Zárszámadás, 1886

Részletes jelentés az 1886. évre

a kolozsvári fogház bővítésére adatott 1.000 frt; a hajdúszoboszlói fogház a város által előnyös föltételek mellett bővíttetett s arra a kincstár által (szintén ezen alrovat terhére) fizettetett 2.000 frt. Krassómegye közigazgatási bizottságának fölterjesztésére a romlott állapot­ban volt facset.i járásbirósági fogház 2.445 frt 13 kr költségvetéssel helyreállíttatott; a tolnai megyei székházban emésztő gödör építtetett, melynek költségeiből az 1886. évben az igazságügyi tárczát 1.595 frt 40 kr terhelte; a tordai fogháznál végül oly falrepedések mutatkoztak, melyek halaszthatlan javításokat tettek szükségessé, ezek költségeit pedig, miután a megtartott birói szemle folytán a vállalkozó a támadt rongálás miatt felelősségre vonható egészben nem volt, szintén e tárcza terhére esett. Ezen költség 2.785 frt 81 krra ment. A feltüntetett túlkiadások közül e szerint az elősorolt nagyobb tételek együtt 16.484 frt 24 krt tesznek ki s oly kiadásokat képeznek, melyekről a költ­ségvetésben gondoskodva nem volt. Az irodai költségeknél fölmerült túlkiadás elkerülhetetlen volt a következő okoknál fogva: A kir. ügyészségek ügyforgalmánál legtöbb helyt jelentkező emelkedés mel­lett a rendszeresített kezelő személyzet elégtelennek bizonyulván, sok esetben nem lehetett megtagadni, hogy az illető ügyészségekhez kisegítőül mérsékelt napidíj mellett 1 vagy 2 díjnok fölvétessék, bár ennek költségei az irodai költségekre nyitott hitelből fedezhetők nem voltak. A rabtartási költségeknél előállott 93.707 frt 65*/^ és a bűn­vádi eljárási költségeknél mutatkozó 76.912 frt 97 kr túlkiadás a letar­tóztatottak, és a vizsgálatok számánál észlelhető folytonos emelkedésben találja indokát, mely körülmények miatt az e czimen nyitott hitel a tényleges szükségnek nem felelt meg. A tapasztalt emelkedésekre való tekintettel az ezen rovatok alatt megállapított költséghitel a folyó 1887. évre már tetemesen szaporittatott. 8. czim. Országos fegyintézetek, kerületi börtön, közvetítő intézetek és állami fogház. 1. rovat. Illavai országos fegyintézet: megszavaztatott . . . 109.705 frt — kr, utalványoztatott . . . 116.280 „ 09V 2 » túlkiadás 6.575 frt 09V 2 kr. 3. rovat. Mária-nostrai országos fegyintézet: megszavaztatott .... 42.405 frt — kr, utalványoztatott .... 58.466 „ 65 „ túlkiadás . . . . 16.061 frt 65 kr.

Next

/
Oldalképek
Tartalom