Zárszámadás, 1929-1930
Jelentés az 1929-1930. évi zárszámadásról
105 INDOKOLÁSOK A liENDES KIADÁSOKNÁL. növendékek gondozásával szorosabb kapcsolatban állanak, indokoltnak látszott, de szükségessé is vált azon körülmény folytán, hogy az intézetek elkerülhetetlen dologi szükségleteinek kielégitése kizárólag az állami költségvetésben előirányzott javadalomból nem volt biztositható. 186. tétel. 19. cim : Elemi népiskolák. 1. rovat : Személyi járandóságok. Túlkiadás 338.353 P 21 f. A túlkiadást a létszámeltérések, valamint egyes megbízatásokkal járó pótlékok utalványozása idézték elő. Az 1929 30. kezelési év végén az állami elemi iskolai tanitók létszáma tekintetében két irányban mutatkozik eltérés a vonatkozó költségvetési előirányzattól ; eltolódások mutatkoznak egyrészt az egyes fizetési osztályok között, másrészt a tényleges tanitói létszám összesen 187 fővel haladja meg az előirányzott összlétszámot. Az egyes fizetési osztályok között mutatkozó eltolódásokat az 1927. évi 9.000/M. E. számú rendeleten alapuló automatikus előlépés idézte elő. Az összlétszám túllépésének oka pedig abban rejlik, hogy a tanulók száma a háború következtében átmenetileg lényegesen leszállott s igy az iskolákban kevesebb tanerő volt foglalkoztatható, miért is az állami tanitói állások száma az 1922 : I. és VI. t.-c. alapján 2.238-al csökkentetett. A tanulók számának ujabb apadása következtében a további létszámcsökkentések során az állami tanitói állások száma 1.025 állással újból apasztatott, ugy, hogy a létszámcsökkentések következtében összesen 3.263 állami tanitó vonatott végelbánás alá. Időközben a tanulók száma a háború utáni születésekkel emelkedvén, ezzel kapcsolatban és az uj építkezésekkel a tantermek szaporodása folytán a tanitók számának emelése is szükségessé vált. E célból a létszámcsökkentések során önhibájukon kívül nyugalomba helyezett szolgálatképes elemi iskolai tanerőket kellett a tényleges szolgálatba visszavenni, amivel kettős cél volt elérhető : egyfelől csökkentése a nyugdíj terheknek, másfelől a hivatásukat szerető és más pályán elhelyezkedni nem tudó tanítóknak lehetővé tenni, hogy pályájukra visszatérhessenek. Meg jegyeztetik, hogy a tárca 1929/30. évi költségvetésének indokolásában (138. és 192. oldal) bejelentetett, hogy — amennyire lehetséges — 400 önhibáján kivtil B listára került nyugdíjas tanitó reaktiváltatik. E reaktiválások idézték elő az összlétszámban mutatkozó túlbetöltést. Az emiitett reaktiválások, valamint az automatikus előlépések együttes eredményeképen az 1929/30. kezelési év végén a költségvetési előirányzathoz képest a VIII. fizetési osztályban 87 fő, a X. fizetési osztályban 92 fő és a XI. fizetési osztályban 8 fő túllépés mutatkozik. Az előirányzattal szemben az 1925. évi 7.000/M. E. sz. rendelet 45. pontjának h) bekezdése alapján huszonhat igazgatói pótlékkal több volt engedélyezendő, amit a beruházási hitel keretében létesitett uj iskolákkal kapcsolatban az igazgatói állások szaporodása okozott. Végül két, egyenkint u