Zárszámadás, 1912

Jelentés az 1912. évi zárszámadásról

­138 , TULKIADÁSOK STB. A „RENDES" KEZELÉSNÉL. Kereskede- A minister az egyes állásokban előfordult és az összesített létszámmal . l l' m 1 ügy i együtt járó eltérések okait e heívütt általánosságban a következőkben adja elő : mnistenum. ° J J ° J Az idézett törvényszakasz rendelkezése értelmében az egy és ugyan­abban a szakban és egy és ugyanabba a fizetési- osztályba sorozott állásban alkalmazott állami tisztviselők az egyes igazgatási ágazatokon belül lehetőleg egy összesitett létszámba foglalandók. Ennek a rendelkezésnek végre­hajtásánál — amint már az 1911. évi zárszámadási jelentésben e tárcza „Központi igazgatás" czimü ágazatánál (1. a 144. oldalon) a törvényhozásnak tudomására hozatott — az összesitett létszámba tartozó tisztviselők előléptetése során nemcsak az veendő figyelembe, hogy mely költségvetési czimnél rend­szeresített magasabb állás üresedett meg, hanem az is, hogy a hasonló elméleti képzettséget igénylő, bár különböző költségvetési cziméknél rend­szeresitett állásokat betöltő és előléptetésre méltó tisztviselők közül melyik a rangidösebb. Ennek természetszerűen az a további következménye, hogy az egyes költségvetési cziméknél némely lizetési osztályban több állás van betöltve, mint amennyi e cziméknél a költségvetésben felvétetett; ez azonban teljesen ellensúlyozva van az összesített létszámban más költségvetési cziméknél he nem töltött hasonló fizetési osztálybeli állásokkal, vagyis a különböző költ­ségvetési cziméknél előirányzott s egy összesitett létszámot képező személy­zetnél együttvéve minden fizetési osztályban csak annyi állás van betöltve, amennyit a törvényhozás megállapított. Eme törvényes rendelkezés alapján a központi igazgatásnál, az állam­építészeti hivataloknál, az ipari és kereskedelmi ezé lóknál, az ipari fel ügyelet­es kazánvizsgálatnál, a hajózásnál, az' aldunáj hajózási hatóságnál és a mértékhitelesités és fegyvervizsgálatnál rendszeresitett műszaki-, a központi igazgatásnál, az ipari és kereskedelmi czéloknál, a hajózásnál, az aldunai hajózási'hatóságnál, a m. kir. zá'ogházaknál és a mértékhitelesités és fegyver­vizsgálatnál pedig a rendszeresített számvevőségi állások vonattak össze egy létszámba. Ezekben az összesitett létszámokban az államépitészeti hivatalok, az iparfelügyelet és kazánvizsgálat, a hajózás s végül a mértékhitelesités és fegyvervizsgálat czimek körében a műszaki-, mig a hajózás, a mérték­hitelesités és fegyvervizsgálat, továbbá a m. kii', zálogházak czimü ágazatoknál a számvevőségi állásokban fordultak elő a költségvetésileg megállapított létszámtól, illetőleg fizetési osztálytól oly eltérések, amelyek az összesitett státushoz tartozó s fentebb megnevezett többi czimnél megfelelő ellen­súlyozást találnak, agy, hogy egészben véve a költségvetésileg jóváhagyott fizetés- és állományrendszertöl eltérés nincs. Ezeken kivüj ugyancsak a fent hivatkozott törvényes rendelkezés alapján a szakoktatási intézetek, nevezetesen az ipari és kereskedelmi szak­iskolák, valamint a fiumei tengerészeti akadémia tanári személyzete szintén összesitett létszámba vonatolt, minélfogva egyfelől az ipari és kereskedelmi

Next

/
Oldalképek
Tartalom