Állami költségvetés - 1944

Földmivelésügyi miniszterium - INDOKOLÁS A FÖLDMIVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM 1944. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

125 A Rendszeres állandó illetmények alrovaton mutatkozó 156.130 P több lel az illetmények felemelése és létszámarányositás folytán jelentkezik. A létszámarányositás keretében a szőlészeti és borászatiakon, öt gyakornoki állás egyidejű megszüntetése mellett, egy VI., egy VII., két VIII. és egy IX. fizetési osztályú, az altisztek és szolgáknál pedig, egy II. osztályú altiszti állás megszünte­tésével, egy I. osztályú altiszti állást rendszeresítettem. A Nem rendszeres illetmények alrovaton az előadói óradíjakat, a szőlőneme­sítő és kísérleti szőlőtelepet irányító szaktisztviselő, a borvizsgáló szakértőbizottság, az országos szőlő- és borgazdasági tanács és a szakiskolai orvosok tiszteletdíjait, továbbá a szőlészeti és borászati intézményvezetők rendkívüli munkadíjait szá­molom el. Az előirányzat a kisegítő munkaerők létszámának csökkenése folytán 1.830 P-vel kevesebb. A Jutalmak és segélyek alrovaton 300 P-vel többet irányoztam elő. 2. rovat. Dologi kiadások. 1943. évre megállapított összeg 220.000 P 1944. évre előirányzott összeg ' 290.0 00 „ az 1944. évre tehát több... 70.000 P-vel. A többletet a beszerzéseknél jelentkező fokozott szükséglet fedezésére irá­nyoztam elő. . A Beszerzési költségek alrovaton nyernek elszámolást az e cím keretébe tartozó intézmények felszerelésének és berendezésének pótlásával és karbantartásával járó kiadások, tanszerek, vegyszerek, számadási nyomtatványok és irodai szerek költ­ségei, a posta-, táviró- és távbeszélődíjak, szállítási költségek, a borminták vegy­vizsgálatához szükséges vegyi és egyéb anyagok, továbbá szakkönyvek beszerzé­sével járó kiadások, a sz3kiskolák tanulóinak élelmezésével, gyógykezelésével és tanulmányi kirándulásaival kapcsolatos költségek, altiszti egyenruhák beszerzési költségei, valamint a borvizsgáló szakértő bizottság összes dologi kiadásai. A Hivatalok elhelyezési költségei alrovaton előirányzott összeget a szakiskolák, a tiszti és altiszti lakások céljára szolgáló épületek fenntartási, karbantartási, a szükséges átalakítási és javítási költségeire, a kerületi felügyelőségek irodabérének, fűtési, világítási és takarítási költségeinek, továbbá a vízfogyasztás díjának fede­zésére kivánom forditani. Az Egyéb dologi kiadások alrovaton a tudományos bel- és külföldi szaklapok és folyóiratok előfizetési díjai, hirdetési díjak, a gazdaközönség tájékoztatását szolgáló népszerű ismeretterjesztő kiadványok, szakközlemények közzétételi díjai, rádióelőadások előadói díjai és kinyomtatási költségei, a nemzetközi borászati hivatal tagsági díja, munkásbiztosítási díjak, öregségi járulék megtérítések, perkölt­ségek, kegyeleti költségek és egyéb vegyes kiadások irányoztattak elő. 3. rovat. Kiküldetési és átköltözködési költségek. 1943. évre megállapított összeg 55.500 P» 1944. évre előirányzott összeg 65.000 „ az 1944. évre tehát több... 9.500 P-vel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom