Zárszámadás, 1906

Jelentés az 1906. évi zárszámadásról

256 Vallás- és köz- i am ok nagy eszmei áramlatába bekapcsolni hivatvák, s igy sajnálattal kellett oktatásügyi nélkülöznöm, az 190G. évi előirányzatban azt a hitelt, mely kifejezetten a magyar ministerium. ' J osztály támogatását czélozza. A hasonló czélokat szolgáló, felül jelzett általános javadalom pedig oly csekély, hogy abba a magyar osztály támogatása épen nem fér el akkor, midőn mint ezúttal is, az államsegély iránti concrét. kérelem oly időben jut tudomásomra, a mikor a javadalom felosztási terve meg van állapitva, sőt részben már foganatositva is. Más mód hiányában a kérelmet kedvező értelemben csak a hitel túllépésé­vel intézhettem el. A további 600 K egy jogakadémiai tanárnak a leánykereskedés elnyomására alakult társaság III. nemzetközi congressusára való kiküldetése költségeire utalvá­nyoztatott. A czél fontosságát hangsúlyozni s a társaság tevékenységében részvételünk szükségességét fejtegetni feleslegesnek tartván: röviden utalok a fent mondottakra azzal, hogy a congresszus megtartása a javadalom felhasználási tervének végleges megállapítása után jutott tudomásomra." 2. rovat. A magyar tudományos haladásnak külföldi ismertetésére: megszavaztatott 5.000 K — f, utalványoztatott 5.176 ,, 36 „ túlkiadás 176 K 36 f. E túlkiadást a minister a következőleg indokolja: „A fent jelzett javadalomnál az 1906. év vége felé már csak 63 K 64 f állott rendelkezésre, mikor felmerült a szükségessége annak, hogy W. H. Shrubsole angol Írónak az angol iskolákban Magyarország felől fenforgó téves ismeretek helyesbítése körül kifejtett tevékenykedése költségeire 240 K utal­ványoztassék. Utalva nevezett angol írónak hazánk érdekében kifejtett fontos és eredményes buzgólkodására nem mulaszthattam el, az összeg folyóvá tételét, annak daczára, hogy ezzel a rovaton túlkiadás támadt." Előirányzat nélküli kiadás. 9. rovat. A budapesti földrevgési ohservatorium és számoló intézet berendezésére: utalványoztatott 8.800 K, melyet a minister következőleg indokol: „A földrengés kutató Nemzetközi Szövetség" óhajára, mely szövetségnek Magyarország is tagja, létesült a két uj, nagyjelentőségű tudományos intézet: a földrengési observatorium és a számoló intézet. Az állami támogatás iránti javaslat az 1905. év utolsó napjaiban, tehát oly időben, érkezett be, midőn a szükséges hitel az 1906. évi előirányzat kereteibe beilleszthető már nem volt. A két intézetnek azonban működését, elsőrendű

Next

/
Oldalképek
Tartalom