Zárszámadás, 1886

Részletes jelentés az 1886. évre

latához, saját személyes szükségleteiken kivül még községi terheket is viselni kép­telenek valának; a telepítési művelet sikerének biztosítása végett a jelzett költ­ségeket az előző évekhez képest —- azonban már mérsékeltebb arányban — még az államnak kellett magára vállalni. A 2. pontban kimutatott 2.546 frt 67 kr amaz utazások költségeiből áll, a melyek részint a kormánybiztos segédszemélyzete, s a helyhatósági biztos, s az orvos állal a szolgálat érdekében időszakonként, részint a központi közegek által egyes fontosabb ügyeknek helyszíni elintézése végett a szükséghez képest tétettek. A 3. alatti 300 frt 56 kr a szegény és keresetképtelen betegeknek kiszol­gáltatott gyógyszerekért fizettetett. A 4. — 7. pontokban felsorolt összegek képezik a sajátképeni előirányzat nélküli kiadásokat, s oly szükségletek kielégítésére fordíttattak, a melyek az előirányzat szerkesztése idejében nem voltak előre láthatók. A telepesek ugyanis eredetileg Nagy-György falván, Hertelendy falván és Gyurgyevóban helyeztetvén el, utóbb, hogy a kedvezőtlenebb fekvésű Gyurgyevo uj telepesei lakóházaikat föltétlenül árvízmentes belsőségekre építhessék, a kubi­plosiczi magaslatokon külön község alakitásával uj telepitvény létesítése határoz­tatott el. Az uj telepitvény Székely-Keve nevét kapta. Az 1885. évben az előirányzat szerkesztése idejében a Székely-Kevére való áttelepítés előmunkálatai már folyamatban voltak, s számítani lehetett arra, hogy ha rendkívüli akadályok nem lépnek közbe, az áttelepítés még az 1885. évben végrehaj tátik. Ez okból nem látszott szükségesnek, hogy az előirányzat épületi anyagok beszerzési és szállítási költségeire is kiterjesztessék, mert kilátás volt arra, hogy az összes szükségletek az 1885. év kezelésében teljesen ki fognak elégíttetni. Azonban e várakozás nem teljesült, mert részint az időjárási viszonyok kedvezőtlenebb alakulása, részint az építési anyagok termelésénél és szállításánál elhárithatlan akadályok folytán előállott késedelem miatt a lakóházak építése Szé­kely-Keve belsőségeiül szánt területen nem kezdethetett meg, s igy az áttelepítési művelet végrehajtása az 1886. évre maradt. Az építési anyagok (jelesül az épiiletfa) egy részének termelése és szál­lítása iránt az intézkedés ugyan még az 1885. évben tétetett meg, de az anyagok csak az 1886. év tavaszán érkezvén a helyszínére, azok árai és szállítási költ­ségei iránt a leszámolás részben csak 1886. évben volt az utóbb emiitett eszten­dőben eszközölt nagyobb megrendelések és szállításokkal egybe foglalva megejthető, s igy az anyagbeszerzési és szállítási költségek csaknem teljesen az 1886. év kezelése terhére estek. A lakóházak fölépítése a kincstári telepítéseknél rendszerint ugyan nem a kincstár dolga, az aldunai telepítésnél azonban a telepesek ez irányú közvetlen támogatását a kincstár nem háríthatta el teljesen magától, mert a bevándorolt n*

Next

/
Oldalképek
Tartalom