Zárszámadás, 1928-1929

Jelentés az 1928-1929. évi zárszámadásról

15 alá vétessenek abból a szempontból, vájjon egves alapok és alapítványok fenntartása a változott viszonyok között indokolt és egyáltalán lehetséges-e és nem kell-e azokat az alapszabályok szerint megszüntetni. E bejelentést követőleg a legfőbb állami számvevőszék az egyes alapok­ról hozzá beküldött évi zárszámadások alapján, de főleg az alapok és alapít­ványok kezelési teendőinek ellátásával megbizott központi állampénztárnál az 1928. év március havában foganatosított váratlan rovancsolás alkalmával beható vizsgálat alá vette az alapok és alapítványokkal összefüggő összes kér­déseket s megállapította, hogy a kormány kezelése és igazgatása alatt álló és számban az 1.400-at meghaladó alap és alapítvány tőkevagyona legnagyobb­részt úgyszólván teljesen elértéktelenedett, úgy hogy ennek következtében nemcsak, hogy rendeltetésüknek megfelelni már nem képesek, de a nagyobb­részt filléres értékeknek nyilvántartása oly sok időt és nyomtatványt igénylő nagy munkát ró a központi állampénztárra, amely nem áll arányban a kezelt összegek értékével. E megállapításaiból kifolyólag felhivta a legfőbb állami számvevőszék a miniszterelnök ur figyelmét, tegye megfontolás tárgyává, vájjon nem volna-e helyes az azonos rendeltetésű alapokat és alapítványokat, amennyiben azoknak jogi természete azt megengedi, — törvényhozási uton — egyesiteni, egyben felkérte a pénzügyminiszter urat is az alapok és alapít­ványok készpénz, folyószámlabetét és takarékbetét kezelésének módosítására. A legfőbb állami számvevőszék ez utóbbi javaslatát a pénzügyminiszter ur elfogadván, a kezelést 1928. évi julius hó l.-jétől kezdődőleg megváltoztatta s egyben felkérte az egyes miniszter urakat, hogy a felügyeletük és ellen­őrzésük alatt álló összes alapokat további fenntartásuk szempontjából tegyék beható vizsgálat tárgyává és e vizsgálat eredményét a felügyeletük és ellen­őrzésük alatt álló összes alapokra és alapítványokra vonatkozóan a vagyoni státusok ismertetése mellett a pénzügyminisztériummal közöljék. A pénzügyminiszter urnák legutóbbi értesítése szerint a tárgyalások folyamatban vannak annak megállapítása iránt, hogy az állami és az állami igazgatás alatt álló alapok és alapítványok közül, vagyonuknak elértéktelene­désére való tekintettel, melyek szüntetendők meg. Az országgyűlés tájékoztatására itt bejelentem még, hogy a legfőbb állami számvevőszék és a vallás- és közoktatásügyi miniszter ur között külön tárgyalások folytak a vallás- és közoktatásügyi minisztérium kezelése alatt álló összes alapok és alapítványok számvevőszéki ellenőrzése kérdésében, ide értve azokat az alapokat és alapítványokat is, amelyeket az alapok és alapít­ványok számvevőszéki ellenőrzése ügyében az 1897—1899. években működött szaktanácskozmány abba a csoportba sorozott, amely a legfőbb állami szám­vevőszék ellenőrzése alá nem tartozik. Ezeknek a tárgyalásoknak végeredmé­nyeként az a megállapodás létesült, hogy a vallás- és közoktatásügyi minisztérium kezelése alatt álló alapoknak és alapítványoknak — a m. kath.

Next

/
Oldalképek
Tartalom