Zárszámadás, 1910
Jelentés az 1910. évi zárszámadásról
16 A bevezetőleg emiitett hitelmüveletek a törvény rendelkezésének megfelelően a 4%-os magyar koronajáradék-kölcsön számláján bonyolittattak le és az államnak ebből keletkezett tartozása is itt tartatik nyilván. Összes állami adósságaink és az ezekkel együtt nyilvántartott egyéb állami tartozásaink álladéka az 1910. év végével 5.317-328 millió K. A kormány kezelése alatt álló azon alapok és alapítványok vágyonálladéka, amely alapok és alapitványok kezelési' eredményei az egyes ministeriumoktól vett adatok alapján e jelentés D. részében közöltetnek, az 1910. év végével 254.254 millió K volt. Egyebekben még a következőket van szerencsém jelenteni: í. Az 1910. évnek több mint fele része költségvetés nélkül telt el. Ez az állapot csak 1910. évi augusztus hó 12-ével, vagyis azzal a nappal ért véget, amelyen az 1910. évben viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról alkotott 1910. évi III. t.-cz. életbelépett. Az ebben a törvényben foglalt felhatalmazás hatálya azonban visszamenőleg 1910. évi január hó 1-ével vévén kezdetét, az addig költségvetési felhatalmazás nélkül folytatott kezelés utólag beillesztendő volt az 1910. évi 111. t.-czikkel megadott felhatalmazás keretébe. Az elszámolás tekintetében ugy rendelkezik a törvény, hogy „minden kiadást és bevételt az 1908. évi L. t.-czikkel törvénybe iktatott 1909. évi állami költségvetésben megállapított ama fejezet, czim és rovat terhére vagy javára kell utalványozni, amely az 1909. évi részletes előirányzatok alapján természetének megfelel, s a kiadások és bevételek az 1910. évre vonatkozó zárszámadásban az 1870. évi XVIII. t.-czikk 22. §-ában és az 1880. évi LXVI. t.-czikkben foglalt rendelkezésektől részben eltéröleg az 1909. évre megállapított költségvetéssel hasonlitandók össze". Ez megtörténvén, az 1910. évi állami zárszámadás ezen év kezelését az 19<>!>. éri állami költségvetés berendezése szerint tünteti fel, kimutatván azt is, hogy a kezelési eredmények mennyiben térnek el az 1909. évre megállapított hitelösszegektől. Az a körülmény azonban, hogy az 1910. évnek nem volt saját költségvetése, hanem ez év kezelését az előző év költségvetése szerint kelleti lebonyolítani, az állami zárszámadásnak alaki berendezése, valamint a kezelési eredmények megokolása tekintetében egyik-másik irányban különleges eljárást tett szükségessé, amire nézve az állami számvevőszék e jelentés „G. Egyéb jelentések" csoportjában az 1. tétel , alatt teszi meg részletes jelentését. 2. A több állami beruházás költségeinek fedezéséről, a kamatozó állami pénztárjegyek beváltásáról és a pénztári készletek kiegészítéséről szóló