Zárszámadás, 1921-1922
Jelentés az 1921-1922. évi zárszámadásról
INDOKOLÁSOK. 67 a kormány arra, hogy az állami tisztviselők és egyéb alkalmazottak által a hivatalos kiküldetéseknél felszámitható napidijaknak 1921. évi november hó 1.-től történt felemelése és a hivatalos kiküldetéseknél felszámitható illetményekkel kapcsolatos egyes kérdéseknek ujabb szabályozása folytán előálló többkiadások fedezésére az 1921/22. költségvetési évben 95 millió koronát felhasználhasson, amely összeg hiteltúllépésként utalványozható olyképpen, hogy abból 25 millió korona az egyenes adókezelés költségeivel felmerülő kiadásokra vonatkozó rovaton az egyéb utazási költségekkel együtt számolandó el. 102. (Tk.) Az óradijaknak és a kiküldetési illetményeknek felemelése idézte elő. Az 1897 : XX. t.-c. 33. §-a értelmében bejelentést igényel, hogy az előirányzott létszámmal szemben az engedélyezett kinevezési lehetőségek folytán a VIII. fizetési osztályban egy és a XI. fizetési osztályban két állással több töltetett be. 103. (Tk.) A túlkiadást az irodai szerek, nyomtatványok és fűtési anyagok nagymérvű drágulása, a bélyegj egyek és űrlapok előállítási és eladási költségeinek emelkedése, valamint az értékpapirforgalmi adó emelkedése folytán a leszámolási irodának járó nagyobb jutalék okozta. 104. (Enk.) Az 1921 : XXXIX. t.-c. 36. §-a alapján az általános forgalmi adó kezelésével és ellenőrzésével megbízott városok és községek forgalmi adó részesedését utalványozni kellett. 105. (Tk.) A lakáspénzpótlékok és a családi pótlékok felemelése folytán keletkezett. 106. (Tk.) A túlkiadást a fűtési és világítási költségek emelkedésén kivül az is indokolja, hogy a cukorgyári ellenőrző hivatalok részére szükséges irodaszerek a 12 K-ban megállapított átalányból nem voltak beszerezhetők, mi okból az átalányt emelni kellett. Továbbá a felemelt házbérek és járulékai is költségtöbbletet okoztak, végül az elfogyott nyomtatványkészlet pótlásáról kellett gondoskodni, ami a nyersanyag árak és előállítási költségek nagy áremelkedése folytán túlkiadást idézett elő. 107. (Tk.) A zárolt szesz őrzéssel kapcsolatos szakszigorlatok alkalmával a felek részére nagyobb mérvű járandóságok voltak megállapitandók. A túlkiadást előidézte az is, hogy az évek óta hátralékos borital- és husfogyasztási adó tartozásokat a városok és községek legnagyobb részt csak ebben az évben fizették be s így a beszedési százalékok is csak ez évben váltak esedékessé, továbbá a városok és községek fogyasztási adó természetű jövedemeinek ideiglenes rendezése folytán járó segélyek, több város részére az előző évre is ebben az évben utalványoztattak. Az 1917/18—1919/20. évek fogyasztási adó számadásainak szigorlata is ebben az évben nyert befejezést s igy az egyes mezőgazdasági szeszfőzdék jutalma ez évben volt utalványozandó. y*