Zárszámadás, 1908
Jelentés az 1908. évi zárszámadásról
TULKIADASOK STB. AZ ..ÁTMENETI KEZELE8NEL. 323 Ezen kiadást a minister a következőképpen indokolja: „A magyar országos diák szövetség Kassán 1908. évi november hó 28—30-ik napjain országos diák kongreszust tartott. Ebből az alkalomból a szövetség kassai csoportja azzal a kérelemmel fordult hozzám, hogy 2.000 K államsegélylyel támogassam. Minthogy a főiskolai ifjúság komoly és hazafias törekvéseit támogatni kötelességem, a kért segélyt előirányzat nélküli kiadásként utalványoztam. Megjegyzi még a minister, hogy a szóban forgó 2.000 K, előirányzat nélküli kiadás a „Rendes kiadások" XXI. fejezetének 10. „Jogakadémiák" czime alatt elért 7.960 Iv 54 f megtakarítással teljes mértékben ellensúlyozva van. Vallás- és közoktatásügyi ministerium. XI. fejezet. Igazságügyi ministerium. igazságügyi ministerium. I. czim. Központi igazgatás. Előirányzat nélküli kiadások. 3. rovat. A londoni kiállításon való részvétel költségei: utalványoztatott 80.000 K. Ez a kiadás a ministertanács hozzájárulásával a javítóintézeti iparoktatásnak a londoni magyar kiállításon való bemutatása czéljából, és pedig részint a kiállításra elküldött iparczikkek csomagolási, szállítási és elhelyezési költségeire, részint a javítóintézetekről a kiállítás alkalmából kiadott értesítők előállítási költségeire, részben pedig a kiállítás sikere érdekében teljesített rendkívüli munkálatok díjazására használtatott fel. 4. rovat. Párbajellenes szövetség költségeinek fedezésére: utalványoztatott 9.500 K, mely összeg azért tétetett folyóvá, mert a párbaj ellenes szövetség 1908. évben Budapesten tartott nemzetközi congressusának anyagi támogatása elől fontos igazságügyi szempontokból elzárkózni nem lehetett. 5. rovat, Washingtonban tartott nemzetközi gyermekvédő congressus költségeire: utalványoztatott 1.949 Iv 59 f. Ez a kiadás egy, az igazságügyministeriumban alkalmazott törvényszéki bírónak a washingtoni gyermekvédő congressuson való megjelenése, illetve a gyermekvédelmi intézmény tanulmányozása czéljából tett hivatalos utazása alkalmából felmerült költségei fejében tétetett folyóvá. 6. rovat. Rómában tartott 'munkásbiztositási congressus költségeire: utalványoztatott 641 K 90 f, mely összeg ugyancsak egy, az igazságügyministeriumban alkalmazott törvényszéki bírónak a munkás biztosítási szervezet fejlődésének tanulmányozása érdekében a Rómában tartott congressusra történt kiküldetése folytán utalványoztatott. 41*