Zárszámadás, 1876

Részletes jelentés az 1876. évre

Az ócska anyag eladásából és egyéb szokott forrá­sokból nem folyt be a remélt jövedelem. VII. fejezet. Földmivelés-, ipar- és kereskedelmi ministerium. 1. czim. Gazdasági tanintézetek. 1. rovat. Magyaróvári gazdasági akadémia: előirányoztatok . . . . 36.100 frt — kr, előiratott 32.785 frt 31 kr, kevesebb bevétel 7 7 7 7" 3.314 frt 69 kr, mert a búzatermés kedvezőtlen volt, s a tejelő állatok pénz­alap hiányában nem emeltethettek azon létszámra, mely után a várt eredmény előirányoztatok, s ugyanazon okból az igás szarvasmarha kisorolása, és hizlalás általi értékesítése is elmaradt. E tényezők közreműködése szülte a kedvezőtlen eredményt, habár a tandíjrovaton a tanulók számának nö­vekedése folytán közel 4.000 frtnyi bevételi többlet lett elérve. 3. rovat. Debreczeni gazdasági tanintézet: előirányoztatok . . . . 1.750 frt — kr, előiratott 1.020 frt — kr, kevesebb bevétel . . . . 730 frt — kr. A kedvezőtlen eredmény oka abban rejlik, hogy a tandíjt fizető tanulók létszáma — hihetőleg a kassai tan­intézet megnyitása következtében — kisebb volt, mint elő­irányoztatok, és e miatt az eddigi 40 frt tandíjt a költ­ségvetésben számba vett 50 frtra fölemelni nem látszott indokoltnak. 4. rovat. Debreczeni földmives iskola: előirányoztatok . . . 20.500 frt — kr, előiratott .... 20.387 frt 27V 2kr, kevesebb bevétel 7 7 7 7 7 112 frt 72V 2 k r­A gazdaság jövedelme csaknem 850 frttal apadt, mert a régi magyar fajú tenyészmarha-állomány egészen kisoroltatott, és a juhállomány egy negyed részre szállíttatott, s hogy a kedvezőtlen eredmény még is csak 112 frt 72^2 kr, annak oka az, mivel időközben az előkészítő évfolyamnál tandíjfizetés rendszeresittetett, s a tanulók létszáma is emel-

Next

/
Oldalképek
Tartalom