Zárszámadás, 1928-1929
Jelentés az 1928-1929. évi zárszámadásról
INDOKOLÁSOK A RENDES KIADASOKNAL. Megjegyzi a miniszter, hogy a mutatkozó túlkiadás ellensúlyozva van az 1928 : XXXIII. t.-c. 13. §-ában nyert felhatalmazás alapján a városoktól szedett hozzájárulásokból befolyt bevételek által. Az 1897 : XX. t.-c. 33. §-ában foglaltak szempontjából indokolást igényel, hogy a költségvetésileg megállapított létszámmal szemben a felügyelői szaknál egy VIII. és három IX. fizetési osztálybeli, az őrszemélyzet létszámában pedig ötszáztizenkét főtörzsőrmesteri és százkilencvenöt őrmesteri állással több töltetett be. A felügyelői szaknál a VIII. fizetési osztályban mutatkozó többletet az okozta, hogy egy rendőrfőfelügyelőt — az ellene hozott, hivatalvesztésről szóló fegyelmi határozatnak ujrafelvétel folytán történt hatályon kivül helyezése miatt — állásába újból vissza kellett helyezni. A IX. fizetési osztályban mutatkozó többletet a létszámapasztás során nyugállományba helyezett két rendőrfelügyelőnek a közigazgatási biróság Ítélete alapján a tényleges szolgálatba történt visszahelyezése, továbbá egy a létszámapasztás során végkielégitett rendőrfőfelügyelőnek a szolgálat érdekében — a minisztertanács hozzájárulásával — a IX. fizetési osztályba rendőrfelügyelővé történt kinevezése idézte elő. Az utóbb emiitett kinevezés folytán előállott többlettel szemben a detektiv testület állományában egy IX. fizetési osztályú állás üresen hagyatott. Az őrszemélyzet létszámában előállott eltéréseket a szabályokon alapuló fokozatos előlépések idézték elő. 60. tétel. 5. cim : Állami rendőrség. 2. rovat : Dologi kiadások. Túlkiadás 2,151.163 P 22 f. A visszamaradt telefon, portó, viz, gáz, villany és ápolási dijaknak ez évben történt kiegyenlitéséből, továbbá a tüzelőanyag és takarmány áraknak nagymérvű emelkedéséből, az épületek előre nem látott halaszthatatlan tatarozási költségeiből, végül az őrszemélyzet ruházatának és felszerelésének szükségessé vált nagyobbmérvü utánpótlásából származik. Megjegyzi a miniszter, hogy a mutatkozó túlkiadás ellensúlyozva van az 1928 : XXXIII. t.-c. 13. §-ában nyert felhatalmazás alapján a városoktól szedett hozzájárulásokból befolyt bevételek által. Az 1897 : XX. t.-c. 22. §-ában foglalt rendelkezéshez képest külön indokolást igényel, hogy a budapesti tudományegyetem gazdasági hivatalában elkövetett szállítási visszaélések bűnügyi nyomozása során igénybe vett könyvszakértők tiszteletdíjaira 4.774 P utalványoztatott, amelyet e rovat terhére kellett elszámolni. Végül az 1897 : XX. t.-c. végrehajtása tárgyában kiadott utasítás 39. §-ában foglaltakra való tekintettel bejelentendő még az, hogy a „Dologi kiadások" rovaton egyes személyi járandóságok, mint pld. munkások bérei, stb. is foglaltatnak.