Zárszámadás, 1903
Jelentés az 1903. évi zárszámadásról
•213 Belügyininis3. czim. Országos betegápolási alap. tenum. Az 1901. évi VIII. t.-cz. alapján építendő állami gyermekmenhelyek épitési és felszerelési költségeire : utalványoztatott 1,526.339 K 56 f. Ezen összeg a minister indokolása szerint az Aradon, Debreczenben, Kassán, Kecskeméten, Kolozsvárott. Nagyváradon, Pécsett, Szabadkán, Szegeden, Szombathelyen, Temesvárott, Veszprémben és Marosvásárhelyen épülő állami gyermekmenhelyeknek esedékessé vált épitési költségeire utalványoztatott és pedig az 1901. évi VIII. t.-cz. 4. §-a alapján a beruházások alosztálya alatt. Ezen kiadás azonban az idézett törvényszakasz szerint a közigazgatási fogházi és tolonezházi alap vagyonából, valamint az országos betegápolási alapnál az 1899. évi zárszámadás szerint mutatkozott 1,665.793 K 58 f feleslegből meg fog téríttetni. Megjegyzi az állami számvevőszék, hogy az utalványozott 1,526.339 K 56 frel szemben a közigazgatási fogházi és tolonezházi alapból 40.576 K 34 f téríttetett meg, mely összeg a czim rendkivüli bevételeinek 3. rovatán számoltatott el, a fedezetlenül maradt 1,485.763 K 22 f a fent említett s a pénztári készletekbe beolvasztott felesleg terhére esik. 4. czim. M. kir. csendőrség. 1. rovat. Az 1900. évi XXXIV. t.-cz. j) pontja alapján a több állomáson jelenleg bérhelyiségekben elhelyezett csendőrség végleges elhelyezésének a ma bérelt épületek megvétele, kibővitése vagy uj építkezés által leendő biztosítására, a törvényben engedélyezett 283.930 Kán felül: utalványoztatott 21.981 K 99 f, melyet a minister a következőkben indokol: „Az 1900. évi XXXIV. törvényezikk j) pontja értelmében engedélyezett 283.930 K hitelen, valamint a ministertanács hozzájárulása alapján az 1902. évi kezelés terhére elszámolt 14.582 K 31 f kiadáson felül a beregszászi és a csíkszeredai laktanya épületeknél még oly pótmunkálatok voltak teljesitendők, melyeknek szüksége csak az épitkezesek folyamán tünt ki, miért is ezen költség a ministertanács határozata alapján fenti czimen számoltatott el." 2. rovat. A nagykanizsai csendőr alosztályok beszállásolására szolgáló ház vételárára, valamint a laktanyán eszközölt helyreállítási munkálatok költségeire: utalványoztatott 42.851 K 62 f, melyre nézve a minister előadja, hogy a nagykanizsai csendőr szakasz és őrs elhelyezésére szolgáló ingatlan a ministertanács határozata alapján a kincstár részére örök áion megvásároltatván, a vételár, illeték és helyreállítási költség fejében felmerült kiadás költségvetési fedezet hiányában mint előirányzat nélküli kiadás számoltatott el.