Zárszámadás, 1927-1928
Jelentés az 1927-1928. évi zárszámadásról
13 A zárszámadás adatai szerint a nyert felhatalmazással nem élt a kormány s az üzemek 1,093.118 P 14 f-nyi bevételi többlete egyelőre az államháztartás egyéb bevételi többleteinek növelésére szolgál. 11. A törvényes felhatalmazásokkal kapcsolatban reá kell mutatni arra is, hogy az 1928 : XXXIII. t.-c. 9. §-ával jóváhagyta a törvényhozás a kormánynak azokat az intézkedéseit , amelyekkel az állami, vármegyei, állam vasúti és az állami vas-, acél- és gépgyári tisztviselőknek és egyéb alkalmazottaknak, valamint a honvédség, csendőrség, vámőrség, folyamőrség és államrendőrség tagjainak illetményeit, továbbá a felsorolt csoportokhoz tartozó nyugdijasoknak, özvegyeknek és árváknak ellátási dijait, illetőleg az emiitetteknek lakáspénzét az 1927/28. költségvetési évben felemelte és hogy az erre szükséges összegekkel az 1927/28, évi költségvetésben megállapított összegeket tiíllépte. A tényleges szolgálatot teljesitők illetményeinek, valamint a nyugellátási dijaknak 1927. évi november hó 1.-től, a lakáspénzeknek pedig lakbérnegyedenként fokozatosan történt felemelésével járó többletek a megfelelő célrovatokon számoltattak el és az ott jelentkező túlkiadások előidézéséhez nagy mértékben hozzájárultak. A többleteknek az egész államháztartást érintő részletes és összegszerű pontos megállapítása a minisztériumoknak csak rendkívüli nagy munkája árán lett volna vérehajtható s ez az oka annak, hogy a szóban forgó illetményrendezések anyagi kihatására vonatkozó adatok itt be nem jelenthetők. Egyebekben a következőket van szerencsém még jelenteni : 1. Az 1924/25—1926/27. évi zárszámadási jelentéseiben a legfőbb állami számvevőszék részletesen ismertette, hogy a szóban forgó költségvetési évek bevételi többleteiből a pénzügyminiszter ur által hasznos beruházások céljaira fordítható összegek miként alakulnak ki, illetve miként és hol jelentkeznek az állami zárszámadás különböző kezeléseiben. Szükséges volt ez s szükséges ez a jelen alkalommal is, mert az állami zárszámadás, melynek az államháztartás minden ágában és mindennemű kezelésében előfordult összes eredményeket fel kell tüntetnie s azokat az 1880 : LXVI. t.-c. 24—26. §-aiban foglalt rendelkezéseknek megfelelően kell csoportosítania s egybefoglalnia, bevételi többletként más eredményekre jutott ezekre az évekre vonatkozólag, mint amelyeket a pénzügyminiszter ur ilvenekül megjelöl. Az állami zárszámadás ugyanis a kormány gazdálkodásának a költségvetési év folyamán elért tiszta eredményeit csupán a valódi kezelés alapján állapítja meg, nem veszi — fennálló számviteli rendszerünk szerint nem is