Zárszámadás, 1928-1929

Jelentés az 1928-1929. évi zárszámadásról

41 INDOKOLÁSOK. A miniszterek indokolásait tehát a legfőbb állami számvevőszék külö­nösen a bevételekre nézve csak korlátolt mérvben tehette birálát tárgyává, de az ezen túlmenő birálat hatáskörén már kivül is esett, mert egyedül az ország­gyűlés lehet illetékes annak megállapítására, vájjon a miniszterek által közölt indokokat elégségesnek tartja-e arra, hogy azok alapján a túlkiadások és elő­irányzat nélküli kiadások utalványozásáért a minisztereknek a felmentvényt megadja. Az indokolások tartalmára nézve még megjegyzi a legfőbb állami számvevőszék, hogy az általa hiányosnak vagy nem elég szabatosnak vélt indokolásokat az egyes minisztériumok által kiegészíttette és ha mégis vannak a most előadott indokolások között is olyanok, amelyek nem egészen kielégí­tők, úgy annak oka az, hogy a legfőbb állami számvevőszéknek a kiegészí­tésre irányuló tárgyalásai nem minden esetben jártak megfelelő eredménnyel. Amennyiben valamely indokoláshoz a legfőbb állami számvevőszék szüksé­gesnek tartotta megjegyzést fűzni e megjegyzéseit dült betűkkel nyomatta ki. I. Kiadások. A. Rendes kiadások. II. fejezet. Kormányzóság. 1. tétel. 1. cim : Kabinetiroda és a királyi épületeknek és tartozékaik­nak kezelése. I. Kabinetiroda. 4. rovat : Kormányzó rendelkezési alapja. Túlkiadás 50.000 P. A több évvel ezelőtt megállapított összeg a fenforgó körülmények között már egyáltalán nem felelt meg az alappal szemben támasztott sok­oldalú követelményeknek. 2. tétel. 1. cim : Kabinetiroda és a királyi épületeknek és tartozékaik­nak kezelése. II. Királyi épületeknek és tartozékaiknak kezelése. 5. rovat : Személyi járandóságok. Bár túlkiadás nem állott elő, az 1897 : XX. t.-c. 33. §-a alapján indokolást igényel, hogy egy műszaki altiszt részére oly járan­6

Next

/
Oldalképek
Tartalom