Állami költségvetés - 1944

Földmivelésügyi miniszterium - INDOKOLÁS A FÖLDMIVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM 1944. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

138 továbbá a különféle talajjavítások és talajhasznositások, valamint a talajerőfenn­tartás terjesztésének előmozdítására irányuló tevékenységgel kapcsolatos kiadások (gépek, szállítóeszközök beszerzése, kiküldetési költségek, stb.). Az előirányzat terhére elsősorban a kisérletügyi intézmények keretében már meglevő talajlaboratóriumoknak felszereléssel, műszerekkel, stb. történő korszerű fejlesztéséről, egyes kisérletügyi intézmények keretében pedig új talajlaboratóriumok létesítéséről kívánok gondoskodni. Az előirányzott összegből nyernek fedezetet továbbá az előkészítő és szervezési munkálatok központi és szakfelügyeleti irányítá­sával, szervezésével és ellenőrzésével járó összes kiadások, a talajjavítás kivitelezé­sére alkalmazandó segéderők (talajtechnikusok) kiképzésére szolgáló tanfolyamok költségei (előadói díjak, helyszíni költségtérítések), a különböző talajjavitási eljárások gyakorlati elsajátítását és népszerűsítését célzó tanfolyamok összes költségei. Itt kivánom továbbá elszámolni a gazdaközönség számára szikes földjeik javítására kölcsön utján, valamint a talajjavító anyagok és talajmívelési eszközök beszerzési költségeinek és a fuvardíjnak részbeni visszatérítése által, továbbá a talajmívelő gépek, eszközök használatra átengedésével nyújtott támogatásokat és az anyagkitermelésre irányuló támogatással, valamint a kitermelt anyag átvételével biztosítani a gazdaközönség számára a mészszegény talajok feljavításához szükséges mészkőpormennyiséget. Végül e rovat hitele szolgál a talajjavítás népszerűsítésére irányuló különfél e költségek (sajtó, hirdetmények, oktatófilm, rádióelőadások, stb.) fedezésére is. 4. rovat. Búza- és lisztminőségi vizsgálatok költségeire. 1943. évre megállapított összeg 250.000 P 1944. évre előirányzott összeg 225.000 „ az 1944. évre tehát kevesebb... 25.000 P-vel. Az előirányzás tapasztalati adatok alapján történt. E rovaton az országos gabona- és lisztkisérleti intézet, valamint a jelentősebb búzatermő vidékeken létesített és létesítendő lisztvizsgáló laboratóriumok működé­sével összefüggő kiadásokat (berendezés, felszerelés, műszerek pótlása és javítása, vegyszerek, irodai kiadások, munkadíjak), továbbá a búzaminták begyűjtésével kapcsolatos kiküldetési költségeket irányoztam elő. 5. rovat. A mezőgazdasági múzeum anyagának felújítására. 1943. évre megállapított összeg 20.000 P 1944. évre előirányzott összeg 90.000 „ az 1944. évre tehát több... 70.000 P-vel. A többletet a múzeum anyagának a mezőgazdaság fejlesztésével kapcsolatban szükséges felújításánál felhasznált anyagok beszerzésénél jelentkező többszükséglet okozza. Az előirányzott összeg a múzeum gyűjteménytári és könyvtári anyagának korszerű pótlásával, továbbá kiegészítésével kapcsolatos beszerzések fedezésére szolgál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom