Matlekovits Sándor: Magyarorszag államháztartásának története 1867-1893. II. kötet: 1893-ig (Budapest, 1894)

1876

1876. 45 keresztülvitelére 30 milliót névleges értékben sorsjegykölcsön utján vél megszerzendőnek. De különben az országgyűléstől vár a teendőkre nézve utasítást, hogy nézetének törvényjavaslat alak­jában kifejezést adjon. Egyébként a keleti vasút történetét és bonyodalmainak fejlődését Zsedényi Ede 1874. január 31-én a képviselőház­ban tartott beszédében következően vázolja: A keleti vasút 1868. deczember 8-án engedélyeztetett Waring testvéreknek, kik az engedélyt azonnal deczember 16-án az angol-osztrák bankra átruházták. Wariug az angol-osztrák bankkal oly szerződést kötött, mely a leendő részvénytársaság rovására mindennemű kedvezméuyt és hasznot biztosított a bank­nak és Waringnak; ezt a szerződést és a fizetési szabályzatokat a részvénytársaság 1869. márczius 8-án tartott igazgató-ülésében el is fogadta. Ezen eljárásnak az volt a következménye, hogy a társulati értékeknek, úgymint 45 millió forint elsőbbségi köt­vényeknek és 30 millió forint részvényeknek, összesen 75 millió ezüstforint nominális értéknek eladásából, papirospénzben csak 52 millió forint folyt be. Kizsákmányolván ekkép a társulatot, attól nemsokára mind az angol-osztrák bank, mind Waring elváltak, ugy hogy 1871. év vége felé az épitési alap már csak 2 millió forint volt, s az igazgatótanács a pénzügyministerhez fordult pénzért, hogy az épitést folytathassa. Nyertek is tőle némi elő­leget, de midőn az állam többé nem győzte, közgyűlést hivtak össze ujabb pénz beszerzése végett. Az 1872. junius 3-án tartott közgyűlésen azt határozták, hogy az eddig kibocsátott 30 millió forint részvények kamatozására az állam által biztosított jöve­delemből az alapszabályok által rendelt 1,500.000 forint ezektől elvétessék, és másodkibocsátásu 30 millió forint kötvények kama­tozására fordittassék, melyeket másodrendű elsőbbségi kötvé­nyeknek kereszteltek. Erre följajdultak az első részvényesek és kártalanítást követeltek a kormánytól, melynek fölügyelete alatt ily dolgok történhettek. Ekkor a ház 1873. február 12-én kül­dötte ki a pénzügyi és vasúti bizottságot az ügy megvizsgálá­sára. Időközben a keleti vasút igazgatótanácsa a másodrendű kötvényekből 20 milliót először 1872. junius 27-én, azután másodszor 1873. április 1-én egy bankconsortiumnak, melynek élén a franczia-magyar és franczia-osztrák bankok állanak, 15,200.000 forintért három hóra elzálogosította azzal, hogy ha addig be A keleti vasut.

Next

/
Oldalképek
Tartalom