Zárszámadás, 1927-1928

Jelentés az 1927-1928. évi zárszámadásról

KG V K B JELENTÉSEK. 285 E kiadás indokául a miniszter előadja, hogy az egri szőlősgazdák az évről-évre ismétlődő rossz termés és a nehéz értékesitési viszonyok folytán olyan súlyos anyagi helyzetbe jutottak, hogy az általuk annakidején felvett dollárkölcsön kamatait sem voltak képesek megfizetni. Abból a célból tehát, hogy a szőlősgazdák a teljes anyagi romlástól megmentessenek, szükséges volt a szóbanforgó kölcsön három évi kamatait átvállalni, illetve ily módon a szőlősgazdákat megsegiteni. A fenti összeg egy évi kamattehernek felel meg. 32. Az előbb emiitett törvényszakasz alapján bejelentést igényel, hogy a legelőjavitásra előirányzott hitelből az „Amerikai Magyar Népszava" szer­kesztősége részére sajtócikkekért 2.000 P fizettetett ki. E kiadás indoka azonos a 14. tétel h) pontja alatt bejelentett hasonló természetű kiadás indokaival. Megjegyzi a legfőbb állami számvevőszék, hogy ez a kiadás a földmivelésügyi tárca indokolásai között a 216. tétel alatt is megemlittetett. 33. Az 1897 : XX. t.-c. 22. §-a értelmében indokolást igényel, hog}^ a gyümölcstermelés és kertészet fejlesztésére előirányzott hitelből Neckuen Horst és neje hatvani virágkertészek részére az 1931., 1932. és 1933. évek január 31.-én esedékes három részletben történő visszafizetés kötelezettsége mellett 50.000 P kamatmentes kölcsön utalványoztatott. E kamatmentes kölcsön által a miniszter biztositani kivánta az emiitett vállalat fenmaradását, amelynek működése közgazdasági érdekből, főleg a'zért kivánatos, mert nagyobb mennyiségű külföldi vágott virág behozatalát teszi feleslegessé. 34. Az 1897 : XX. t.-c. 22. §-a értelmében indokolást igényel, hogy a többtermelési célokra előirányzott hitelből a felhasználási módozatoktól elté­rőleg az alábbi célokra is történtek kifizetések : a) Mechanikai talajjavitógép és eszközök beszerzésére a karcagi föld­mivesiskola igazgatóságának 69.989 P 95 f utalványoztatott. E kiadás indoka az, hogy mielőtt az állami szikjavitási akció megindit­tatott, szakértői vélemény alapján szükség volt annak megállapítására, hogy a talajnak mechanikai uton való megjavitása az akció keretébe vonható-e. Szükséges volt tehát talaj mi velőgépekkel kísérleti területeket feltörni és az erre vonatkozó rentabilitási számításokat elvégeztetni. E célból szereztetett be egy Bates-féle amerikai gyártmányú traktor. b) A „Budapesti Újság" szerkesztőségének 24.000 P és a „Pesti Újság" szerkesztőségének 6.000 P költségmegtérités fizettetett ki. E kiadásokra vonatkozólag előadja a miniszter, hog}' a mezőgazdasági termelés fejlesztése érdekében megindított kormányprogramm sikere meg­kívánta, hogy az idevágó kormányintézkedések, akciók, stb. a gazdaközönség széles köreiben nyilvánosságra hozassanak ; szükséges volt a kiadás továbbá azért is, hogy a gazdák figyelme az időszerű gazdasági teendőkre s a vonatkozó

Next

/
Oldalképek
Tartalom