Zárszámadás, 1902
Jelentés az 1898. évi zárszámadásról
171 növekedő létszáma miatt azoknak az egyéneknek a száma is egyre emelkedik, a kik Honvédelmi a behivási parancsnak eleget nem tévén, birói vizsgálat alá vonandók, a minek nuni8te,uin ifoganatosítása jelentékeny kiadással járó nyomozásokat, bekiséréseket. stb. tesz szükségessé. Az emiitett alrovatokon már az előző években is mutatkozott túlkiadás, de a kerületi parancsnokságoknál rendszeresített tiszti létszámban fennállott hiány folytán elért megtakarítással az egyes alrovatoknál keletkezett túlkiadás ellensulyoztatott; minthogy azonban most már a kerületi parancsnokságoknál rendszeresített tiszti állomány be van töltve, a kitüntetett többletek a többi alrovaton elért megtakarításokkal csak részben voltak ellensúlyozhatok. Hiteltúllépés jövőbeni elkerülése végett az 1903. évi költségvetési előirányzatba az uti- és menetdijaknál 17.920 Kval, a vizsgálati és rabtartási költségeknél 16,000 Kval és az iroda stb. bérletnél 40.000 Kval több vétetett fel az eddig előirányozva volt összegeknél. Az állami számvevőszék a minister indokolását azzal egésziti ki, hogy a minister fenti indokolásában névszerint emiitett alrovatok mellett, melyeken a túlkiadás együttvéve 68.764 K 51 ft tesz, még a következő alrovatokon volt túlkiadás: a szolgálati pótdijaknál 940 „ — „ a tiszti szolga váltságnál 33 „ 96 „ a lóátalánynál 434 „ — h az iroda- és irodaszerátalány stb-nél 1.021 „ 30 „ az irodavilágitási átalánynál 1.070 „ 40 „ uti- és menetdijaknál 10.592 „ 73 „ vizsgálati és rabtartási költségeknél 16.966 » " * n továbbá az „elhelyezés" rovatán iroda-, raktár- és börtönhelyiségek bérlete stb-nél 41.205 „ 27 „ az irodák és börtönök fűtésénél és világításánál . . 2.640 „ 91 , összesen . . 74.905 K 08 f, melyet a „Pénzbeli illetékek" és „Elhelyezés" többi alrovatán, valamint a „Lóeleség" rovaton elért 48.205 „ 93 „ megtakaritás a fent kimutatott 26.699 K 15 fre szállít le. 6. czim. Csapatok. 1—6. rovat. Pénzbeli illetékek. Elhelyezés. Élelmezés. Lóeleség. Baházat és felszerelés. Betegápolási költségek. E rovatoknál, a melyek közt az 1902. évi XII. (költségvetési) törvényczikk 7. §-a értelmében az átruházási jog megadatott, a költségvetésileg megszavazott 29,695.75 3 K hitellel szemben tulajdonképpen 59.575 K 98 f megtakarítás mutatkozik ugyan, mivel azonban az utalványozott 29,636.177 K 02 fben 22*