Zárszámadás, 1893

Jelentés az 1893. évi zárszámadásról

7 6<73. eln. 894. Az 1893-ik évnek az állami számvevőszék által szerkesztett zárszám­adását és az állami vagyon mérlegét tisztelettel bemutatván, van szerencsém egyúttal előterjeszteni az állami számvevőszéknek ezekre vonatkozó, valamint az államháztartás, államvagyon és állami adósságok kezelése körül az 1893-ik évben szerzett tapasztalatairól szóló részletes jelentését. Ezen jelentés az állami háztartás 1893. évi eredményének főbb ténye­zőit. valamint az államháztartásra vonatkozó egyéb adatokat részletesen tünteti ki. Főösszegekben legyen szabad azonban már e helyen is jelentenem a következőket. Összesen a költségvetési törvényben előirányzott 486'6 millió frt bevétellel, 486i „ „ kiadással és 0"5 millió frtnyi fölösleg­gel szemben a zárszámadás szerint az előirt bevétel 560 millió frtot, az utalványozott kiadás 516 „ „ a fölösleg pedig 44 millió frtot tett. A költségvetéssel szemben tehát egészben több volt: a bevétel 74 millió frttal, a kiadás 30 „ „ a fölösleg 44 millió frttal. A pótlútelek és egyéb felhatalmazások alapján utalványozott 6 millió frt kiadást és az ennek fedezésére szolgáló 15 millió frt bevételt hozzá­adva, az előirt összes állami bevételek tettek .... 575 millió frtot, az összes állami kiadások pedig 522 „ frtra mentek, és ennek folytán a fölösleg 53 millió frtot tett ki. Meg kell jegyeznem, hogy a póthitelekről szóló és egyéb külön tör­vényekben adott felhatalmazások és az ezekre vonatkozó zárszámadások elő­irási eredményei közt eltérés nincsen. Az állami vagyon az 1893. évben a zárszámadások eredménye szerint 21 millió frttal növekedett. Az államadósságok ellenben ugyanazon évben 11 millió frttal emel­kedtek; figyelembe veendő azonban, hogy ez összegben a valutarendezés czél­jából felvett 1 3 millió frtnyi kölcsön is szerepel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom