Zárszámadás, 1918-1919

Jelentés

236 , 1923. eln. Az 1920. évi XXVII. t.-c. 6. §-ának első bekezdésében foglalt rendel­kezések alapján az állami zárszámadás helyett a történt utalványozásokról és előirt bevételekről szerkesztett kimutatások az 1918. évi november hó 1-töI 1919. évi március hó 20-ig, valamint az 1919. évi március hó 21-től 1919. évi augusztus hó 6-ig terjedő időszakot illetően elkészülvén, azokat alkotmá­nyos tárgyalás végett tisztelettel előterjesztem. Az előterjesztett kimutatások és azoknak az I — VIII. füzetekben foglalt részletezései a fentebb emiitett időszakokra vonatkozóan csak az úgynevezett népköztársaság és az úgynevezett tanácsköztársaság kezelési eredményeit tar­talmazzák, mert az 1919. évi május hó 5-től 1919. évi augusztus hó 12-ig Aradon, majd Szegeden működött „magyar nemzeti kormány" kezelési ered­ményeit az azokra vonatkozó jelentésem kiséretében külön kimutatásban ter­jesztem elő. A kimutatások, valamint azoknak részletezése kimerítő adatokkal szol­gálván a fentebb emiitett két időszaknak kezeléséről, e helyen legyen szabad csak arra szorítkoznom, hogy a kezelés főeredményeit kiemeljem, tisztelettel reámutatván arra, hogy az 1918/19. költségvetési év első négy hónapjában viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról szóló 1918. évi X. törvénycikk hatálya 1918. évi október hó végével lejárt anélkül, hogy az államháztartás továbbvitele iránt alkotmányos uton intézkedés történt volna. Ehhez képest 1918. évi november hő 1 .-jével kezdetüket vették az állami háztar­tásban a költségvetésen nem alapuló és törvényes felhatalmazás nélküli időszakok, amelyekben az akkor működött kormányok csupán saját felelősségükre vezették tovább az ország kormányzását és intézkedtek az ország pénzügyeiről. Az 1918. évi november hó 1-től 1919. évi március hó 20-ig és az 1919. évi március hó 21-től 1919. évi augusztus hó 6-ig terjedő időszakok kezelési eredményei a következők: 'Valódi kezelés. I. Az 1918. évi november hó 1-töl 1919. évi március hó 20-ig terjedő időszakban. A bevételek és kiadások sommázata szerint az összes bevételi előirás és kiadási utalványozás, azaz mindaz, ami ezen időszak végéig befizeteyidöül előiratott és ugyanezen időszakban kifizetendöül utalványoztatott, tett: bevételben 7.571,072.728 K 71 ft, kiadásban • ... 4.572,551.300 „ 76 „ végeredményként fölöslegben . . 2.998,521.427 K 95 ft.

Next

/
Oldalképek
Tartalom