Zárszámadás, 1908

Jelentés az 1908. évi zárszámadásról

31 fi TÚLKIADÁSOK STB. AZ „ÁTMENETI" KEZELÉSNÉL. Vallás-ós köz „Ezen előirányzat nélküli kiadás a következőképen keletkezett. A bér­ok latásügyi ^erzödés lejárván. a szerződés értelmében a bérhelyiségek vagy visszaalakitandók voltak, vagy pedig visszaalakításuk megváltandó. Az utóbbi 45.000 Kban megállapítva — az előbbinél elönyösebbnek mutatkozott. Ezért kellelt a szóban­forgó 45.000 Kt utalványozni. Költségvetésileg pedig ez összegről előre gondos­kodni nem lehetett, mert az uj épület építkezésé folyamatban lévén, nem volt előre látható, hogy mikor, lesz reá szükség." 10. czim. Középiskolai internátusok. A középiskolai internátusok. alumneumok és convictusok segélyezése: Előirányzat nélküli kiadás. 2. rorut. A Budapesten székelő ..Fiumei Otthon'' egyesület által fent art ott inter­uátus feutai tásái a : utalványoztatott 10.000 1\, melyet a minister következőleg indokol : ..A Budapesten létesített „Fiumei Otthon" egyesület, mely 190(5. év óta tanévenként 8.000 K államsegélyben részesül, a kezdet nehézségeiben a kez­detnek nagyobb anyagi terhei folytán adósságokba merült annyira, hogy léte veszélyben forgott. Az egyesületet megmentendő, kénytelen voltam 10.000 K rendkívüli segélyt külön törvényhozási felhatalmazás nélkül előirányzat nélküli kiadásként utalványozni." II. czim. Állami felsőbb leányiskolák. 4. rovat. Egyes állami felsőbb leányiskoláknál szükséges nagyobb helyreállításokra. á ta lahitásoki a és beszerzésekre. Ezen a rovaton a megszavazott 29.000 K hitellel szemben túlkiádás nem mutatkozik ugyan, az 1897. évi XX. t.-cz. 22. $-a alapján mégis bejelen­tendő itl az a körülmény, hogy a lőcsei állami felsőbb leányiskola és internátus helyreállítási munkálataira 1.912 K 52 f oly költség is utalványoztatott, melyről sem az 1908. évi költségvetés, sem az azl kisérö indokolás szerint gondoskodás nem történt. E kiadás indokolásául a következőket adja'elő a minister: ..A lőcsei állami felsőbb leányiskola és internátus uj épületéhez tartozó kertterületnek és játszótérnek oly módon leendő rendezésére, hogy azt a növen­dékek használhassák, 4.000 K volt annak idején előirányozva tárczám költség­vetésében az átmeneti kiadások közt. A munkálatok végrehajtása folyamán több oly munka merült fel, melynek végrehajtása az érintett terület használhatósága szempontjából feltétlenül szükségesnek bizonyult ugy. hogy e munkák enge­délyezése és költségeiknek utalványozása elöl kitérni nem lehetett. E czélra az 1908. évi költségvetésemben fedezet nem volt felvéve. Mivel azonban a főösszeg

Next

/
Oldalképek
Tartalom