Zárszámadás, 1908
Jelentés az 1908. évi zárszámadásról
314 TÚLKIADASOK. STB AZ „ÁTMENETI KEZELESNEL. Vallás- és köz Ezen túlkiadás indokolására a minister a következőket adja elö. okiaiásügyi „Miután a Röntgen-intézet a budapesti orvosi kar épületeiben az uj klinikai telep elkészültéig nem kaphat megtelelő helyiséget, az intézet elhelyezése czéljából elfogadtam a budapesti polikünikai egyesület ajánlatát, igy került az egyetemi Röntgen-intézet ideiglenesen a poliklinika helyiségébe azzal, hogy az esetleg szükséges átalakítások, valamint a berendezés pótlásának költségeit, sőt a felmerülő összes dologi kiadásokat is az emiitett egyesület fogja viselni. A helviségek átalakítása és berendezése körül azonban olyan mérvű elutasilhalatlan igények kielégítéséről kellett gondoskodni, amelyek a polikünikai egyesület által előreláthatólag és számításba vehetők nem voltak és azoknak teljesítése a polikünikai egyesületnek nagy anyagi megterhelésével járt volna. Miután egy tisztán humanitárius intézménytől, amilyen a polikünikai egyesület, nem volt megkövetelhető, hogy egy egyetemi intézet kisegitö elhelyezéseért és tudományos orvosi vizsgálatokért súlyos anyagi áldozatot hozzon, nem zárkózhattam el a polikünikai egyesület azon méltányos kérésének teljesítése elöl. hogy legalább azon összesen 12.000 koronát kitevő kész kiadásai, amelyeket az egyetemi Röntgen-intézet működésképes elhelyezése czéljából telt. részére egyszersmindenkorra adott átalányként megtéríttessenek. A többköltség továbbá abból ered, hogy az intézet vezetőjét a. Röntgenludöínány terén a külföldön elért fejlődés és ujabb eszközök tanulmányozása czéljából külföldi tanulmányútra küldöttem J .000 K utazási ösztöndíj engedélyezése mellett. A még mutatkozó 83 K 34- f pedig az évi 1.000 K lakbér egy liavi részletének felel meg és túlkiadásként azért jelentkezik, mert az intézel vezetője 1907. évi deczember hó második felében neveztetett ki. lakpénze tehát az 1893. évi IV. t.-cz. értelmében 1908. évi.január hó 1-töl kezdve volt folyósítandó; Budapesten pedig a lakpénzek a fővárosi lakbérnegyedek szerint fizetendők és ezért az egyik év február hava l-jétől a következő év január hava végéig terjedő egy évre irányoztatnak elö. A mull évben ugyanezen czimnél bejelentelte volt az állami számvevőszék (I. az 1907. évi zárszámadási jelentés 281. lapját), hogy miután az egyetemi könyvtár czéljaira eszközölt hitelben való vásárlások folytán az 1906. évben felmerült s a czimnek a „Bpesti tudományegyetemi könyvtár költségeire" rovaton előirányzat nélkül utalványozott 15.675 K 08 f kiadásnak a kezelési évet követő időszakban való kiegyenlítése évek közötti hitelátruházást képez, ezen az állami számvitelről szóló 1897. évi XX. t.-cz. 31. §-ába ülközö eljárás megszüntetése iránt a ministerrel tárgyalást folytat. Ez a tárgyalás időközben befejezést nyert, amennyiben a minister az állami számvevőszéket értesítette, hogy az évek közötti hitelátruházások megszüntetése iránt megfelelő módon intézkedett.