Zárszámadás, 1876
Részletes jelentés az 1876. évre
Minthogy a csatorna az 1873. XVII. t.-cz. 5. §-a értelmében 1875. évi augusztus 1-én a forgalomnak átadandó volt, 1876-ra e czim alatt mi sem lett előirányozva, de miután az 1876. évben még pótépitkezések teljesíttettek, és az említett t.-cz. 2. §. szerint az államkincstár részéről a társulatnak egyszer mindenkorra rendelkezésére bocsátott 4,018.000 frtnyi összegre az 1875. év végéig csak 3,773.894 frt 24 x/ 2 kr utalványoztatott, s így a fönebbi hitelből még használatlan maradt 244.105 „ 75Ví » ennélfogva ugyanazon t.-cz. szerint a vállalat által befizetett tőkével aránylagos, vagyis 2/ö résznyi állami segély a fent kimutatott összeg erejéig kifizetendő volt. A természettudományi társulat fogadására Mármaros-Szigeten utalványoztatott 1.000 frt — kr. Szállományokra 1.159 , 08 „ A hatáőrvidék polgárosítása folytán rendelkezés alá jutott közegek illetményeire pedig 448 frt 54 1/* kr utalványoztatott. A két végső, előre nem látott, s meg sem határozható kiadások az előirányzatban nem voltak fölvehetők. A Bárány-féle telek megvételére Debreczenben kiadatott 10.500 frt — kr. A vajdahunyadi vár költségeire utalványoztatott 11.598 frt 62V2 kr. E két utóbbi tételre nézve indokolás nem érkezett a számvevőszékhez. A közmunka- és közlekedési tárczánál. 1. Az államépitészeti hivataloknál, a tiszaszabályozási központi bizottság volt elnökének fizetése, és szálláspénze fejében, a mely illetmények csak 1876. szeptember, illetve október végével lettek megszüntetve . 3.450 frt — kr fedezet nélküli kiadás utalványoztatott. 2. A kőutak fentartásánál utalványozott . 240 frt 74 kr a hátszeg-morgói uton még 1872-ben megkezdett munkáért fizetett illetményt képez. 3. A vasút építésnél (rendkiviili kezelés.)