alapján az alábbiakban ismertetem, megjegyezvén, hogy az átfutó kezelés jórészt csupán a számlák közötti forgalmat