Zárszámadás, 1920-1921
Jelentés
9 a nyugdijaknál 1) 2,276.514 K 60 i, a pénzügyministeriumnál 22.900 „ — „ a kereskedelemügyi ministeriumnál 4,340.029 „ — „ összesen . . 6,639.443 K 60 f; b) az átmeneti kiadások között: a nyugdijaknál 2.200 „ — „ együtt . . 6,641.643 K 60 f. 4. Az 1921. évi XXIII. t.-c. 22. §-ának második bekezdésében 5,000.000 K hitel bocsáttatott a ministerium rendelkezésére, hogy Szabolcs vármegye törvényhatósága utján a román-invázió által felperzselt Vencsellö község újjáépítésére egyszeri segélyt folyósíthasson. Ez az 5,000.000 K hitel nevezett község részére a belügyi tárca átmeneti kiadásainak 3. „Törvényhatóságok és községek" cime terhére teljes egészében ki is utalványoztatott. 5. Ennek a számadási évnek folyamán nyert végleges rendezést az Osztrák-magyar bankkal szemben fennálló kötelezettségek kérdése is. Az 1921. évi XIV. t.-c. 2. §-a ugyanis kimondotta, hogy az Osztrák-magyar bank jegyforgalmának az a része, amely a békeszerződés szerint Magyarország jegyforgalmának meg fog felelni, ugyanily névértékű, koronára szóló államjegyekkel cserélendő ki és egyben megállapította azt is, hogy az említett jegyforgalomhoz számit az az összeg is, amely az Osztrák-magyar bank üzleteinek átvételéből folyólag vállalt kötelezettségek kiegyenlítésére szükséges. A törvény rendelkezéséből folyólag a kormány összesen 18.663,533.327 K 42 f értékben bocsátott ki államjegyeket és az ebből eredő bevétellel szemben (1. a rendkivüli bevételek VIII. „Állami adósságok" fejezetének 2. címénél) a rendes kiadások VI. fejezetének 2. címénél 10,080.000 Kt, az átmeneti kiadások III. fejezetének 4. címénél pedig 18.653,453.327 K 42 ft utalványozott a fennálló kötelezettségek kiegyenlítésére. 6. A betétek, a folyószámlakövetelések és a természetben elkülönítve őrzött készpénzletétek,- továbbá a belföldi részvények és szövetkezeti üzletrészek, a külföldi pénznemek és a külföldi értékpapírok vagyonváltságáról szóló 1921. évi XV. t.-c. 58. §-a elrendeli, hogy a vagyonváltságból eredő bevételek az állami zárszámadásban a pénzügyi tárca rendkívüli bevételeinél e célra nyitandó külön cim alatt számolandók el. Erre vonatkozólag megjegyzi a legfőbb állami számvevőszék, hogy vagyonváltságból származó bevétel e számadási évben még nem mutattatik ki, aminek oka az, hogy az idézett törvény 1921. évi május hó 10.-én hirdettetvén ki, e cimen e számadási évben a rendelkezésre álló idő rövidsége miatt nem jelentkezhetett még a valódi kezelésben bevétel, a befolyt összegek azonban az átfutó kezelésben tartattak nyilván. ') Ebben bentfoglaltatik a „Megszűnt kormányzati ágak nyugdijai" fejezetnél utalványozott 1.800 K családi pótlék is. 2