Zárszámadás, 1928-1929

Jelentés az 1928-1929. évi zárszámadásról

156 INDOKOLÁSOK A BEKUHÁZÁSOKNÁL. Bár túlkiadás nem állott elő, az 1897 : XX.' t.-c. 22. §-a értelmében indokolást igényel, hogy e rovaton való elszámolás mellett a tokaji hadi­árvaintézet tetőzetének és csatornázásának helyreállítására 8.648 P 08 f, valamint egy tanmeneti célt szolgáló fűthető tyúkól épitésére 1.351 P 92 f, összesen tehát 10.000 P, a váci bőripari szakiskola tetőzetének helyreállítására pedig 3.685 P 24 f utalványoztatott. A szóban levő kiadásokról az előirányzatban gondoskodás nem történt, a munkálatokat azonban az épületek használhatósága érdekében halaszt­hatatlanul el kellett végezni. XVI. fejezet. Vallás- és közoktatásügyi minisztérium. 404. tétel. 4. cim : Szegedi „Ferenc József" tudományegyetem. Egyetemi új építkezésekre. Bár túlkiadás nem állott elő, bejelenti e helyen a legfőbb állami számvevő­szék, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter a szegedi és a debreceni egyetemi építkezések során — az egyetemek művészi díszítésének költségeire — a vállal­kozókkal kötött szerződések alapján az érvényesített kereseti összegek %%-áí levonásba hozta, az ekként levont összegeket pénzintézetnél helyezte el, alapszerüen kezelte s közvetlenül oly kiadások teljesítésére haszálta fel, amelyekre nézve az állami költségvetés felhatalmazást nem adott (lásd pld. a 208. és 209. tételek alatt erre nézve előadottakat). Minthogy az így levont összegek — számviteli szabályaink szerint — mint tárcabevételek lettek volna az állami zárszámadásban bevételként, az azokból teljesített kiadások pedig mint előirányzat nélküli kiadások elszámo­landók, a levont összegek alapszerü kezelését és pénzintézetnél történt elhelyezését, nemkülönben azoknak a fentebbiekben már emiitett felhasználási módját is, a legfőbb állami számvevőszék észrevétel tárgyává tette, az előadottakon kívül még azért is, mert az az eljárás, hogy a vállalkozók kereseti járandóságából bizonyos százalékos levonások történnek, feltétlenül azt vonja maga után, hogy a vállal­kozók azokat ajánlati összegeikbe belekalkulálják s így végeredményben azt is az államkincstár viseli. A vallás- és közoktatásügyi miniszterrel folytatott tárgyalá­sok eddig még nem vezettek eredményre ; az 1929/30. évi zárszámadás során a tárgyalás eredményéről a legfőbb állami számvevőszék az országgyűlésnek jelen­tést fog tenni. 405. tétel. 11. cim : Középiskolák és középiskolai internátusok. 2. rovat : A budapesti IX. ker. állami Fáy András reálgimnázium építkezésének és beren­dezésének befejezésére. Túlkiadás 50.000 P. A budapesti IX. ker. Fáy András reálgimnázium épitkezési munkálatai az 1921. évben kezdődtek meg. A 9 évig tartó épitkezés és belső berendezésre a törvényhozásilag rendelkezésre bocsátott beruházási hitel, az épitkezési idő alatt bekövetkezett pénzromlás és általános áremelkedés folytán a tény­leges szükségletek fedezésére nem volt elegendő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom