Zárszámadás, 1925-1926
Jelentés az 1925-1926. évi zárszámadásról
102 IND OKOLÁSOK. 102 288. (Enk.) Az úgynevezett népköztársaság, illetve az úgynevezett tanácsköztársaság ideje alatt a „Fővárosi Alkalmazottak Ruházati Raktára" részére történt ruhaszállitás körül egy törökországi cég kárigényeket támasztott. A törökországi céggel magasabb érdekből az állam közbejöttével egyezséget kellett kötni, melynek következtében török részről az oda exportált magyar árukkal, illetve az ezen szállítmányokból keletkező magyar követelésekkel szemben tett és célba venni szándékolt retorziós intézkedések visszavonattak. Az egyezség értelmében a cég kárigényének kielégítését az állam vállalta, mert sem a főváros, sem annak ebben az ügyben érdekelt jóléti intézménye, illetve jogutóda a hatályban levő jogszabályok alapján nem kényszeríthető ennek megtéritésére. 289. (Enk.) A baseli belhajózási és vizierő kihasználási kiállításon nemzeti érdekből történt részvételünk költségei. 290. (Enk.) A Nemzetközi Kereskedelmi Kamara működésében Magyarország képviseletében egy nemzeti bizottság eddig is tevékeny részt vett. Érdekünk tehát, hogy az összes tekintetbe jövő államok részvételével működő ebben a nemzetközi szervezetben Magyarország képviseletének érvényesülése azzal is előmozdittassék, hogy Magyarország a nemzetközi kamara székházának megszerzésében részt vegyen. 291. (Enk.) Az 1921/22. költségvetési év végén megindított széntermelési és széngazdasági akció keretében az 1925/26. évben a Magyar Bergin tanulmányi társulatot és a Szénipari szövetséget kellett támogatni, ami mellett még kisebb tiszteletdíjak és bankköltségek is felmerültek. E kiadásokat az 1922 : I. t.-c. 18. §-ában nyert felhatalmazás alapján szedett gazdasági szénfelárakból vásárolt részvények fedezik. 292. (Tk.) Az egyes intézmények épületeinél szükségessé vált nagyobbmérvü javítási, tatarozási munkálatok, valamint az építési anyagok és munkabérek drágulása okozta. 293. (Enk.) A magyar boroknak külföldi propagálása fontos közgazdasági érdek lévén, a svájci magyar kereskedelmi kamara által előkészített borkiállítás rendezésével járó költségek utalványozása elől elzárkózni nem lehetett. 294. (Enk.) A magyarországi szikesek terjedelmének megállapítási, talajminőségi és összetételi vizsgálatok és azok megjavítására irányuló munkálatok és végül a területek térképezési költségei. 295. (Enk.) Erre nézve előadja a miniszter, hogy a kairói kiállításon való részvételt az egyiptomi kormány kezdeményezésére a minisztertanács határozta el azért, hogy az ország gazdasági elszigeteltségében Egyiptommal gazdasági kapcsolat létesíttessék. A kiállításon való részvétel a gazdasá,gi kapcsolat felvétele szempontjából előnyösnek látszott s e feltevést a kiállításon elért eredmények igazolták