Zárszámadás, 1902

Jelentés az 1898. évi zárszámadásról

KITELLEKOTESEK. 977 CD co 10 11 12 megszavazott Az 1902. év végével ren­delkezésre ma­radt. illetve az 1903. évi keze­lésbe átvitt összes lekötött hitel (5+9) -V Indokolás hitelből az 1901. évben leköttetett és az 1902. évi kezelésbe átvitetett hitelbul lekötött összegnek az 1902. év folya­mán tényleg fel nem használt (meg nem szün­tetett) s az 1903. évi keze­lésbe átvitt része Az 1902. év végével ren­delkezésre ma­radt. illetve az 1903. évi keze­lésbe átvitt összes lekötött hitel (5+9) -V Indokolás K ! f 1 K f K f -V Indokolás • • • 519 2.149 56 05 s 9 10 i 11 12 13 ') Minthogy az épitkezésre vonatkozó tervek és ezekkel kapcsolatos költségvetéseknek szükségessé vált megváltoztatása, valamint az építkezéshez szükséges telek megszerzése alkalmával felmerült akadályok miatt a templomépitkezés csak 1903. évben lesz befejezhető, ennélfogva az e czélra szolgáló hite*lmaradványt az 1903. évi kezelésbe átvinni kellett. 2) Minthogy az egyes kutató vállalatokkal még az 1901. évben és azóta kötött egyezmények alapján az állam ez idő szerint is 300.000 K erejéig teljes köte­lezettségben áll, mely összeg akkor rovatik le, ha az előre megállapított mélységű fúrások eredmény elérése nélkül végrehajtattak: az egyezményileg biztosított állami segélyezés fejében 1903. év folyamán teljesítendő kiadások végett erre a hitelmaradványra még okvetlenül szükség van. miért is az továbbra fentartatott. 2.668 61 s 9 10 i 11 12 13 ') Minthogy az épitkezésre vonatkozó tervek és ezekkel kapcsolatos költségvetéseknek szükségessé vált megváltoztatása, valamint az építkezéshez szükséges telek megszerzése alkalmával felmerült akadályok miatt a templomépitkezés csak 1903. évben lesz befejezhető, ennélfogva az e czélra szolgáló hite*lmaradványt az 1903. évi kezelésbe átvinni kellett. 2) Minthogy az egyes kutató vállalatokkal még az 1901. évben és azóta kötött egyezmények alapján az állam ez idő szerint is 300.000 K erejéig teljes köte­lezettségben áll, mely összeg akkor rovatik le, ha az előre megállapított mélységű fúrások eredmény elérése nélkül végrehajtattak: az egyezményileg biztosított állami segélyezés fejében 1903. év folyamán teljesítendő kiadások végett erre a hitelmaradványra még okvetlenül szükség van. miért is az továbbra fentartatott. 1 34.000 ') 34.000 34.000 3.925 85 s 9 10 i 11 12 13 ') Minthogy az épitkezésre vonatkozó tervek és ezekkel kapcsolatos költségvetéseknek szükségessé vált megváltoztatása, valamint az építkezéshez szükséges telek megszerzése alkalmával felmerült akadályok miatt a templomépitkezés csak 1903. évben lesz befejezhető, ennélfogva az e czélra szolgáló hite*lmaradványt az 1903. évi kezelésbe átvinni kellett. 2) Minthogy az egyes kutató vállalatokkal még az 1901. évben és azóta kötött egyezmények alapján az állam ez idő szerint is 300.000 K erejéig teljes köte­lezettségben áll, mely összeg akkor rovatik le, ha az előre megállapított mélységű fúrások eredmény elérése nélkül végrehajtattak: az egyezményileg biztosított állami segélyezés fejében 1903. év folyamán teljesítendő kiadások végett erre a hitelmaradványra még okvetlenül szükség van. miért is az továbbra fentartatott. 34.000 37.925 85 s 9 10 i 11 12 13 ') Minthogy az épitkezésre vonatkozó tervek és ezekkel kapcsolatos költségvetéseknek szükségessé vált megváltoztatása, valamint az építkezéshez szükséges telek megszerzése alkalmával felmerült akadályok miatt a templomépitkezés csak 1903. évben lesz befejezhető, ennélfogva az e czélra szolgáló hite*lmaradványt az 1903. évi kezelésbe átvinni kellett. 2) Minthogy az egyes kutató vállalatokkal még az 1901. évben és azóta kötött egyezmények alapján az állam ez idő szerint is 300.000 K erejéig teljes köte­lezettségben áll, mely összeg akkor rovatik le, ha az előre megállapított mélységű fúrások eredmény elérése nélkül végrehajtattak: az egyezményileg biztosított állami segélyezés fejében 1903. év folyamán teljesítendő kiadások végett erre a hitelmaradványra még okvetlenül szükség van. miért is az továbbra fentartatott. 100.000 4) 100.000 200.000 573 71 s 9 10 i 11 12 13 ') Minthogy az épitkezésre vonatkozó tervek és ezekkel kapcsolatos költségvetéseknek szükségessé vált megváltoztatása, valamint az építkezéshez szükséges telek megszerzése alkalmával felmerült akadályok miatt a templomépitkezés csak 1903. évben lesz befejezhető, ennélfogva az e czélra szolgáló hite*lmaradványt az 1903. évi kezelésbe átvinni kellett. 2) Minthogy az egyes kutató vállalatokkal még az 1901. évben és azóta kötött egyezmények alapján az állam ez idő szerint is 300.000 K erejéig teljes köte­lezettségben áll, mely összeg akkor rovatik le, ha az előre megállapított mélységű fúrások eredmény elérése nélkül végrehajtattak: az egyezményileg biztosított állami segélyezés fejében 1903. év folyamán teljesítendő kiadások végett erre a hitelmaradványra még okvetlenül szükség van. miért is az továbbra fentartatott. 100.000 200.573 71 s 9 10 i 11 12 13 ') Minthogy az épitkezésre vonatkozó tervek és ezekkel kapcsolatos költségvetéseknek szükségessé vált megváltoztatása, valamint az építkezéshez szükséges telek megszerzése alkalmával felmerült akadályok miatt a templomépitkezés csak 1903. évben lesz befejezhető, ennélfogva az e czélra szolgáló hite*lmaradványt az 1903. évi kezelésbe átvinni kellett. 2) Minthogy az egyes kutató vállalatokkal még az 1901. évben és azóta kötött egyezmények alapján az állam ez idő szerint is 300.000 K erejéig teljes köte­lezettségben áll, mely összeg akkor rovatik le, ha az előre megállapított mélységű fúrások eredmény elérése nélkül végrehajtattak: az egyezményileg biztosított állami segélyezés fejében 1903. év folyamán teljesítendő kiadások végett erre a hitelmaradványra még okvetlenül szükség van. miért is az továbbra fentartatott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom