Matlekovits Sándor: Magyarorszag államháztartásának története 1867-1893. I. kötet: 1875-ig (Budapest, 1894)

1872

354 1871. Az 1872. évi költségvetésről Lónyay. i főrendiházban. Költségvetési törvény. nélkül még azon ülésben elfogadtatott és azután február 2-án harmadszori olvasásban is végleg megszavaztatott, Az 1872. évi költségvetés jellegéről gróf Lónyay Menyhért utóbb, midőn már a kormányon nem volt, érdekes leleplezéseket közöl. „Az 1872. évi költségvetés már nemcsak be volt nyújtva a házba, de a pénzügyi bizottság tárgyalásán is keresztül ment, midőn ismét elfoglaltam helyemet a képviselőházban — mond gróf Lónyay „Közügyeinkről" czimü müvében. — Ennélfogva ezen költségvetés módosítására csak akkor lehetett volna némi sikerre számítanom, ha a többség és az ellenzék irányadó szak­férfiai közt egyetértés lett volna eszközölhető, ha minden párt­szempont mellőzésével a haza pénzügyi érdekében őszinte együtt­működés lett volna létesíthető. Ezt belátván, megtettem a kezdő lépést és felhívtam a balközép irányadó szakférfiait, hogy ala­kittassék a többségből és az ellenzékből egy magántanácskozmány, mely a ministeriummal egyetértőleg venné a költségvetést ujabb áttekintés alá. Ezen ajánlatom azonban visszautasittatott és igy az 1872. évi költségvetésre nézve változást behozni vag}' azzal ujabb irányt kezdeni, a lehetetlenségek közé tartozott. Nem tehe­tek magamnak szemrehányást, hogy nem kísérlettem meg az egyedül lehetséges módot az 1872. évi költségvetés reductiójára nézve is." „Reménylettem azonban, hogy az uj választás folytán egybe­gyűlt házzal érvényesíthetem vagy legalább megkezdhetem a gyökeres orvoslást. A választásoknál nagy többséget nyert ugyan a Deák-párt, de sem a többségben, sem a kormányban nem volt meg az egység. Ehhez járult az ellenzék éles ellenszenve személyem iránt, — nem maradt tehát más hátra, mint a hiva­talos állástól visszavonulnom." A költségvetési törvény tárgyalásánál ezúttal a főrendi­házban Haynald Lajos fölszólalt a kormánynak azon eljá­rása ellen, mely a püspököknek Rómával való közlekedését akadályozni akarja; továbbá kifakad az ellen, hogy állami isko­lákra fektetnek fősúlyt, holott nézete szerint csak ott, hol felekezeti iskolák nem keletkeznek, volna hivatva az állam közbelépni. Az 1872. évi költségvetést az 1872 : VII. törvényczikk] tartalmazza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom