Zárszámadás, 1906

Jelentés az 1906. évi zárszámadásról

16 mint kihirdetése napján lépvén életbe, az alatt az idő alatt, a mig a kormány költségvetési felhatalmazás nélkül intézte az államháztartás ügyeit, az állami szám­vevőszék. miként ezt az előző évre vonatkozólag az 1905. évi zárszámadási jelentésemben ugyanezen a helyen részletesen előadni szerencsém volt, ellenőrző tisztének egyfelől az által tett eleget, hogy a kormány által költségvetési fel­hatalmazás nélkül utalványozott kiadásokat az 1880. évi LXVI. t.-czikk 12. és 13. §-a értelmében vezetett utalványozási főkönyvében állandóan és kifejezetten mint. törvényes és költségvetési felhatalmazás nélkül való utalványozást tárgyalta és nyilvántartotta; másfelől az utalványozások szabályszerűségét a hatásköréről szóló törvények értelmében és főleg az 1880. évi LXVI. t.-czikk 19. §-ában megjelölt irányban, a fennálló törvényekre, jogerejü szerződésekre és szabály­rendeletekre való tekintettel érdemileg vette birálat, alá s a mennyiben ebben az irányban eltérést tapasztalt, a törvény rendelkezése szerint tárgyalást indított a ministeriummal. Végül a törvényhozás tájékoztatása végett az 1897. évi XX. t.-czikk 18. §-ában megjelölt határidőben külön jelentésben az országgyűlés tudomására hozta a szóban forgó utalványozást. Midőn az 1906. évi augusztus hó 1-én kihirdetett 1906. évi IX. t.-c/ikkel az azon évi állami költségvetés törvényerőre emelkedett, az addig teljesített keze­lés — az 1906. évi II. t.-czikk 2 §-ának második bekezdésében foglalt rendelkezésnek is megfelelően — a most emiitett állami költségvetés keretébe lett beillesztve. 2. Az 1907. évi állami költségvetésről szóló 1907. évi IX. t.-czikk 8. §-ban felhatalmazást nyert a kormány arra, hogy az 1904. évre előirányzott s az 1897. évi XX. t.-czikk 27. §-a értelmében utólagos felhasználás czéljából lekötött hitelek ama részét, amely az 1906. számadási év végéig felhasználható nem volt, az 1897. évi XX. t.-czikk 27. §-ban foglalt rendelkezéseknok egyébként megfelelően, kivételesen, az 1907. számadási év végéig felhasználhassa, A kormány az 1906. évi zárszámadás szerint 4"554 millió K erejéig élt a kérdéses felhatalmazással. Ez kifejezést nyer az érdekelt számadási ágak részletes zárszámadásában és ezenfelül ezen jelentés C. részében, hol az állami számvevőszék a ministerektől vett adatok alapján az 1907. évi kezelésbe átvitt összes hitel­maradványokat és az ujabb hitellekötés indokait is közli. 3. A külföldön élő magyar állampolgárok gondozására szolgáló költségek fede­zéséhez, mely czélra a ministerelnökség költségvetésében az informatív szolgálat és a sajtóosztály költségeivel közös alrovat alatt évről-évre megfelelő hitelt szavaz'meg a törvényhozás, a belügyminister az 1906. év végéig összesen 600 ezer Kval járult hozzá a kivándorlási alap terhére. A kérdéses hozzájárulás elszámolására vonatkozó bejelentésemet e jelentés B. részében a „Rendes kiadások" XIV. fejezete 1. czimének 2. rovatánál, a ministerelnökség dologi kiadásainál felmerült túlkiadásra vonatkozó indokolás után teszem meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom