Állami költségvetés - 1947-1948

Népjóléti minisztérium - INDOKOLÁS A NÉPJÓLÉTI MINISZTÉRIUM 1947/48. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

létesítése, illetőleg állami kezelésbe átvétele tette szükségessé, 4 állást pedig a 3. cím 4. rovatáról ide hoztam át. Egyébként ez utóbbi szaporodás csak látszólagos, mert a tárca összes számvevőségi tisztviselői egyesített státusba vannak sorolva. A Nem rendszeres illetmények között a tiszteletdíjaknál az 1946/47. évi létszámmal szemben 14 fővel emelkedik az előirányzat, a mátraházai állami tüdő­beteggyógyintézetnek a rendszeresített ágylétszám mellett történő működtetése következtében. A Rendszeres állandó illetmények alrovaton az állami kórházak és egyéb gyógyintézetek rendszeresített állásra kinevezett orvosainak, egészségügyi és egyéb alkalmazottainak rendszeres állandó illetményeit és OTBA betegsegélyezési járulékát irányoztam elő. A Nem rendszeres illetmények alrovaton az állami kórházaknál és egyéb gyógyintézeteknél alkalmazott, illetőleg felfogadott főfoglalkozású tiszteletdíjas orvosok, lelkészek, irodai munkaerők, egészségügyi és egyéb segédszemélyzet tisztelet­díját, valamint a nem főfoglalkozású lelkészek díjazását, a gondozónői tanfolyam növendékeinek ösztöndíját, a cím összes alkalmazottainak mellékjárandóságát, a nem rendszeres alkalmazottak veszélyességi pótlékát, OTBA betegsegélyezési járulékát, továbbá az időközi alkalmazottak társadalombiztosítási járulékát, a gépkocsivezetők túlóradíját és a napszámosok bérét vettem fel. A Jutalmak és segélyek alrovat előirányzata az 1. alrovat 2%-a, amely összeg jutalmazásra és arra rászoruló alkalmazottak segélyezésére szolgál. 2. rovat. Dologi kiadások. 1946/47. évre megállapított összeg 10,873.960 Ft 1947/48. évre előirányzott összeg 16,250.000 „ az 1947/48. évre tehát több ... 5,376.040 Ft-tal. A többletből 1,162.925 Ft az Állami és állami kezelésbe vett kórházak és gyógyintézetek és „az Állami hadigondozó gyógyintézetek alcímek összevonása folytán keletkezett. A budapesti Fehér Kereszt gyermekkórház államosítása, Kisbéren állami kórház és Szolnokon állami tüdőbeteggyógyintézet létesítése 2,466.284 Ft előirányzati többletet jelent. De emelkedik az előirányzat a betegellátás fokozása érdekében az állami kórházaknak és egyéb gyógyintézeteknek a rendszeresített betegágylétszám mellett történő működtetése következtében is. A Beszerzési költségek alrovaton előirányzott összeget az élelmezéssel járó kiadásokra, gyógyszerek és orvosi eszközök, továbbá a korszerű gyógykezelés céljait szolgáló egyéb szerek, ruházati cikkek és ágyneműek, leltári tárgyak, kocsik és leltári állatok, irodaszerek és nyomtatványok, valamint könyvek beszerzésére, hivatalos és szaklapok előfizetési díjaira, posta, távbeszélő, távirati és postatakarékpénztári költségátalányra, továbbá különféle kisebb beszerzésekre kívánom felhasználni. Az Elhelyezési költségek alrovaton felvett összeg házbérekre, földhaszon­bérekre, tüzelőanyag beszerzésére, fűtőkészülékek kezelési, karbantartási és bővítési költségeire, világítási költségekre, vízdíjakra, mosási, tisztogatási költségekre, felvonó­gépek beszerzésére és üzembentartására, adókra, közüzemi kiadásokra, épületek bővítésére, tatarozására és karbantartására, valamint a gépházak üzemi költségeire szükséges. Az Egyéb dologi kiadások alrovat hitelösszegét betegszállítási költségekre, küldöncdíjakra, kert- és állatgazdaságra, kocsi- és lótartásra, intézeti alkalmazottak szakképzésére, a foglalkoztatott elmebetegek munkadíjaira és dohánnyal ellátására, 6*

Next

/
Oldalképek
Tartalom