Zárszámadás, 1928-1929

Jelentés az 1928-1929. évi zárszámadásról

INDOKOLÁSOK A Z ÁTMENETI KIADÁSOKNÁL. 151 Az 1927 28. számadási évben létesitett alap javára kiutalt forgótőke az engedélyezhető fizetési előlegek céljaira nem volt elégséges s ez okból azt megfelelő összeggel ki kellett egészíteni. 388. tétel. 1. cim : Központi igazgatás. 5. rovat : A honvéd főparancsnok részére bérelt lakás karbahelyezésére és felszerelésére. Előirányzat nélküli kiadás 12.000 P. A kimutatott előirányzat nélküli kiadást a miniszter a következőképen indokolja : „Ez előirányzat nélküli kiadásra nézve bejelentem, hogy e kiadásra vonatkozó intézkedéseinél hivatali elődöm a fennálló törvényes rendelkezések­től és illetmény szabályzatoktól bizonyos mérvben eltérni kényszerült. A honvédségi főparancsnok részére ugyanis természetbeni lakás biz­tosítva már évtizedek óta nincsen, hanem részére az évi állami költségvetések­ben az őt rang szerint megillető lakáspénz van felvéve. Minthogy a megszavazott csekély összegű lakpénzilletményből az e magas állás viselőjéhez méltó és reprezentatív célokat is szolgáló lakást bérelni nem lehet, a jelenlegi főparancsnok részére öt évre szóló bérszerződés alapján 4.500 P bér mellett a kincstár terhére egy bérházban lakás bérel­tetett, olvképen, hogy a lakáspénz és a tényleges lakbér közötti különbözetet a kincstár viseli s minthogy a lakás mérete nem üti meg az őt rangja szerint megillető lakás méreteit, részére lakpénzéből még bizonyos összeg visszafizet­tetik. A lakást, bár az magánházban, bérházban van, a minisztérium ter­mészetbeni lakásnak tekinti és 15.109 P 32 f költséggel átalakította és felsze­relte, mivel a helyiség eddig könyvtári célokat szolgált és lakhatatlan állapot­ban volt. . Az előadottak alapján kérem a törvényhozást, hogy az itt vázolt intézkedést tudomásul venni, illetve jóváhagyni méltóztassék. Megjegyzem, hogy ezt az eljárást precedensnek tekinteni nem kivánom és egyben intézkedtem az iránt, hogy a főparancsnoknak a jövőben az eddig megtérített hiányzó egységekre eső hányadok kifizetése beszüntet­tessék." 389. tétel. 3. cim : Csapatok. 1. rovat : Kilakoltatott tisztek és altisztek lakbérkülönbözete. Előirányzat nélküli kiadás 21.503 P 85 f. Nyírbátor község képviselőtestülete a tiszti és altiszti lakások rendel­kezésre bocsátásánál felmerülő és a községet az 1879 : XXXVI. t.-c. 25. §-a alapján terhelő lakbérkülönbözet fizetését az 1927. évi február havában tartott rendkívüli közgyűlésében, súlyos anyagi helyzetére való tekintettel, megtagadta s a tiszti és altiszti lakások bérletét felmondta. Ennek folytán a tisztek és altisztek kilakoltatását megakadályozandó, a felmerülő lakbér­különbözeteket, a község terhére történt előjegyzés mellett, e számadási

Next

/
Oldalképek
Tartalom