Állami költségvetés - 1949

Közlekedés - Posta, távírda és távbeszélő

81 A posta 1949. évi költségvetését alaki szempontból a megváltozott rovatrendszer, összegszerűleg pedig a bevételi- és kiadási főösszegek, valamint a felesleg emelkedése jellemzi. A rovatrendszer és ezzel kapcsolatban a rovatok elnevezése azért^ módosult, mert kívánatosnak látszott, hogy a posta 1949. évi költségvetési előirányzatát— különleges üzemi jellege ellenére — az állami közigazgatásra előírt és a 600/1948. G. F. számú határozattal szabályozott költségvetési reform alapelveinek megfelelően készítsem el. A reform végrehajtása során a postai költségvetés eddigi alaki rendje teljesen megváltozott. Összegszerűség tekintetében a bevételeket 444,000.000 forintban irányoztam elő. Ez az összeg az 1947/1948. költségvetési évre előirányzott 388,720.000 forintnál 55,280.000 forinttal több, az 1947. augusztus—1948. júliusi időszakban, tehát az 1947/1948. költség­vetési év első 12 hónapjában elért 426,268.000 forint tényleges bevételnél pedig 17,732.000 forinttal nagyobb. A bevételeknek ilyen előirányzását tehát egyrészt a már elért bevételi eredmények, valamint a forgalomnak emelkedő irányzata is indokolja. Ezeken kívül a buda­pesti Teréz-, József- és Krisztina távbeszélő központok újjáépítésének 1949. évben történő befejezésével kapcsolatban a távbeszélődíj-bevételeknél, a folyamatban lévő olcsó Népszuper rádiókészülékek forgalombahozatalával és a rádió-orvhallgatók további felkutatásánál pedig a rádiódíjbevételeknél várható megfelelő emelkedés. A kiadások 413,731.000 forintra emelkedtek. Ez az összeg 43,011.000 forinttal nagyobb, mint az 1947/1948. évi előirányzat (370,720.000 Ft) és 16,413.000 forinttal több, mint az 1947/1948. költségvetési év első 12 havi tényleges rendes kiadásainak összege (397,318.000 Ft). A kiadások emelkedése a forgalom emelkedésének, továbbá az illet­ményeknek, nyugellátásoknak és munkabéreknek kormányintézkedéssel történt felemelé­sének szükségszerű következménye. A kiadások emelkedése és a díjszabási tételek változatlansága ellenére a beszolgál­tatandó felesleget 30,269.000 forintban irányoztam elő. Ez az összeg 12,269.000 forinttal (68'2%-kal) nagyobb, mint az előző évre előirányzott felesleg. A szolgálat minden ágában a szolgáltatások javítására a lehetőségek határai között az 1949. költségvetési évben is mindent el fogok követni. Ennek jegyében 1949-re befejezni tervezem a fentebb már említett 3 budapesti főközpont újjáépítését, üzembe helyezem a második új 135 kw-os rádióadót, 180 községben — amelyek eddig megfelelő postai ellátás nélkül voltak, — postahivatalt, illetve postaügynökséget létesítek. Ugyancsak a szolgálat javítása érdekében, de takarékossági célzattal is, a postai szolgálat egész területén mind nagyobb számban fogok az eddiginél gazdaságosabb (racio­nálisabb), olcsóbb és megfelelőbb munkamódszereket bevezetni. Ezenkívül az igazgatási, kezelési és műszaki szolgálatban most folyamatban lévő nagyarányú átszervezési munka (a postavezérigazgatóság és a postaműszaki igazgatóságok megszüntetése, az igazgatási szolgálat decentralizálása) befejezése után az új költségvetési évben is számos olyan intéz­kedést tervezek, amelyekkel a szolgálat egyszerűbb, gyorsabb és gazdaságosabb menetét kívánom biztosítani. Ezek közül megemlítem a posta könyvelésének a 10.748/1948. Eln. K. M. számú rendelet értelmében — az egységes közlekedési számlarend keretében — a kettős könyvvitel elvei szerint 1949. január 1-től való átszervezését. Végül megjegyzem, hogy a tervcélokba tartozó postai beruházási kiadásokról a hároméves terv keretében történt gondoskodás. VIII. 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom