Zárszámadás, 1927-1928

Jelentés az 1927-1928. évi zárszámadásról

206 INDOKOLÁSOK A RENDES BEVÉTELEKNÉL. kiadásokra fordittatott. Ennek indokolására a miniszter a következőket adja elő : „Az elemi népiskolák fenntartásához a községek által szolgáltatott hozzájárulásokból eredő bevételek egyrésze — amiként erről az 1925/26. évi zárszámadás során (lásd a jelentés 118. oldalán található 427. számú indo­kolást) részletes jelentést tettem, — az 1927/28. évi kezelés során is — az 1897 : XX. t.-c. bruttó rendszerétől eltérőleg, az alábbi körülmények foly­tán a szükségletek közvetlen fedezésére használtatott fel. A közvetlen felhasználás céljaira igénybevett összeg az 1927/28. évben összesen 189.171 P 12 f-t tett ki, mely összegből az elemi népiskolák fede­zetlen dologi kiadásaira 118.681 P 12 f fordittatott. Az elemi népiskolák részére az állami költségvetésben biztositott dologi javadalom (19. cim, 2. és 3. rovat) 363.480 P ugyanis olyan messze alatta marad a tényleges szükség­letnek, hogy a felmerülő legfontosabb kiadások fedezéséről csak a fentemiitett bevételek felhasználásával tudtam gondoskodni. Ennek megvilágítására le­gyen szabad rámutatni arra a körülményre,hogy az 1914/15. évi állami költ­ségvetésben az állami elemi iskolák dologi kiadásaira előirányzott összegből a mai Magyarország területén maradt elemi népiskolákra esett 1,523.042 aranykorona, ezzel szemben az 1927/28. évre e cimen előirányzott javadalom csak 363.480 P volt,holott az elemi népiskolák száma az 1914/15. évi állapot­tal szemben a mai Magyarország területén jelentékenyen megnövekedett. A helyi hozzájárulásokból eredő bevételek közvetlen felhasználása a fent vázolt körülménynél fogva különösen abban találja indokát, hogy a tárca költségvetés ,,Elemi népiskolák" cim rendes kiadásainak 3. rovata nettó rendszer szerint van előirányozva, amennyiben ezen a rovaton min­denkor csak az az összeg irányozható elő, mely az elemi népiskolák helyi jövedelme és évközi dologi szükségleteinek számbavételével mutatkozik, mint utalványozandó hiány. Minthogy pedig az e cimen előirányzott java­dalom meg sem közeliti a békebeli előirányzatot, az anyagárak és munka­bérek pedig a békebeli állapottal szemben emelkedtek, a helyi jövedelmek fokozásával és azok erősebb igénybevételével lehet csak az iskolák dologi szükségleteit ellátni. A fentemiitett jövedelemből az 1927/28. év folyamán munkadijakra és az elemi iskolai ügykörben működő és egyéb alkalmazottak segélyeire 70.490 P vétetett igénybe, miután a most emiitett kiadásokra tárcám kere­tében másutt nem rendelkeztem megfelelő fedezettel. E kiadások nagyrésze az elemi iskolai községi hozzájárulások kellő mérvű biztosításával függ össze és jórészt abban leli magyarázatát, hogy a községi hozzájárulások kérdésének rendezése mai napig nem nyert kielégítő megoldást. A házipénztári kezelés, amint ezt az 1925/26. évi zárszámadás során bejelentettem, az 1927. évi junius hó végével tényleg megszűnt. Minthogy

Next

/
Oldalképek
Tartalom