Állami költségvetés - 1944
Részletezés
46 túlmenő jelentékeny többlet mutatkozik a honvédség dologi szükségleteire, birtokpolitikai célokra, különféle szociális és kulturális célú kiadásokra s az állami közigazgatás keretében működő üzemi jellegű intézményeknek bevételi többlettel ellensúlyozott kiadásaira előirányzott összegeknél. A dologi és átmeneti kiadások aránya az 1941. évi 39-2%-kal, az 1942. évi 40-2%-kal és az 1943. évi 40'1%-kal szemben ezúttal 39-4%. Az állami adósságok előirányzata 120-6 millió P-vel emelkedik. A többlet a háborús helyzetből következően a folyó évben felvett kölcsönök szolgálatára szükséges. A kölcsönökből az üzemek céljaira igénybevett összegek szolgá-latát ezúttal is az érdekelt üzemek terhére irányoztam elő. Az állami adósságok előirányzata az összes közigazgatási kiadások 8'7%-át teszi, az 1941. évi 7*5%, az 1942. évi 8-2% és az 1943. évi 8-3%-kal szemben. A beruházások többlete 14*7 millió P. Jelentősebb többlet mutatkozik a vízügyi beruházásoknál, az Alföldöntözésre előirányzott kiadásoknál, az ásványolajbányászatnál, a népoktatási tanintézetek építkezésénél és a honvédség beruházásainál. A beruházások aránya az 1941. évi 2'9%-kal, az 1942. évi 6'1%-kal s az 1943. évi 7-3%-kal szemben 5-3%. A bevételeket az előző évi költségvetésben megállapított összeggel szemben 1,184-1 millió P-vel magasabb összegben irányoztam elő. A bevételek egyes csoportjainak főösszegei — az 1942. és az 1943. évi költségvetéssel összehasonlítva — a következők: az 1944. évi előirányzat 1944. évi az 1942. évre az 1943. évre 1942. evre 1943. évre előirányzat megállapított költségvetésmegállapított sel szemben több (+), költségvetés kevesebb (—) millió pengő Egyenes adók 500"- 667"4 944'- + 444'- + 276-6 Forgalmi adók : 391-6 700'- 960- f 568-4 + 260*llletékek 191 — 222*3 c 352- + 161- + 129*7 Fogyasztási adók 197-8 201-7 ' 308-7 + 110-9 + 107 Szeszegyedáruság 190-1 237*8 346-4 + 156-3 + 108*6 Vámjövedék 62-7 70- 60-- — 2-7 — 10Dohányjövedék 280*5 371-2 574*8 + 294-3 203-6 Sójövedék 354 41 9 54-7 + 19 3 + 12-8 Saccharin és osztálysorsjáték 4-4 4- 6*1 -f W + 2-1 Tárcabevételek 207-- 205-é 299'3 + 92*3 + 93*7 Összesen 2,060-5 2,721-9 3,906-- +1,845-5 +1,184-1 A bevételek előirányzása a tényleges lerovási eredmények alapján és az azok alakulására kiható összes körülmények figyelembevételével történt. Az egyenes adók előirányzata magábanfoglalja az állami pótadót és az abba beolvadt nép- és családvédelmi pótadót, de nem tartalmazza a Légitámadások kártalanítási alapjába befolyó kártalanítási hozzájárulást. Az egyenes adók keretében nyert ezúttal előirányzást a kárpátaljai közigazgatási pótadó és útadó is.